
Posta úr azzal a mesével ült le a zimbabwei főváros Motor Action Football Club csapatának a kispadjára, hogy ő Magyarországon vezetőedzőként a DVSC csapatával megnyerte a 2002-03-as és a 2004-05-ös magyar labdarugó bajnokságokat. Ezzel szemben az igazság az, hogy 2003-ban nem a debreceni csapat nyerte a bajnokságot, és 2005-ben Supka Attila vitte a célba a debreceni fiúkat. Posta úr soha nem dolgozott semmilyen magyar élvonalbeli csapatnál, külföldre távozásáig alsóbb osztályú hajdúsági csapatoknál talált állást magának.
"Nem igaz, hogy [Posta] edző volt bármilyen magyar élvonalbeli klubnál" - erősítette meg a zimbabwei újságban a magyar edző szakmai múltjáról kiderült híreket Pincési László, az [origo] sportújságírója.
A távolról érkezett Posta Sándor eddig meg sem próbálta eloszlatni a múltját fedő ködöt, hanem diplomatikusan csendben maradt, de ezek után már neki is lépnie kellett: "Én soha nem mondtam ezt..... [hogy kétszer is magyar bajnokságot nyert a DVSC-vel] fogalmam sincs, hogy az újságok honnan vették, már mondtam Rosen úrnak is, hogy ez nem igaz..... a debreceni nagy csapatot soha nem edzettem, de a 14 éveseket igen és edzőként dolgoztam DFSE-ével és a Kinizsivel a harmad osztályban..... nekem csak B kategóriás UEFA edzői engedélyem és magyar egyetemi labdarúgó edzői diplomám van, ezekkel öt évvel ezelőtt még lehettem volna Debrecenben a felnőtt csapat vezetőedzője, de ma már nem" - védekezett a lap mai számában Posta Sándor.
Miután a magyar edző átvette a zimbabwei Motorosok irányítását, a csapat vereséget vereségre halmozott, és jelenleg szilárdan áll a Fekete Rinocéroszok előtt a bajnokság utolsó előtti helyén. Rosen úr a sorozatos kudarcok láttán felállította Postát a kispadról, és "technikai igazgatónak" nevezte ki. A Posta Sándor után maradt nehezen pótolható űrt Mathuthu úr, az eddigi helyettes edző töltötte be, akinek vezetésével a Motorosok egyből hat nullra legázolták az ősi ellenfélnek számító Lengthens csapatát.
A Motorosok örömét némileg elrontották azok a hírek, amelyek az afrikai labdarúgó bajnokságokban elképzelhetetlen bundát gyanítottak a győzelem mögött, mivel a meccs után három Lenghtens szurkolót letartóztattak, mert a félidőben készpénzt ajánlottak fel a saját játékosaiknak azért, hogy elbukják a Motorosok elleni meccset, ráadásul Mathuthu úr előzőleg a Lengthens edzője volt. A feldühödött Lengthens drukkerek botjaikat rázva csoportosan akartak érdeklődni a vereség okáról, de mire az öltözőbe értek, a játékosok az ablakokon át távoztak, így csak a szerencsétlen Mutizwa menedzsert tudták elkapni és elverni.
Posta úr szerényen kommentálta csapatának hosszú idő utáni első és gólzáporos győzelmét: "Ha itt nem is voltam valami sikeres az eredmények terén, de ezt a 6:0-át nem lehet az új edző kizárólagos sikerének elkönyvelni..... [Mathuthu] ugyan jó edző, részt vállalt a győzelemből, de ez a nagyarányú diadal egyben az én két hónapos munkám gyümölcse is" - jelentette ki az önéletrajzával hadi lábon álló szakember.
Eric Rosen, a csapat tulajdonosa nem festette rózsaszínűre a Debrecenből Afrikáig szaladt Posta jövőjét: "Ha becsapott minket, ha nem, a napjai nálam meg vannak számolva, mert nem vagyok elégedett a munkájával.... azok után, ahogy beszélt a játékosokkal és ahogy kezelte őket, nem csodálom, hogy ez a fickó nem volt edző egyetlen élvonalbeli csapatnál sem" - fejezte be a nyilatkozatát Rosen úr.
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















