A 2006 januári filmszemle belpolitikai esemény lett a magyar művész(filmes)értelmiség megalázása miatt. Elképesztő fordulatokkal járatta le magát az összegyűlt (meghívókkal kiválogatott) filmszemle-közönség, hogy lássa, amikor a volt ügynök, világhírű rendező összeborul Gyurcsánnyal, az őt megalázó utódpártutód vezetőjével.

Kurzusüzenet: „Ki nem nyalt akkoriban?"

A hirszerzo.hu szerint először szólalt meg egy exügynök ügyében a kormányfő. Az Estében Gyurcsány Ferenc (ellenügynöknagy) nem tért ki Szabó István történetének megannyi ellentmondására, ehelyett a kitűnő művészt méltatta, és hárította az ügynöktörvény megbukásának a felelősségét. Közben felbukkant egy olyan petíció is, amely nem az ügynökkel, hanem az áldozatokkal szolidáris. „Tavaly decemberben talán én magam kezdeményeztem, hogy csináljuk ezt meg. Mert így nemcsak mindegyikünk külön-külön, hanem az ország is sebezhető” – mondta a miniszterelnök a műsorvezető aktuális okból feltett kérdésére, hogy „miért nincs ügynöktörvény”.

Kenedi János történész a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: „Ha saját lelkiismeretére hallgatva Szabó István mindössze annyit mond 1990-ben, hogy ’a saját bőrömet védtem 1957-ben, besúgottjaimtól bocsánatot kérek’, akkor megőrizhette volna emberi méltóságát. Hűséges maradhatott volna barátai – Gyöngyössy Imre és Gábor Pál – emlékéhez. Így azonban idősebb barátait taszította a mostani hazudozás örvényébe, maga után rántva saját szavahihetőségét is.” Felkerült az Internetre egy olyan petíció is, amely – az értelmiségiek levelének parodizálásával – nem a tettessel, hanem áldozatával szolidáris. „Alulírott független értelmiségiek, független gondolkodók, független művészek és független függetlenek, kinyilvánítjuk, hogy szeretjük, tiszteljük, istenítjük P.-t. P. annak a redves korszaknak az áldozata, amely mindannyiunkkal kibánt. Hiszen vajon ki nem nyalt akkoriban? Melyikünk nem lihegett a koncért, s ha úgy adódott, hát igen, a hatalmasok lábához kucorodva? Vajon ki nem tekerte ki itt-ott felebarátai nyakát? Hát lehet felróni bármelyikünknek, hogy egy-két rongyos évtizeddel előbb jutott katedrához, kiadóhoz, külföldi úthoz, megrendeléshez, mint azok, akiket felnyomott? (…) Kit érdekel a homályba vesző régmúlt? Kinek használ, ha felmelegítjük a régi sebeket, az elfeledett sérelmeket? Ahogyan a költő mondja: ’Ki a bűnös, ne kérdjük!’ P. a miénk, mindannyiunké, az egész Emberiségé, és nem hagyjuk, hogy báncsák!”

Gyurcsány ellenügynöknagy állásfoglalása

„De hadd mondjak én már egy mondatot Szabó Istvánról, ha előkerült ez a kérdés” – folytatta a miniszterelnök. „Én Szabó Istvánt Magyarország egyik legkiválóbb művészének, a filmvilág egyik megkerülhetetlen csodájának tartom” – jelentette ki, összhangban azzal az értelmiségi peticióval, amely szolidaritást vállal Szabóval ügynökmúltjának nyilvánosságra hozatala után („Szeretjük, tiszteljük és becsüljük Őt”). „És nagyon-nagyon nehéznek gondolom utólag megítélni azt a helyzetet, amelybe ő került, és azt hiszem, hogy van annyi hitele az ő elmúlt évtizedeinek, emberként és művészként, hogy most, amikor őt vádolják vagy szembesítik, akkor adjunk hitelt az ő szavainak” – mondta Gyurcsány a műsorban, bár az nem derült ki, mely verziójára gondol a történteknek. „Hozzátenném, ezt mondanám akkor is, ha nem egy, egyébként általam rendkívül tisztelt emberről lenne szó, hanem mondjuk egy általam ismeretlenről lenne szó, mert ítélni 40-50 év után részigazságok alapján azt gondolom, hogy talán nem célravezető.” /1/

Jogszerűtlen a nyilvánosság?

Péterfalvi Attila szerint jogsértő volt az Élet és Irodalomban megjelent, Szabó István ügynökmúltját felfedő cikk nyilvánosságra hozatala. Az adatvédelmi ombudsman a Magyar Televízió Nap-kelte adásában azt mondta, a kutató is csak akkor hozhat nyilvánosságra nevesített adatokat, ha az a "korhű bemutatáshoz szükséges", a világhírű rendező esetében azonban erről szó sem volt. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatala törvényileg egyértelműen szabályozott, így a jogszabály "pontatlanságára" hivatkozni semmiképp nem lehet. /2/ Külön érdekessége ennek a felháborító jelenségnek, hogy a baloldali kurzus piszkos politikája után, a még piszkosabb kampányban egyáltalán felmerülhet ilyen megközelítés. Hisz a bűnös baloldal forgatókönyvszerűen valósítja meg az ügynökmesék közreadását.

Ügynökbotrány újabb csúcsokkal

Szabó Istvánnal és Kardos Ferenccel mellett, Léva Béla néven Kézdi-Kovács Zsoltot is beszervezte a titkosszolgálat 1957-ben. Egy színházi előadás szünetében tartóztatták le őket. Kézdi-Kovács Zsolt külön hangsúlyozza, hogy a lapban megjelenő írás még 2002-ben született Eszterházy Péter Javított kiadás című könyvének megjelenésekor, de szerinte most jött el a közlés ideje (!). A rendező leírja beszervezésének történetét. Úgy emlékszik, miután elhurcolták társaival a Deák téri főkapitányságra vitték. Napokig egy pincezárkában tartották fogva 20-25 emberrel együtt. Többször kihallgatták és arról kérdezték mit csinált az 1956-os forradalom idején. Később felajánlották neki, ha vállalja: alkalmanként beszámol arról, hogy milyen a hangulat a főiskolán, akkor szabadon engedik. A rendező úgy emlékszik, magának kellett kitalálnia fedőnevét. Választása a Léva Béla névre esett, ekkoriban írt ugyanis egy novellát, amelynek így hívták a főhősét. A beszervező nyilatkozat aláírása után nem sokkal hazaengedték. Ezután néhányszor találkozott tartótiszjével, majd 1958 őszén megszakadt a kapcsolata a titkosszolgálatokkal. /7/ A társadalom elképedve fogadja ezt a kitárulkozást, mely kizárólag a baloldali bűnösöknek jó. Szabó is igencsak megalázta magát, majd a társadalmat próbálta megszégyeníteni, mint olyan sokaságot, amelyik nem tudja, hogy „milyen idők voltak azok”. De amit Kézdi-Kovács produkál, az valami elementáris hülyeség, mert egyrészt saját gyengeségét-bűnösségét teszi szemlére a baloldal kampányában önként, másrészt még a mai magyar társadalomra nézve sértő gesztusokat is tesz.

Újabb, „spontán” közzétételben (az Élet és Irodalom szerint) Paskai László bíboros „Tanár” fedőnéven 1965-1974 között ügynökösködött. A katolikus egyházi vezető jelentéseinek többsége semmitmondó volt, és nem tartalmazott konkrétumokat. A cikk írója, Ungváry Krisztián történész, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatásokat, úgy véli: Paskai bíboros jelentett „Tanár” fedőnéven. Ungváry szerint a beszervezési, 6-os karton nem került elő, de az ügynök életrajzi adatai teljesen megegyeznek Paskaiéval. Ungváry szerint az állambiztonsági hatóságok 1965-ben környékezték meg Paskait, aki kifejezetten jóindulatú jelentéseket adott, és mindenkiről igyekezett előnyös információkat közölni. Tartótisztje, Kereszthury György jelentéseiben is többször szóvá tette, hogy Paskai beszámolói teljesen személytelenek, semmitmondóak, és nem tartalmaznak konkrétumokat. /8/ Ungváry legjellemzőbb üzenete ebben a kampányban, hogy „Paskainak, mint hálózati személynek a története arra bizonyíték, hogy különösebb lealjasodás nélkül is lehetett valaki hálózati személy.”

1. "Ki nem nyalt akkoriban?" hirszerzo.hu nyomán
2. Jogszerűtlen volt a Szabó István-akta nyilvánosságra hozatala. FigyelőNet nyomán
3. Németországban törölték az olimpiai névsorból a besúgót. Stop! nyomán
4. Hitelességi verseny, mindkét részről. Török Gábor, mho.hu nyomán
5. ,,A KDNP a nácik és nyilasok nézőpontját választja’’. Stop! nyomán
6. "Töröljék bele a lábukat a liberálisok" (NAPI Online) nyomán
7. Kézdi-Kovács Zsoltot is beszervezték. Független Hírügynökség, ma.hu nyomán
8. A főpap is ügynök volt. (NAPI Online) nyomán

Választási kommunikáció’2006 január: az ügynök (fel)támadása

„Már filmje bemutatása előtt elismerésben részesült Szabó István a 37. Magyar Filmszemle megnyitóján. Az ügynökmúltját az Élet és Irodalom cikke nyomán feltáró 68 éves rendezőt e körben a megértés és a rokonszenv légköre vette körül.”

A megnyitóbeszédet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tartotta, aki kerülte az állásfoglalást a kényelmetlen ügyben, de a szemle közönsége értette azt a kérését, hogy "vigyázzunk az alkotóinkra".

Soha ennyi produkciót nem vetítettek még a mustra történetében, mint az idén. Az érdeklődők összesen 460 alkotást láthatnak: 41 játékfilm, 231 dokumentumfilm és 168 kísérleti kisjátékfilm, valamint 20 animációs film szerepel a programban, közöttük 104 versenyfilmként.

Amikor Szabó elfoglalta a helyét az erkélyen, hamarosan közéleti személyiségek és politikusok (kevésbé ellenzékiek, mint inkább kormánypártiak) hosszú sora sietett üdvözölni. A legvégén Gyurcsány Ferenc ölelte át a filmrendezőt. /1/

Politikainapirend-képzés: az ügynök támadása

Medgyessy Péter elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíciótól érkeztek a Magyar Nemzethez a D-209-es botrányt kirobbantó iratok. A Heti Válasz című napilapnak adott interjúban a volt kormányfő belátta, hogy még a kampány előtt ki kellett volna állnia a közvélemény elé, és mindent el kellett volna mondania az embereknek. Medgyessy a lapnak arról is beszélt, hogy vállalja a felelősséget azért a két és fél évért, amíg miniszterelnök volt - jóért és a rosszért egyaránt. Az interjúban elismerte: a szociális csomag gyöngéje volt, hogy nem léptek előre a szegénységet újratermelő mechanizmusok kiigazgatása terén. /2/

Szembesítés vakok között

"Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nemcsak magyaroknak. Elvitte a hírünket mindenfelé a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük Őt." Így szól a Népszabadságban többször is megjelent nyilatkozat, melyet csaknem kétszáz értelmiségi írt alá. Vitába kell szállnom velük. Nem azzal vitatkozom, amit a szöveg úgy közöl, hogy kimondja, hanem azzal, amit úgy közöl, hogy tüntetően hallgat róla. A Képesi Endre fedőnevű ügynök létezése tabu. Nem számít, hogy a művész - életének egy szakaszában - együttműködött az elnyomó hatalommal. Védelmezőivel szemben éppen az ő "nagyszerű és fontos" filmjeire apellálok. Ezek bizony nem arról szólnak, hogy a diktatúrával való együttműködésnek nincsenek erkölcsi konzekvenciái. Arról szólnak, hogy a szembesítés elől a legnagyobb művész sem menekülhet el. – írja Kis János, akit még zavar az értelmiség elképesztő intellektuális és erkölcsi züllöttsége.

Mióta a bizonyítékokkal szembesülve beszélni kezdett arról, amire mostanáig csak a műveiben célozgatott, Szabó István olyan embernek mutatkozik, aki bele van gabalyodva a múltjába. Úgy tűnik, soha nem tudott szabadulni ügynökhistóriájától, de ahhoz sem volt ereje, hogy őszintén végiggondolja, mit tettek vele, és ő mit tett másokkal. Aki azt üzeni neki, hogy ügynökmúltja nem érdekes, az leírta őt. "Szeretjük, tiszteljük és becsüljük", de nem biztatjuk hitelesebb szavak keresésére. Mit jelent az, hogy becsülik, ha közben úgy gondolják, hogy csak ennyire képes? A nyilatkozat azonban nem csak Szabónak szól. Nem magánlevél, hanem nyilvános állásfoglalás. Az ország közvéleményét szólítja meg. Arra buzdítja az állampolgárok közösségét, hogy térjen vissza az elhallgatás 1989 előtti gyakorlatához. Vállalja önként a szólásszabadság viszonyai közt, amire a diktatúra évtizedeiben az elnyomás szorította rá. Szó se essék tettesekről, áldozatokról, személyes felelősségről. /3/

Élet a szürkezónában

Babarczy Eszter írja élményeit magából kiadva. „Sodródom kifelé a Kongresszusi Központból a filmszemle nyitóelőadása - a Szabó István megfilmesítette Rokonok - után, egy izgatott, zavart és kissé csalódott közönségbe olvadva. A hatalmasságok, kiválóságok és hírességek gyűjteménye, kiegészülve a filmes szakma karakánul alulöltözött képviselőivel, hazaindul, miután részvét- és szimpátiatapsban részesítette Szabó Istvánt. Ne bántsuk szegényt: így foglalnám össze a taps hangulatát. De ha langyos volt is a fogadtatás, éppen ez a langyos zsibongás és Szabó története - a kettő együtt - ébresztett rá engem valamire.”

Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke azért fohászkodott a megnyitójában, hogy beszéljünk most a filmről. Ez nyilván azt jelentette, feledkezzünk meg egy kicsit róla, hogy Szabó István beszervezéséről az Élet és Irodalomban hosszú (és meglehetősen pitiáner) cikk jelent meg. Ne firtassuk most, vajon kiről derül még ki, hogy jelentéseket írt a III/III-as ügyosztálynak. Ne beszéljünk a történelemről és a Kádár-rendszerről. Hagyjuk már az egészet, ne turkáljunk megalázó történetekben, ne feszegessük fel a tetőt a mocsok és megalkuvás dobozáról. Keressük a katarzist inkább a művészetben. Érthető, és nem is ellenszenves álláspont. Szerintem mégis tévedés. Nem azért, mert úgyis mindenki arról beszél. Azért tévedés, mert a Rokonok ambícióról, félelemről, mocsokról és megalkuvásról szól, és az elmaradó katarzis - mert a katarzis elmaradt - talán többet mond rólunk, mint a film összes tézismondata. A Rokonok kérdése az, hogyan lehet boldogulni egy olyan országban, ahol széles a moralitás szürkezónája, elmosódott az elfogadható és az elfogadhatatlan közti határvonal. Ilyen volt Magyarország Móricz idején, a Kádár-korszakban, és ilyen ma is. Hogyan beszélhetünk a filmben megjelenő mocsokról, ha nem vagyunk hajlandóak beszélni a Kádár-kor mocskáról? Hogyan beszélhetünk a jelen megalkuvásairól, ha nem vagyunk hajlandóak beszélni a múlt megalkuvásairól? Hogyan érthetnénk meg, mit jelent - pszichológiai, erkölcsi és történelmi formáiban - a megalkuvás, ha nem merünk és nem tudunk beszélni róla? Mi más Szabó filmje, mint óvatos kísérlet arra, hogy felszínre hozza az ambíciók és megalkuvások, kísértések és erkölcsi dilemmák mélyen elfojtott, elhallgatott drámáját?

Éppen azért nem lett katartikus ez a film most, mert Magyarországon nem értjük, mi a tragikus abban, ha valaki megalkuszik. Nem értjük, mi motiválja a főszereplő öngyilkosságát, és Szabó a film végének szürrealista képsoraival csak fokozza a hitetlenséget. Mintha maga sem hinne benne, hogy egy ambiciózus fiatal embernek, aki éppen bedolgozta magát a városi elitbe, átlátja a korrupciós ügyeiket, teljes jogú játékos lett, és elkövette azt a kis hibát, amelynél fogva ezentúl befogadják és egyenrangúnak tekintik (hiszen aki teljesen tiszta, az nem megbízható), nincs más kiútja, mint az öngyilkosság. Magyarországon ez nem életszerű. /4/

Hollók egymás között

A Rokonok-programmal szemben íme egy történet a mai valóságból. A múlt héten nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy ügyvédet. Ennek még önmagában nem lenne különösebb hírértéke, megesett már ilyesmi néhányszor, végül is miért ne kerülhetnének be megtévedt jogászok is a szórásba, elvégre ők is emberek. A történet azért említésre méltó, mert az ügyvédet hamis vád miatt ítélték el. Ügyfelének védelme során állítólag megvádolta az eljáró ügyészt, hogy egy bűnszervezetnek dolgozik. Az ügyvéd ezt természetesen tagadta, szerinte csak ügyfele védekezését tolmácsolta az egyik beadványában, amit nem tényállításként, hanem véleményként kellett volna érteni. Persze a konkrét büntetőeljárás folyamata kívülről nem látható át, nem ismerjük pontosan az elmarasztaló ítélet indokolását és az ítéletig vezető utat sem. De ha csak hetven százalékban igaz, ami a híradásokon átjött, az is ijesztő.

A bírósági eljárásoknál bevett szokás, hogy az ügyvéd, ügyfele nevében, egyes szám első személyben fogalmazza meg beadványát. Ilyenkor az ügyvéd ügyfele védekezését adja elő, a megfelelő jogi környezetbe ültetve. Biztos vagyok benne, hogy korábban is kerültek már ilyen iratokba súlyosabb kijelentések, de hogy egy ügyvédet ilyenért meghurcoljanak, eddig nem volt szokás. Önmagában azt az állítást hamis vádként kezelni, hogy az ügyész bűnszervezetnek dolgozik, abszurdum. Ezzel az ügyvéd – vagy az ügyfele – annak a véleményének adott hangot, hogy az ügyész bűnöző. Ez nem hamis vád, maximum becsületsértés. Hamisan vádolni csak konkrét bűncselekmény elkövetésével lehet valakit, általánosságban nem. Az ügy még ezen kívül is bővelkedett meglepő fordulatokban. A megvádolt jogász annyira meghökkentőnek találta az ellene indított eljárást, hogy nem jelent meg a tárgyalásokon. Igazolásokkal kimentette magát, erre a törvény lehetőséget ad. Az, hogy mennyire lehet ezzel a lehetőséggel játszani, részben a bíró türelmétől függ.

Az eljáró bíró türelmetlenebb természetűnek bizonyult, elrendelte az ügyvéd elővezetését, a kitűzött tárgyalás előtt majd egy hónappal. A rendőrség ehhez kiváló partnerként asszisztált, zseniális csapdát állítottak: jövendő ügyfélnek állítva be magukat felhívták, és találkozót beszéltek meg vele. A csapda sikerült, a jogászt karácsonyra előzetesbe helyezték, úgy is maradt a múlt héten megtartott tárgyalásig. És mindez nem Üzbegisztánban, Pakisztánban vagy Fehéroroszországban esett meg, hanem itt, Magyarországon. /5/

1. Szabóval kezdődött a szemle. NOL, Varsányi Gyula, Haszán Zoltán nyomán
2. Medgyessyt hátba támadták? NAPI Online nyomán
3. A szembesítés gyötrelmei. NOL, Kis János nyomán
4. Élet a szürkezónában. NOL, Babarczy Eszter nyomán
5. Holló a hollónak. Bodolai László, mho.hu nyomán

gondola, cgp