Én mint zsidó tisztelettel kérnék mindenkit, hogy ne kovácsoljon fegyvert halottakból. Gyászoljunk együtt, de ne kalmárkodjon senki az áldozatokkal. Megbocsáthatatlan, éppen a népirtókra emlékeztető viselkedés bűnösökre és áldozatokra osztani a ma élő magyarokat a hatvanhárom évvel ezelőtt történtek miatt. Mutatis mutandis a hitleri őrület folytatása. Akkor azt mondták, hogy a szegények ínsége a zsidó kizsákmányolók bűne, amely hazugság nem volt más, mint politikai nyereségvágyból elkövetett néphülyítés.
Aki ma gyilkosokra és áldozatokra osztja a magyar nemzetet, az a hitleri téboly örököse, éppúgy politikai nyereségvágyból hazudozik, mint a náci propaganda.
Én mint zsidó tisztelettel kérném a mai történettudományt, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba. Oldjunk fel egy ellentétet! Milyen bonyolult folyamatok vezettek oda, hogy Magyarországra jött bujdosni Hitler elől a legtöbb zsidó, aztán innen indult a legtöbb halálmenet, és végül itt maradt a legtöbb túlélő.
Én mint zsidó tisztelettel kérnék mindenkit, hogy lássuk meg a jó példákat. Ha már a kommunista évtizedek alatt elmaradt a gyászmunka, legalább most vessük bele magunkat teljes szívvel a tartozás törlesztésébe. Köszönjük meg Orbán Viktor kormányának a holokauszt emléknapot, a Páva utca emlékhelyet.
Kiemelt köszönet illeti Szita Szabolcs történészt azért a nemes munkáért, amellyel a zsidó-magyar közösségtudatot építi! Műveiért, amelyek bemutatják a zsidómentő magyarságot, amelyek eleddig talán a legtöbbet adtak azért, hogy sematikus képek helyett emberhez méltó érzések ébredjenek az utódokban.
Az elmúlt években olyan árokásó politikát folytattak az erőben lévők, amely igencsak hasonlított a harmincas évekre. Legyen a holokauszt emléknap alkalom arra, hogy a kirekesztő indulatok terjesztőit, a gyűlöletszítókat lélekben kezdje el kiközösíteni magából a nemzet.
Adja meg nékünk a Fennvaló, hogy fölismerjük azokat, akik alantas haszonszerzési céllal szítják az ellenségeskedést magyar és magyar között!
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















