
Annak ellenére, hogy Románia NATO-tag és 2007. januárjától belép az EU-ba, megkérdőjelezhetetlen adatok bizonyítják, hogy a törvényei és eljárásai továbbra sem felelnek meg az emberi és kisebbségi jogok európai és Nyugati normáinak. Elegendő néhány ilyen példára hivatkoznunk. Több mind másfél évtizeddel a kommunizmus bukása után, Románia továbbra sem váltotta be az országban élő magyar kisebbségnek tett ígéreteit. Ameddig Bukarest bőkezűen támogatja a görögkeleti (orthodox) egyházat, amelyik kiterjedt templomépítkezést folytat, a kommunizmus idején illegálisan elkobzott mintegy 2.000 magyar egyházi- és közösségi ingatlan csupán kis hányadát juttatta vissza jogos tulajdonosainak. Románia nap mint nap megtagadja az anyanyelvű oktatás biztosítását, amit az alkotmány szavatol. Mi több: Románia nem állította vissza a kolozsvári külön állami magyar egyetemet Cluj-Napoca/Kolozsvár városában és nem fogadta el a kisebbségi törvényt. A Székelyföld jogos autonómia kérelmét úgyszólván árulásként kezelik.
Az emberi jogokat súlyosan megsértették az elmúlt hónapban, amikor két magyar oktatót – Hantz Pétert és Kovács Lehelt – elbocsátottak a Babes-Bolyai Tudományegyetemről azért, mert az úgynevezett multikulturális intézményben, a román feliratok alá magyar nyelvű feliratokat helyeztek. Hangsúlyoznunk kell, hogy az egyetem vezetősége már 2006. január 10-én engedélyezte a magyar feliratok elhelyezését, de mindaddig elodázták, ameddig Hantz tanár úr életbe akarta léptetni az egyetem határozatát.
Romániát nyilvánosan és személyes kapcsolatok által is ösztönözni kell arra, hogy toleráns társadalmat építsen, betartsa a magyar és más kisebbségek jogait, és betartsa a törvényeit, bizonyossággá alakítva ígéreteit. Ez igazi demokráciát vezetne be Romániában, továbbá megszüntetné a hátrányos megkülönböztetés és intolerancia által okozott feszültségeket. E folyamat első lépése lenne a Babes-Bolyai Egyetem két tanárának azonnali újra felvétele, a kétnyelvű feliratok elhelyezése és az önálló magyar karok létrehozása az egyetemen.
- ajánlatunk
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















