
Az szja-bevallás alapján még befizetendő adót a bevallások benyújtásának határidejéig kell megfizetniük az adózóknak. Az APEH-től a visszaigényelhető adót, járulékot az idén is a bevallások benyújtásától számított 30 napon belül, legkorábban március 1-jétől kaphatják vissza az adózók. Fontos azonban tudni, ha a bevallás hibás, a visszautalásnál a 30 napos határidő a hiba kijavításának napjától kezdődik.
Az APEH már megkezdte az adóbevalláshoz szükséges egységcsomagok kiküldését az adózó magánszemélyeknek, természetesen az egységcsomagokat ingyenesen , és azok kapják, akik az előző évben egyénileg töltötték ki a bevallásukat, s nem egyéni vállalkozók.
Az internetről is letölthető a nyomtatvány és a hozzátartozó program segítségével is kitölthető. Az adózóknak arra is lehetőségük lesz, hogy a tavalyi évről szóló adóbevallást elektronikus úton juttassák el az adóhatósághoz, aki a bevallásnak ezt a módját választja, az okmányirodában kell hitelesíttetnie az aláírását.
A tavalyi évvel kapcsolatban a legjelentősebb változások az adókedvezmények érvényesítésével összefüggésben jelentkeznek, ugyanis 2005-ben újabb adókedvezmények kerültek át abba a körbe, amelyeket csak akkor vehetnek igénybe a magánszemélyek, ha éves jövedelmük egy bizonyos nagyságot nem ér el. A tavaly módosított rendelkezés értelmében a 6 millió forintot meg nem haladó összes, bevallásra kötelezett jövedelem mellett a felsőoktatási tandíjhoz, a felnőttképzési díjhoz, a számítógép, számítástechnikai eszköz beszerzéséhez, a szellemi tevékenységhez, mezőgazdasági őstermelői tevékenységhez, élet- és nyugdíjbiztosítási díjhoz, valamint közcélú adományokhoz fűződő adókedvezmények együttes összege maximum 100 ezer forint lehet.
Ha az adózó állampolgár jövedelme 6 millió forint fölött van, de 6,5 millió forintot nem éri el, akkor a 100 ezer forintból levonva a 6 millió forint feletti rész 20 százalékát kapjuk meg az érvényesíthető adókedvezmény felső határát. Egyértelmű azonban, hogy 6,5 millió forint feletti jövedelemnél nem lehet igénybe venni semmilyen adókedvezményt a felsorolt jogcímeken.
A családi kedvezmények érvényesítése is jövedelemhatárhoz kötött, ennek nagysága 8 millió forint, ha a 8 millió forintot meghaladja a jövedelem, akkor a magánszemélynek a családi kedvezményt csökkentenie kell a 8 millió forint feletti jövedelem 20 százalékával.
A magánszemélyeknek továbbra is lehetőségük van arra, hogy adóhatóság állapítsa meg az elmúlt évről szóló adófizetési kötelezettségüket. Az állampolgárok közül azok lesznek jogosultak adóhatósági adómegállapítást kérni, akik tavaly kizárólag munkáltatójuktól vagy más kifizető intézménytől szereztek adóköteles bevételt, és jövedelmük meghatározásakor nem alkalmaztak tételes költségelszámolást.
Nagy József, az APEH főosztályvezetője elmondta: egyre népszerűbb az, hogy az internetről töltik le az szja-nyomtatványokat: míg 2003-ban 600 ezer, 2004-ben 900 ezer, addig tavaly már 1,2 millió adózó töltötte le az internetről a szükséges dokumentumokat. Ezzel együtt az elmúlt évben 9 ezren választották az adóhatósági adómegállapítást.
- ajánlatunk
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- Az olvasókőtől az első szemüvegig
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















