
Mint ismert, Mayer Aranka a Fővárosi Bíróság (FB) elsőfokú tárgyalásán koronatanúként jelent meg és tett vallomást. Az FB ezután, május 18-i ítéletében elutasította a kft. kérelmét. Pataki Árpád tanácsa azt ugyan nem állapította meg, hogy taggyűlést tartott a társaság, de igazolva látta, hogy voltak baráti összejövetelek. Ítélete szerint közömbös, lényegtelen kérdés, hogy ezek taggyűlések voltak-e. A Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és elrendelte a helyreigazítást. Az ÉS ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a cég a megjelölt napokon taggyűlést tartott. Jogi jelentőséggel bír, hogy voltak-e taggyűlések.
Az ÉS a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordult a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérve. Megbízható forrásból származó információnk szerint az LB nem fogadta be a felülvizsgálati kérelmet, mert a helyreigazításra kötelező ítéletet nem találta jogellenesnek. Tárgyalás így nem is lesz az ügyben. Korábban – 1999-ben – az ÉS egy másik ügye is elvérzett a Legfelsőbb Bíróságon. Akkor a Fiúk a bányában című riport miatt kötelezték helyreigazításra az újságot – írja a lap.
- ajánlatunk
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- Az olvasókőtől az első szemüvegig
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















