Száz éve született, 1906. november 19-én.

Ő volt a Gorbacsov előtti Szovjetunió utolsó emblematikus vezetője.

Mikor hatalomra került – 1964-ben – egy másik emblematikus figurát, Nyikita Hruscsovot rúgta a politikai nix-be. Azt a ravasz, kopasz ukrán parasztot, Sztálin udvari bolondját, aki az 56-os magyar forradalom és szabadságharc egyik leverője volt.

Leonyid Iljics Brezsnyevet – mert ő is Iljics volt, mint a szent Lenin – az első diplomával rendelkező szovjet vezetőként emlegeti a nyugati irodalom. Szellemi képességeiről megoszlanak a vélemények, hatalmi képességeiről – mert ilyen is van – aligha.

Hruscsov megbuktatása után a római példákhoz hűen rögtön triumvirátust alapított. Ő a pártfőtitkárságot vállalta, Kosziginé lett a végrehajtó hatalom, míg Podgornij államelnökként regnált.

Huszonnégy évvel ezelőtt, mikor elhunyt – egy magyar költő így kezdte nekrológját:

    Felfordult a ferdeajkú vén trotty,
          az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni…

E verskezdet – telitalálat. Szinkronikusan és diakronikusan is az. A Brezsnyev-érát – oroszul Brezsnyevscsinát – meg nem élt fiatalabbak kedvéért a ferdeajkú jelző a főtitkár utolsó, teljesen elbutuló éveinek a szimbóluma. Halálát pedig még egy évtizeddel sem élte túl a költő emlegette monarchia.

Kérdés, hogy erre az elbutult, cím-és rangkórságban szenvedő, hatalommániásra miért biggyesztettük a „jó” minősítő jelzőt?

Válaszunk: úgy jártunk el, miként azt az orosz író-sztár, Viktor Jerofejev tette Sztálinnal. Ő, aki „A jó Sztálin” címmel írt egy nálunk is megjelent sikerregényt. A XII. Budapesti Nemzetközi Könyvszemlén járva a gondola olvasóinak erről tavaly áprilisban számoltunk be.

Akkor Jerofejevet éppen dedikálás közben csíptük el. A Jó Sztálin jól kelt. Jerofejev asztalkája előtt sor kanyargott. Ő dedikált, s a Sztálint firtató kérdésünkre így reagált:

- Sztálin…?! Örök, mint Hérosztratosz.! - s a magnetofonomra sandítva hozzátette:
- Mementó, hogy még egyszer az oroszok, no meg az emberiség egy ilyen hibát el ne kövessen!

Hát az oroszok a 100 éve született Leonyid Iljics Brezsnyev személyében majdnem elkövettek hasonlót. Ám míg „a himlőhelyes, szőrehullott grúz (Petri György) uralkodásának időszakát „az irtás éveinek” nevezhetnénk - koncepciós perek, kulákirtás és genocídia - Brezsnyev 18 éves regnálását a „a pangás évei” kifejezéssel illetik a történészek.

Tegnap a 100 éves évforduló reggelén kíváncsian a moszkvai tévé VÉSZTYI című reggeli hírmagazinjára kapcsoltam. Foglalkoztak Brezsnyevvel.  Egy fiatal zsénscsina mondta a szöveget, s közben dokumentumképeket villantottak be  a főtitkár  majd két évtizedes működéséből.

Mert Leonyid Iljics végig működött. Működött még akkor, azokban az években is, amikor már teljesen működésképtelen volt. Élénken él sokunk emlékezetében az 1980-as Moszkvai Nyári Olimpiai Játékok megnyitója. A Luzsnyiki stadionból a világ vezető tévécsatornái száz-és százmilliók számára tették emlékezetessé azt a néhány percet, amelyben a Szovjetunió első embere elmondta megnyitóját.

Brezsnyev a díszpáholy jótékony homályából lépett egy lépést előre. Bozontos szemöldöke alól tekintetét a messzire, a világkommunizmus jövőjére függesztette. Miután elhörögte-makogta másfél-két percnyi mondanivalóját, hátralépett. Nem fordult a stadion oldallelátói felé, nem üdvözölte az ünneplő tömeget. Egyszerűen hátra lépett, vissza a jótékony félhomályba, ám még így is elővillant egy-két vezeték, amelyet orvosai hátul rákötöttek.

Ezt az olimpiai nyilvánosságot jó másfél évvel élte túl. Elhunyt, s így már a költő szerint

- „Nem veszi elő többé
            húgyfoltos sliccéből
            a Nagy Októberit.”
                                  (Petri György: Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére)

A VÉSZTYI hírmagazin a pártfőtitkár életének első felét sikeresként, második felét bukásként értékelte. Ez utóbbi bizonyítékául az 1979 végén 80 elején kezdődő afganisztáni szovjet megszállást emelte ki.

A véresfejű meneküléssel záródó afganisztáni kaland – a Vörös Hadseregnek a  II. Világháborút követő első veresége - a mai napig  sokkolja az orosz társadalmat.

Az üde bemondónő még azt is megemlítette, hogy ha hivatalosan nem is, itt-ott azért megemlékeznek az egykori főtitkár 100 éves jubileumáról.

Ám egy helyütt nem volt koszorúzás. Egykori moszkvai lakóháza falán mára hűlt helye annak a díszes márványtáblának, amelyet nem sokkal halálát követően állított a „hálás” utókor.

Az idézőjel a hálás esetében jogos. Álljon itt ennek bizonyságául egy korabeli szovjet vicc magyar fordítása:

Brezsnyev beszédet mond a Vörös téren. Egyszer csak valaki rálő, ám a lövés célt téveszt. A rendőrség percek alatt elfogja a merénylőt, és megkezdődik a vallatás:

- Neve?
- Iván Ivánovics.
- Foglalkozása?
- Mesterlövész.
- Mesterlövész? Hiszen még egy álló alakot sem tud eltalálni!
- Persze hogy nem! Ki a fene tud úgy célozni, ha közben állandóan lökdösik, hogy: Lődd már le! Lődd már le!

Ezen sorok írásával egy időben, a keddi 18-órás VÉSZTYI–ben bukkant az egyik orosz újságíró kollégám arra a félórás Brezsnyev-összeállításra, amelyet azonnal megosztott velem.

A moszkvai tévéhíradó Berlinből is sugárzott tudósítást. Ennek témája a már említett emléktábla sorsa volt. Ez a márványba vésett dicsőítés ma ott díszeleg a Berlint kettészelő egykori fal legendás átkelőhelyéről,  a Checkpoint Charley-ról elnevezett Falmúzeum kiállítótermében. Mi több, Brezsnyev tábláját maga a múzeum igazgatónője hozta Moszkvából Berlinbe.

Ám nem ő verte, s nem is ő verette le azt az egykori Brezsnyev-lakta ház faláról. „Hálás” kezek már jóval korábban, még a Jelcin éra elején megtették, s vetették azt az egyik közeli utcai szeméthegyre. A muzeológusnő arra jártában figyelt fel rá, s emelte ki onnan. S mit ad Isten, az aranybetűs márványban Brezsnyevnek, a berlini fal egykori lelkes igenelőjének és fenntartójának az emléktáblájára ismert.

Nehéz csomagja volt a visszaúton.  Bőröndjét fel sem akarták engedni a repülőre a súlya miatt. Végül mindent elrendezett, s azóta a hajdani hidegháborús Frontváros Falmúzeumának féltett ereklyéje e Brezsnyev-tábla.

Mementóként – ahogy Viktor Jereofejev „A jó Sztálin” írója mondta - hogy még egyszer az oroszok, no meg az emberiség egy ilyen hibát el ne kövessen!