Menekülj előre!
2007. október 9. 00:00

Válságkezelésről szóló klasszikus tanács nehéz helyzetbe jutott politikusoknak.

Gyurcsány Ferenc nem először jelzi, hogy fogékony rá, gondolom, miközben a szombati interjúját olvasom a Népszavában.

„Olyan viszonyokat kell teremteni, hogy ránk szigorúbb szabályok vonatkozzanak, mint bárki másra ebben az országban. És ha az emberek bárhol azt mondják nekem, hogy maga ne beszéljen a rendről, amikor a politikusokról csak rosszat hallani, akkor elmondhassam, hogy mi voltunk azok, akik önmagunkra nézve tudtunk hozni nagyon kemény jogszabályokat. Hogy elmondhassuk, mi baloldaliak járunk ebben élen. Ezt én fantasztikus lehetőségnek tartom. Ilyen helyzetben nagyvonalú politikai döntések kellenek. Azokat győzelemre lehet vinni.”

Igaza van, ez egy fantasztikus lehetőség.

A Zuschlag-ügy kirobbanása után tapasztalható bizonytalankodás, mentegetőzés, hátrálva védekezés helyett ismét előretörni, a felelősséget kiterjeszteni a teljes politikai elitre és a rendszerváltás óta eltelt tizenhét évre, miként az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésére válaszul tette, s kezdeményezően lépni fel a pénz és a politika viszonyának újraszabályozásában, vagyis erényt kovácsolni pártja vétkéből, igen, ez az egyetlen sikerrel kecsegtető taktika Gyurcsány Ferenc számára.

Sőt, azt hiszem, nem vállalok nagy kockázatot, amikor azt mondom, sokkal nagyobb sikerrel kecsegtet, mint a jóléti ígérgetés politikájával való leszámolás kínban fogant elhatározásának folyománya: az államháztartási reformnak hirdetett megszorítások.

Még többet mondok, az a Fidesz számára szomorú helyzet áll elő, hogy a szocialistákat a pártjuk túlélésének érdeke szoríthatja rá olyan intézményes megoldások életbe léptetésére, amelyek jelentősen javíthatják az esélyeiket. S amelyek ugyanakkor az ország hasznára válnak.

S mindez azért válik lehetségessé, mert a Fidesz-Magyar Polgári Párt kihagyta ezt a lehetőséget 2002 előtt is, kormányon, és kihagyta 2006 előtt is, a választási kampányban.

Nem a szociális demagógiában kellett volna igyekezni lekörözni a kormánypártokat, hanem a morális radikalizmus jegyében tett ígéretekkel és vállalásokkal. A közszféra korrupciótól való megtisztításának elszántságával, a politika és a pénz viszonyának rendbe tételével, az ebbéli program hitelét növelő, választás előtti egyoldalú, önkorlátozó lépésekkel.

Veszett fejsze nyele.

A mai népszavazási kezdeményezés fenyegetésének árnyékában még cifrább a helyzet.

Most aztán töprenghetnek, hogy mi a teendő.

Elek István
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó