Romániában felelősségre vonják az erdőirtókat, illetve azokat hatóságokat, amelyek erre engedélyt adtak – adja hírül a KRÓNIKA. A bukaresti kormány az árvízkatasztrófát követően jutott erre a döntésre. A lépés mögött pártpolitikai szándékok is meghúzódhatnak. A román agrárminiszter ugyanis kijelentette: az Adrian Nastase vezette szociáldemokraták legfőbb támogatói éppen a faexportból meggazdagodott cégek közül kerültek ki.
HÁROMSZÉK
A tizenhatodik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról foglalja össze gondolatait a HÁROMSZÉK munkatársa. „Az egész kavalkád egy kicsit a korunkra jellemző mohóságot, telhetetlenséget mintázta. – írja a szerző S aki belesodródott az örvénybe, az bizony hatványozottan belekényszerült ebbe a mókuskerékbe. Mert volt itt rongyrázás és visszahúzódó egyszerűség, jövőbe pillantás és köldöknézés, politikai üzenet és háttéralku. Találkozott művészet és giccs, filozofikus gondolat és habos fejtegetés, őszinteség és mentegetőzés. Bálványos a megoldások keresésének színhelye. Idén talán kevesebb volt a meglepő, új ötlet. Talán egyfajta figyelmeztetés is ez a sorsalakító döntéshozók számára: a jövőbe mutató gondolatok immár a megvalósításra szomjaznak.”
ÚJ SZÓ
Szlovákiában a lakosság 62 százaléka támogatja a halálbüntetés újbóli bevezetését – ismerteti az ÚJ SZÓ egy közvélemény-kutatás eredményét. A felmérés szerint a meggyőződéses ateisták nagyobb arányban helyeslik a kezdeményezést, mint a vallásos emberek. Ami pedig a nemzetiségi megoszlást illeti, a magyarok között sokkal kisebb volt a bizonytalan válaszadók aránya, mint a szlovákok soraiban – olvashatjuk a lapban.
MAGYAR SZÓ
Szombaton délben a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, Legyünk újvidékiek elnevezésű akciója keretében lemeszelték az Óvónőképző Főiskola és a zsinagóga mögötti épület falára firkált, nemzeti türelmetlenséget szító üzenetet – tudósít a MAGYAR SZÓ. A fehér falra fekete autólakkal ráfújt, Éljen a szerb Srebrenica 1995-2005 feliratot eltüntető ligások azt hangozatták, hogy a gyűlöletet, bármilyen legyen is az, meg kell fékezni, különösen akkor, ha nemzetek ellen irányul. A helyszínen összegyűlt fiatalabb ligások kissé felhördültek, amikor a szervezők a meszelőhengert Vajdaság a vajdaságiaké feliraton is átgurították, de az idősebbek megmagyarázták: a jóérzésű újvidékiek nem firkálják a falakat, civilizáltabb módon értekeznek.
DANAS
Nem okozott különösebb meglepetést, hogy Emir Kusturica filmrendező egy montenegrói kolostorban áttért a pravoszláv hitre - állapítja meg a DANAS. A muzulmán családból származó, szarajevói születésű világhírű filmes mindig is azt hangoztatta, hogy szerbnek érzi magát, és a szerb kultúrával azonosítják a nagyvilágban is. A szarajevóiak azonban nehezen fogják megbocsátani lépését, mint ahogy azt is zokon vették, hogy a háború elején Milosevic mellett tört lándzsát. Igaz, ezt később cáfolta.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















