Az új Kisgazdapárt nem konkurál
2007. szeptember 25. 00:00

A Magyar Nemzet szerint azt mondja Turi-Kovács Béla egy albertírsai nagygyűlésen, hogy az újonnan létrejövő Kisgazda Polgári Szövetségnek nem jelentenek konkurenciát a különböző gazdaszervezetek, érdekképviseletek, illetve a legnagyobb ellenzéki párt gazdatagozata, hiszen szövetségesek.

Ne csodálkozzon az olvasó, ha úgy érzi, hogy ez magas neki. Én sem értem.

Minek akkor létrehozni? Azt a pártot, amelyik nem akar konkurálni a már színen lévő pártokkal, illetve a gazdaszervezeteikkel, fölösleges megalapítani. Ez fából vaskarika.

Miféle pártelnök az, aki ezzel kezdi? Attól tart netán, hogy megrohanják a pártját a felvételre jelentkezők? S ezért elővigyázatosságból nem buzdítani akarja a pártja megerősödésében reménykedőket, hanem inkább leszerelni?

Abszurdum. Létezik ilyen se hús, se hal képződmény?

Szerintem vagy-vagy.

Egy új párt vagy a már mások mellett elkötelezettekből nyerhet magának híveket. Vagy az el nem kötelezettek, a pártot még/már nem választók közül. Akár innen, akár főként onnan, avagy mindkét körből akar erősödni, szükségképpen konkurenciát támaszt a már pályán lévő többi versenyzőnek. Akkor is, ha szövetségesének tekinti őket. Ugyanis ők is csak ezekből a választói csoportokból erősödhetnek.

Sejthető persze az óvatoskodás oka. Először is a pártelnök maga is a Fidesz-frakció képviselője. Már csak emiatt is magyarázatot igényel, hogy miért akar lábra állítani egy másik pártot. Hiszen tudvalévő, hogy a Fidesz az elmúlt években határozottan tagadta, hogy rajta kívül szükség volna még másik pártra a jobboldalon. Sőt máig ez a hivatalos vonal. Noha sem az MDF-et nem sikerült a Szövetségbe integrálni. Sem a KDNP nem mondott le az önállóságáról a 2006-os választás után. Sem a szélsőjobb.

Márpedig, ha a jobboldal vezető pártja ma is „az egy a tábor, egy a zászló” programját hirdeti, akkor Turi-Kovács és társai csak úgy vállalkozhatnak új párt létrehozására, mintha valójában nem arra vállalkoznának. Mintha nem ennek a megbukott teóriának a feladásához vezető út egy újabb lépéséről volna szó, amikor újra felhúzzák a zászlót, a sajátjukat, és saját bandériumot próbálnak kiállítani.

A valóság mintha már kiszaladt volna a rajta erőszakot tenni akaró elmélet alól. S mintha ezt hallgatólagosan már a Fideszben is készek lennének az illetékesek tudomásul venni. Mi mást is tehetnének? Csak egyelőre őszintén, nyíltan szembenézni nem szeretnének vele.

Így aztán, akiket sürget a cselekvési kényszer, nem várnak, cselekednek. De valószínűleg úgy érzik, hogy a cselekvésük, pártot alapító lépésük tényleges értelmét el kell fedniük. Így születhetnek az efféle önellentmondásos, logikátlan nyilatkozatok.

Elek Isván
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó