Paroubek: A megbékélési gesztus a magyarokra is vonatkozik
Jirí Paroubek cseh miniszterelnök Sólyom László magyar köztársasági elnökkel való találkozóján pénteken Prágában megerősítette, hogy kormányának bocsánatkérése a II. világháború utáni jogsérelmekért egyaránt vonatkozik a volt csehszlovák állampolgárságú antifasiszta németekre, magyarokra és lengyelekre.
2006. január 13. 15:42
"A miniszterelnök szerint ez összhangban van a kormány ez ügyben tavaly augusztusban hozott határozatával" - mondta a találkozó után újságíróknak Lucie Orgoníková, kormányszóvivő. Megjegyezte, hogy a találkozón ezt a témát csak mellékesen érintették, s a legnagyobb figyelmet az aktuális európai uniós kérdéseknek, valamint a regionális és a kétoldalú együttműködésnek szentelték. "Mindkét fél egyetértett abban, hogy szükség van a szabad munkaerőmozgás eddigi korlátainak mielőbbi feloldására" - mondta a szóvivő.

A regionális együttműködéssel kapcsolatban a cseh fél nagyra értékelte azt a munkát, amelyet Magyarország végzett az elmúlt időszakban a visegrádi csoport élén.

Sólyom László a miniszterelnökkel való tárgyalások után ellátogatott a Prágai Magyar Kulturális Központba, ahol beszélgetést folytatott a csehországi magyarok képviselőivel, s meghallgatta azok beszámolóját szervezetük tevékenységéről. Az államfő rövid beszédében hangsúlyozta: Magyarország érzi felelősségét a határon túli magyarok iránt, s ő, mint magyar köztársasági elnök, osztozik ebben a munkában és felelősségben. Pozitív kezdeményezésnek minősítette, hogy a határon túli magyarok jogállásának megfogalmazása és a nemzetfogalom is bekerülne az alkotmányba.

"Én ezt a fajta kezdeményezést támogatom és támogatni fogom" - szögezte le az államfő, aki beszéde végén anyanyelvük és kultúrájuk további ápolására, megtartására szólította fel a csehországi magyarokat.

Csehországban jelenleg mintegy 15 ezer ember vallja magát magyarnak. Legnagyobb szervezetük a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége.

A magyar köztársasági elnök kétnapos csehországi munkalátogatását befejezve a déli órákban Prágából visszautazott Budapestre.

MTI nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó