
Mintegy háromszázan vettek részt az MSZP ünnepi rendezvényén, hogy 75. születésnapja alkalmából köszöntsék Horn Gyula volt miniszterelnököt, aki nyolc esztendőn keresztül volt a Magyar Szocialista Párt elnöke. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Horn Gyula két meghatározó kortársai is: Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter személyesen is méltatta Horn Gyula "elévülhetetlen érdemeit" Európa újraegyesítésében. Genscher úgy vélte nem árt, ha néha egy külföldi mondja el, hogy Magyarország mennyire büszke lehet nagy fiára.
Számos külföldi politikus és közjogi méltóság videóüzenetben köszöntötte az egykori magyar miniszterelnököt. Heinz Fischer osztrák kancellár, Felipe González spanyol miniszterelnök, Jean-Claude Junker luxembourgi miniszterelnök, Helmut Schmidt, Németország volt kancellárja, János Károly spanyol király az elismerő és köszöntő szavak mellett egyaránt azt emelte ki, hogy Horn Gyula történelmi tettet hajtott végre, amikor külügyminiszterként 1989-ben megnyitotta Magyarország határait a kelet-német polgárok előtt, és ezzel hozzájárult a békés, demokratikus átmenet valamint az európai egység megteremtéséhez.
Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának vezetője köszöntőjében elmondta: Horn Gyula érdemei benne lesznek Magyarország és Európa történelemkönyveiben.
Az MSZP egykori elnökét a párt jelenlegi vezetője is hosszan méltatta. Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök azt mondta: Szüleink egész korosztályában ott van az a küzdelem, ami az ő küzdelme volt. Hozzátette: Nem elég ismerni a történelmet, egy országot érezni is tudni kell.
"A jó nénikéjét" - a Független Hírügynökség szerint ezekkel a szavakkal utalt Horn Gyula születésnapi beszédében arra, hogy Sólyom László megtagadta tőle az állami kitüntetést. A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy már régóta álmodott az elismerésről. Az eseményre csak a baloldali sajtó képviselői kaptak meghívót.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Havi félmillióért árulja testét VV Zsuzsi
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















