
Az angol „Which?” vásárlói csoport által készült felmérésben a vizsgált készítmények több mint háromnegyedénél találták a termék cukortartalmát kifejezetten magasnak, s ezek 88 százaléka kifejezetten gyermekek számára ajánlott gabonapehely.
A termékek egyötödét találták magas só tartalmúnak, 7 százaléka pedig telített zsírsavakban gazdag.
Táplálkozási szakértők szerint amennyiben a sófogyasztást felére csökkentjük étrendünkben, úgy jelentősen csökken az agyvérzés és szívinfarktus kockázata is.
A gyermekkori elhízás napjaink egyik igen fontos problémája. Elkerülésével ugyanis számos későbbi, felnőtt korban jelentkező betegség előzhető meg. Így tehát valóban fontos, hogy a gyermekek számára készült „egészséges” ételek valóban egészségesek is legyenek.
Természetesen a megfelelően kiválasztott gabonapehely továbbra is egészségesebb táplálék például a fehér lisztből készült, magas cukortartalmú péksüteményeknél. Egy kis odafigyeléssel, az összetevők listájának gyors átolvasásával kiválaszthatjuk a legkevésbé cukros, zsíros és sós terméket.
Szintén a gabonapelyhek fogyasztását támogatja a tény, hogy azok zsírtartalmának nagy százalékát a bennük található mogyoró, napraforgó és szezám adja, melyek kifejezetten gazdagok telítetlen omega-3 és omega-6 zsírsavakban, melyek többek közt a szív- és érrendszeri betegségek ellen nyújtanak védelmet.
A hír alapjául a „Cereals can have same sugar as chocolate and nearly as much fat as sausages” cikk szolgált.
- ajánlatunk
- Lehet-e más az ellenzék?
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















