
- Kapcsolódó anyagok
- > Diszkriminálva érzi magát a fekete bőrű franciák többsége
Sem Oroszország, sem a Dél-Afrikai Köztársaság kormánya nem lép fel a bűnözők ellen, sőt, a megtörtént esetek elhallgatásával, eltussolásával, lekicsinyítésével és a nagyon ritkán felelősségre vont elkövetőkre kirótt, nevetségesen alacsony időtartalmú szabadságvesztésekkel kimondatlanul is bátorítják az évek óta gyorsan terjedő, fajgyűlölő alapon elkövetett bűncselekményeket.
Megállíthatatlanul emelkedik az erőszakos bűncselekmények száma a Dél-Afrikai Köztársaságban, a 2010-es labdarúgó világbajnokságnak helyt adó országban. A bűnügyi összesítések annak ellenére mutatnak évről évről romló riasztó számokat, hogy a statisztikákat a Magyarországon is jól ismert szocialista módszerekkel minden évben kisminkelik, szándékosan félrevezetve ezzel Dél-Afrikában is a hazai és nemzetközi közvéleményt.
Világszerte nő azoknak a száma, akik szerint óriási hiba volt tisztán politikai okokból annak az országnak adni a labdarúgó világbajnokság rendezési jogát, ahol gyakorlatilag a kormány hallgatólagos támogatásával írtóhadjárat folyik a fehérbőrű lakosság ellen.
(Talán nem véletlen, hogy merőben más okokból, de hasonló szkepticizmus és félelem lengi körül a Kínai Népköztársaságban tartandó, szintén politikai döntésként adományozott következő nyári olimpiát is. Többek között azt jósolják, hogy Hitler 1936-os Németországához, vagy Brezsnyev 1980-as Szovjetuniójához hasonlóan a kínai kommunista párt hazai és nemzetközi propaganda célokra használja majd fel azt a bő egy hónapot amíg a világ Pekingre figyel, és sok érdekességet tartalmazhat a kínai versenyzők dopping vizsgálata is - szerző)
A múlt héten két esemény is felhívta a figyelmet a fekete földrészen terjedő fehérellenes erőszakra: Kenyában kirángatták kocsijukból és a helyszínen agyonlőtték az amerikai nagykövetség egyik fehér dolgozójának két női hozzátartozóját, és Dél-Afrikában a saját házában a felesége szeme láttára szadista gyilkosság áldozata lett a fehérbőrű David Rattray, a brit trónörökös Károly herceg és a zulu törzsfőnök közeli barátja, az angol tudományos akadémia és az angol királyi földrajzi társaság tagja, a dél-afrikai zulu törzs kultúrájának nagy tisztelője és a zuluk történelmének nemzetközi hírű kutatója.
A főleg a maszáj, a turkana, a szvahili, a luhija, a kamba, az elmolo, a kikuju és a szamburu törzsek által lakott nyugat-afrikai Kenya évtizedekig a béke, az afrikai értelemben vett jólét és a szerény léptékű gazdasági haladás szigetének számított a gyarmatosítás alól felszabadult, és azóta folyamatos törzsi- és polgárháborúk sújtotta afrikai kontinensen.
A viszonylagos nyugodt éveknek azonban vége lett, és ma már ez a jobb sorsra érdemes, gyönyörű természeti adottságokal és földjében gazdag kincsekkel rendelkező ország is a fehérek adományaiért sorba álló afrikai országok élcsoportjába tartozik és egyértelműen belefulladni látszik a faji ellentétek értelmetlenül szított mocsarába. Az angol és nemzetközi cégeknek az országból történő elvándorlása felgyorsult, az ipari és a mezőgazdasági termelés csökkent, az idegenforgalom érezhetően visszaesett, a korrupció, a munkanélküliség és a vele járó, európai szemmel elképzelhetetlen nyomor ugrásszerűen megnőtt, és a fehér ember által megteremtett jólét megcsapolására a múlt század végén már Kenyából is elindultak Európába, többségében Franciaországba, Nagy Brittaniába, Hollandiába, Belgiumba és Németországba az írástudatlan fekete embertömegek.
Az 1980-as évek közepéig szépen fejlődött főváros, Nairobi ma már - minden értelemben - lassan belefullad a saját szemetébe, a húzóágazatnak tekintett szafari turizmus az utcai bűnözés ugrásszerű megnövekedése miatt hanyatlásnak indult, vészesen csökkentek a 34 millió lakosú ország bevételei és Nairobi megkapta az angol sajtóban az egyátalán nem megtisztelő Nairobby, Nairobbery (angol szójáték a főváros nevének és a rablás [robbery] szónak az összevonásából) neveket, és ami a legrosszabb, a francia, angol, holland, amerikai és német utazási irodák Kenyát egy csoportba tették a vakációra nem ajánlott afrikai országokkal, amiben többek között Zimbabwe, Dél-Afrika, Etiópia, Szomália, Csád, Ruanda, Nigéria és Kongó is szerepel.
Múlt szombat délután az amerikai nagykövetség meg nem nevezett dolgozójának felesége és az országban látogatóban tartózkodó anyósa éppen a rikítóan piros színű kenyai diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsijával igyekezett a követségről a lakásukra, mikor a Kinoo falu felé vezető országúton a Gergényi-féle egyenruhára hasonlító öltözetben lesben álló, álarcos és azonosító jelvény nélküli fegyveres banditák a követségi autó elé ugorva megállásra kényszerítették őket.
A két nőt a hajuknál fogva kirángatták a kocsiból, letérdeltették és kivégzésszerűen tarkón lőtték őket, majd elmenekültek. Pénzt, értéket nem követeltek az áldozatoktól, nem vittek el semmit a kocsiból, emberrablást meg sem kísérelték, a támadásnak egyértelműen faji indítéka volt. A "hate crime" (a fajgyűlöletből elkövetett bűncselekmény) valószínűségét megerősítette Gideon Kibunja rendőrségi szóvivő és Robert Kerr, az amerikai nagykövetség sajtóattaséja is. Kerr egy rövid nyilatkozatot olvasott fel, amiben Bush elnök saját és kormánya nevében megrendülését és részvétét fejezte ki a gyászoló követségi dolgozónak, az életben maradt többi családtagjának, de a sajtóattasé nevet vagy beosztást nem említett.
Az ehhez hasonló, fehérek elleni támadások legtöbbször gyilkossággal végződnek, de a pénzt hozó fehér túristák elmaradása miatt Kenyában mostanra jelentősen megnövekedett a diplomáciai, vagy egyéb hivatalos kiküldetésben dolgozó európaiak elleni erőszakos cselekmények száma.
Tavaly szeptemberben az amerikai követség katonai attaséját lőtték le és rabolták el a gépkocsiját, (életben maradt) előtte egy hónappal a kenyai orosz nagykövetet a belvárosban fényes nappal szúrták le és rabolták ki, (életben maradt) júliusban pedig a dán nagykövetség egyik alkalmazottja esett rablás áldozatául, de ő szerencsére sebesülés nélkül megúszta a találkozást az afrikai valósággal.
A legnagyobb arányt kitevő, a fehér túristák elleni rablások, gyilkosságok, nemi erőszakok a dél-afrikai vagy a zimbabwei újságokhoz hasonlóan nagyon ritkán olvashatóak, vagy meg sem jelennek a kenyai újságokban, ezek gyakoriságáról és számáról csak egymásnak gyakran ellentmondó családi vagy félhivatalos, illetve az internetes portálok weboldalain és blogjain található, nehezen ellenőrizhető jelentések látnak napvilágot.
Szombaton, tehát a Nairobi-i diplomata gyilkosságok napján jelentették a hírügynökségek, hogy az előző napon David Rattray, a nemzetközi hírű tudós a dél-afrikai otthonában gyilkosság áldozata lett. Rattray világhírű néprajzkutató volt, sok könyvet írt hazájáról és Afrikáról, valóságos szerelmese volt az egyik fajta véres apertheidből egy ellenkező előjelű véres apertheidbe zuhanó Dél-Afrikának, Károly herceg személyes jóbarátja, beszélgető partnere és gyerekeinek tanítója volt. Az angol trón örököse a két fiával és a szépséges Kamilla hercegnővel évente többször is meglátogatta dél-afrikai otthonában a tudóst, és Rattray a feleségével együtt szintén gyakran felkereste Károlyt a kedvenc skóciai kastélyában. A meggyilkolt tanárnak jó barátja volt Zwelithini, a zuluk jelenlegi nagytekintélyű törzsfőnöke is.
A hattagú feketebőrű banda bozótvágó késekkel és pisztolyokkal felfegyverkezve betört a Dundee várostól nem messze fekvő házába, kétszer belelőttek a plafonba, összeverték a tudós feleségét és háztartási alkalmazottját, majd a fürdőszobába terelték az éppen terepbiciklizéshez készülő 48 éves férfit. Kínzásképpen előbb a kézfejét majd a jobb vállát lőtték meg, míg végül hosszas szenvedés után szíven lőtték David Rattray-t. Utána azonnal elmenekültek, semmit sem vittek magukkal, még Nicky, a feleség által felajánlott készpénzt sem markolták fel az asztalról. A felesége és az alkalmazottjuk túlélte a támadást.
"Nagy tragédia, hogy a zuluk barátja, a zulu törzs történelmének és az 1879-es angol-zulu háború igaz történetét felkutató és bemutató David Rattray a saját népének tartott zuluk kezétől halt meg" - jelentette ki Kingsley Holgate, Rattray szintén a zulu történelemmel és hagyományokkal foglalkozó kollégája. Az elmúlt hétvégén az Egyesült Államokban tartózkodott Károly herceg Philadelphiából telefonon felhívta a gyászoló asszonyt és részvéttáviratot is küldött neki.
A Mandela kormányon kívül a Thabo Mbeki vezette jelenlegi dél-afrikai kormány is csak hálával tartozott a tudósnak. Rattray nem csak az AIDS és a mértéktelen bűnözés poklában vergődő ország napról napra rosszabb nemzetközi hírnevén igyekezett segíteni, de a dél-afrikai kormány sok-sok millió angol font értékű angol és amerikai beruházás elősegítését is köszönheti neki.
Ezt a nemzetközi hírű kiváló tudóst, ezt a szabadidejében fekete gyerekek ezreit ingyen írni-olvasni tanító népszerű tanárt, aki hazájának csak dicsőséget, elismerést és anyagi hasznot hozott, ezt a szó szoros értelmében aranytojást tojó tyúkot is azért ölték meg, mert fehér volt a bőre színe.
(Folytatása következik)
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















