Fidesz: a kormány elsarcolja a tizenharmadik havi nyugdíjat
Iván László fideszes országgyűlési képviselő szerint a 2008. január 1-jén életbe lépő módosított nyugdíjszámítási rendszer átlagosan nyolc százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók ellátmányát, vagyis "elsarcolja" tőlük a tizenharmadik havi nyugdíjat. Törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne csökkenjenek a nyugdíjak.
2007. szeptember 10. 09:57

Iván László emlékeztetett: augusztus 29-i sajtótájékoztatóját követően eljutatta a Fidesz nyugdíjakra vonatkozó módosító javaslatait az MSZP frakcióvezetőjének, ám a szocialisták azóta sem válaszoltak.

A politikus hangsúlyozta, hogy a 2008 január 1-től életbe lépő új nyugdíjszámítási módnak komoly következményei lesznek. Az új számítás következtében a jövő évtől nyugdíjba menők nyugdíját átlagosan 8 százalékkal csökkenti a kormány, vagyis elveszik a 13. havi nyugdíjat. A Népjóléti kabinet szakpolitikusa felhívta a figyelmet arra is, hogy aki nyugdíj mellett dolgozik, azt tovább bünteti a kormányzat, hiszen ha a munkajövedelmük éves szinten eléri a 12 havi minimálbért, akkor automatikusan felfüggesztik a nyugdíjukat.

A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy hétfőn törvényjavaslatot nyújt be, amely megakadályozná a jogszabály módosítását. Hangsúlyozta, hogy a parlamenti pártoknak be kell látniuk, hogy a nyugdíjasok jövőbeni terheinek csökkentését már most el kell kezdeni.

Amikor a magán és önkéntes nyugdíjpénztárak beléptek az állami elosztórendszer mellé, akkor óriási pénzek vándoroltak át. Ez elérte a 210 milliárd forintot, és előrejelzések szerint 2010-re 400-410 milliárd forinttal lesz kevesebb a nyugdíjbiztosítási állami alapban. Iván László kifejtette: az állami nyugdíjalapból kivett pénzeket vissza kellene áramoltatni, ennek egyik módja a nyugdíjkasszák átjárhatóvá tétele lenne. Ez azt jelentené, hogy aki belépett magán-, vagy önkéntes nyugdíjpénztárba, vissza is léphessen az állami nyugdíjalapba.

Iván László hangsúlyozta: ötpárti megegyezésre lenne szükség a valódi nyugdíjreformról.

Forrás: fidesz.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Hiányzik a populista hazudozások tömeges nyilvánossága. Hiányzik a talpsimogatás. Hiányzik az, hogy féljenek tőlük. Hogy tényezőnek tekintsék őket.
  • Az ellopott ellenzék
    Az ellenzéki kerekasztal mint márkanév: lopás. A tolvajság egy nevelődési/önnevelési folyamat eredménye.
  • Előkészületben: Marosvásárhely elveszítése
    A párthierarchiák csúcsán egymással bakalódó személyek és csoportosulások, amíg egymás közt vívnak, párbajoznak, tudatosan vagy ennek híján is örökre megpecsételik az egykori Székely-, a mai Marosvásárhely sorsát.
  • A Népszabadság aljassága
    Egy politikai napilap értelmezése kötelezően politikai. A szóhasználatot ez határozza meg. És a tisztesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó