- Mi is pontosan a fair trade?

Magyarra méltányos kereskedelemnek fordítjuk. Olyan alternatív kereskedelmi megoldás, melynek lényege, hogy a termelőt és a munkavállalót megillető megfelelő munkakörülmények és a környezetvédelmi, minőségvédelmi előírások betarthatóak legyenek, azáltal hogy a termékért méltányos árat fizet az összes résztvevő a kereskedelmi láncban. A globális árprés ellen való föllépés is egyben, hisz emiatt van az, hogy a termelők kénytelenek leszállítani áraikat, így csak kisebb bért tudnak fizetni alkalmazottaiknak, nem biztosítanak megfelelő munkakörülményeket, és nem tudnak megfelelő minőséget előállítani.

- Ha jól tudom, nálunk a méltányos kereskedelmet nem egy szervezet tűzte zászlajára, hanem a mozgalom a már létező, hasonló témában tevékenykedő szervezetek összefogásaként jött létre.

Így van, a témával leginkább a Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetsége foglalkozik, ezen belül elsősorban Újszászi Györgyi, a Védegylet munkatársa. A mi egyesületünk azonban ennél többet is szeretne. A mainstream elosztási rendszerekkel, kereskedelmi formákkal szemben szeretnénk fölmutatni alternatívákat, például népszerűsítjük a biotermék fogyasztását. Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek vásárlás előtt gondolják végig: az adott termékre egyáltalán szükségük van-e, és ha a vásárlás mellett döntenek, akkor vegyenek figyelembe olyan szempontokat, mint az adott termék minősége, előállításának körülményei, a környezetre, társadalomra gyakorolt hatása.

- Ennek érdekében mit tesznek konkrétan? Milyen programjaik, akcióik, tevékenységük van?

Tájékoztató és oktató tevékenységet folytatunk, ez utóbbit elsősorban középiskolások számára, főként a fenntartható fogyasztás témájában. Van egy lapunk, a negyedévente megjelenő Tudatos Vásárló, melyben mindig egy-egy témát járunk körül, és remélhetőleg hamarosan az újságárusoknál is kapható lesz. Internetes magazint működtetünk a www.tudatosvasarlo.hu címen, mely hetente kétszer-háromszor frissül. Könyveket is adunk ki, például egy kanadai újságírónő, Naomi Klein No Logo című művét, mely a márkaépítéséről szól. Sajnos nálunk kevésbé elterjedt az oknyomozó újságírás cégekkel kapcsolatban, és a média alig hajlandó recenzálni ezeket a műveket, mivel sérti az üzleti érdekeiket, valamelyik nagy reklámozójukat, stb. Viszont a Corvinus Egyetemen például tanítanak belőle. Minden november utolsó péntekén, a karácsonyi bevásárlási láz elé időzítve tartjuk a „Ne vásárolj semmit!” napot, mely általában ki szokta verni a biztosítékot. Pedig nem a boltosokat akarjuk ellehetetleníteni, csupán azt szeretnénk, ha elgondolkodnánk fogyasztási szokásainkon. Mostanában a média is egyre jobban érdeklődik irántunk, hetente három-öt interjút, hozzászólást kérnek tőlünk.

- Miből tartják fent magukat?

Támogatásokból, adományokból. Cégektől a tevékenységünkből fakadóan nem fogadunk el semmiféle segítséget. Öt éve létezünk, és három éve van pár főállású alkalmazottunk. 

- Magyarország deficites állam, azt fogják mondani az emberek, nincs pénzük drágább cuccokat venni. Másrészt nincs idejük és energiájuk utánanézni egy-egy termék származásának, sőt, ez sokszor egyenesen lehetetlen.

Le kell szögeznünk: hazánk a világ leggazdagabb egyharmadában van. Ha mind a hatmilliárdan úgy élnének, mint mi, akkor két földre lenne szükség az ellátáshoz. Ha meg úgy, mint az USÁ-ban, akkor ötre.

De a tudatos vásárlásnak két összetevője van: először azt kérdezem meg magamtól: szükségem van-e egyáltalán erre a cuccra? Ez a mennyiségi kérdés. A másik a minőségi: melyiket vegyem meg? Nem csupán a takarékosság fontos, bár a megvásárolt termékek 30-40 százaléka csomagolóanyag, amit kétszer fizetünk meg: vásárláskor és szemétdíjban. Fontosnak tartjuk, hogy minél többen újrahasznosítható árut és biotermékeket vegyenek. A kérdés második felére válaszolva: épp most dolgozunk egy adatbázison, ami megkönnyítené mindezt. Ez egy cégekről készül adatbázis lesz, amely különböző iparágakban létező vállalatok környezeti és társadalmi teljesítményét minősíti, és tájékoztatás nyújt működésükről. Ezzel kapcsolatban az a probléma, hogy nehéz ma Magyarországon cégekről objektív információt szerezni, mert ellentmondásosak a szabályok. Például a környezetvédelmi felügyelőségek, a Gazdasági Versenyhivatal és a PSZÁF jelentései hozzáférhetőek, mivel mindezek közérdekű adatnak minősülnek. A fogyasztóvédelmi hatóságokkal azonban jogértelmezési vitánk van, aminek az a gyökere többek között, hogy tartanak attól, hogy a cégek beperelik őket jó hírnév megsértéséért. Az adatvédelmi ombudsman mindenesetre a mi véleményünket osztja.

- Az emberekben azért van egy természetes gyanakvás a multikkal, a bankárokkal, a cégekkel szemben.

De ez csupán egy attitűd, aminek alig vannak gyakorlati következményei. Egy kutatásunk szerint a lakosság több mint fele hajlandó lenne többet fizetni egy termékért, ha tudná, hogy az kevésbé környezetszennyező. Ugyanakkor nem biztos, hogy ez megvalósulna, a magyarok ugyanis árérzékenyek: amint akció van, özönlenek rá. Sok mindent megvesznek, amit nem terveztek (impulzusvásárlás), ha olcsó, ha akciós, hiába nincs rá szükség. Például egy szupermarket nyitásakor két plazmatévét egyszerre, mert 150 ezerért olcsó. Ugyanakkor a szupermarketek többnyire csak a húzótermékeket (tej, párizsi) adják akciósan vagy olcsón, a többi termék árát nem viszik le. Azt, hogy olcsón adnak valamit, úgy érik el, hogy alacsony beszerzési árat kényszerítenek rá a beszállítókra. Aki így kevesebb bért tud fizetni az alkalmazottainak. Ez egy körforgás. Ráadásul pocsék állapotban van a vásárláskultúránk: az élelmiszeren spórolunk, ami a leginkább hatással van az egészségünkre (pl. elhízás) és a környezetünkre, nem pedig a luxuscikkeken, melyek státuszszimbólumok. Gondoljunk bele: egy év alatt tizenhárommilliárdot költünk tévés-szavazásra! A cégek meg a munkabéren és az alapanyagon tudnak spórolni (lásd MegaTrade-ügy), és így árspirál alakul ki. Azt kéne megérteni, ha egyszer akciósan vásároltam, akkor nem egész évben veszem drágán az adott terméket, hanem egyszer jutottam hozzá olcsón. Ez pszichés dolog is. Az nem lenne baj, ha lakosság húsz százaléka lenne árérzékeny, de nálunk a nyolcvan százalék az. A fogyasztás a nyolcvanas években szimbólum volt, és az ezzel kapcsolatos tanulási folyamatot, átállást, a kritikai attitűdöt egyszerre tanulja minden nemzedék. Persze, hozzátartozik a dologhoz, hogy a biotermékek jelenleg még kicsit fölül vannak árazva, és nehezen hozzáférhetők. Lassan nálunk is mindenki érzi, baj van magával a kereskedelmi-fogyasztási struktúrával is, de mindezt még a hatóságokon kérik számon az emberek. Állambácsi majd mindent megold - mondják. És ugye beszélni valamiről könnyebb, mint megtenni azt… de legalább már érzékeljük a bajt. Nemrég például megnyílt az első fair trade bolt, sorra nyílnak a bioboltok, biopiacok, így lassan lesz alternatív választék is.

- Cégekkel voltak összetűzéseik?

Még nem, de lehet, hogy az adatbázis kapcsán már lesz…

Forrás: ttfk/Heti Ökopol