Gál Kinga napirend előtti felszólalása az uniós parlamentben
Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti képviselő hétfőn írásban nyújtotta be napirend előtti felszólalásának szövegét. "A mi Európánkban ezek a politikai játékok nem fogadhatóak el 2007-ben."
2007. szeptember 25. 10:00

- Kapcsolódó cikkeink
- > Érinthetetlenek a Benes dekrétumok - Európa is tiltakozik
A Szlovák Parlament, kormányon lévő szélsőséges pártjának kezdeményezésére, olyan határozatot fogadott el, mely politikailag megerősíti az 1946-ban hozott Benes dekrétumokat. A száznál is több dekrétum közül 13 olyan, jogilag ma is érvényes dokumentum, amelyik egyértelműen a kollektív bűnösség alapján bünteti a magyar és német kisebbséget az akkori Csehszlovákia területén. A csütörtöki határozattal ez a 13 dekrétum is politikai megerősítést nyert, noha közösségek teljes jogfosztásához, vagyonfosztásához, kitelepítéséhez - emberek lelki és fizikai megalázásához - vezetett.
A dekrétumok azóta is jogilag érvényesek, az akkor keletkezett diszkriminatív helyzetet ezen közösségekre nézve azóta sem orvosolták. A jogilag érvényes dekrétumok mostani politikai megerősítése tehát egyetlen célt szolgálhat, az együtt élő közösség megfélemlítését, újabb megalázását politikai eszközökkel. Mi másért váltak ezek hirtelen aktuálissá?
A mi Európánkban ezek a politikai játékok nem fogadhatóak el 2007-ben. Közösen kell tennünk ellene, hogy a kollektív bűnösséget felemlegető elvek, közösségeket megalázni szándékozó politikák ne legyenek szalonképesek európai közös otthonunkban. Mi más európai XXI századért cselekszünk - írta Gál Kinga.
* * *
Az Európai Néppárti Képviselőcsoport elnökségének határozata
A múlt csütörtökön a szlovák parlament határozattal erősített meg 13 Benes dekrétumot. Ezek a dekrétumok a kollektív bűnösség alapján büntetik a magyar és német kisebbséget a volt Csehszlovákia területén.
Az Európai Néppárti Képviselőcsoport elnökségi ülése a mai napon döntött arról, hogy javasolni fogja, hogy a Benes dekrétumok kapcsán elfogadott állásfoglalással kapcsolatban az Európai Parlament októberi plenáris ülésén vitassa meg a ügyet.
gondola
Címkék:
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
napi abszurd
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















