A magyar-román viszony akkor tekinthető rendezettnek, ha az erdélyi magyarság ezt annak érzi – jelentette ki a KRÓNIKÁ-nak Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke. A politikus szerint ez a viszony nem nagyon történhet meg az autonómia hiányában. De hasonlóan nyitott kérdés a két ország közötti kapcsolatban az észak-erdélyi autópálya, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, az erdélyi magyar felsőoktatás ügye, illetve az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatban hozott ügyészi döntés is.
ERDÉLYI NAPLÓ
Az erős Székelyföld mellett egy hasonlóan erős Partiumra is szükség van – nyilatkozta az ERDÉLYI NAPLÓ-nak Tőkés László, aki szerint a régió jövője a határokon átívelő kapcsolatokban van. A királyhágó-melléki református püspök példaként hozta fel a „Városok, falvak szövetsége” nevet viselő, debreceni központú civil szervezetet. Ha érvényesülni tud a partiumi régió, akkor az ott élő magyarságnak már nem egy elmaradott vidék kisebbségi közösségének, hanem egy határokon átnyúló térség többségi nemzetének kell tekintenie magát – hangsúlyozta Tőkés László.
ÚJ SZÓ
Mintegy ezer magyarországi cég telepedett le vagy nyitott fiókot Szlovákia déli városaiban. Ez azonban csak durva becslés, pontos kimutatás nem létezik. Bár a magyar cégek számára valóban vonzóvá vált az ország, ez nem mutatkozik meg jelentős működőtőke-kivitelben (leszámítva a MOL-t és az OTP-t). A magyar társaságok számára előnyt jelent a kedvezőbb adózási rendszer, továbbá a nyelvi akadályok hiánya. Döntően Pozsonyban, Kassán és Komáromban telepednek le, s főleg a kereskedelemben (bútorok, fogyasztási cikkek, tápszerek) tevékenykednek.
HOSPODÁRSKE NOVINY
Bár Szlovákiában csökkent a munkanélküliség, annak mértéke még mindig meghaladja a 11 százalékot – közli a HOSPODÁRSKE NOVINY. Tény viszont, hogy Ľudovít Kaník szociális- és munkaügyi miniszter derűlátó. Szerinte fordulat következett be, számítani lehet, hogy az elkövetkező időben tovább csökken az állástalanok száma. Ezt jelzi az a tény, hogy további 287 ezer munkanélküli máris munkát vállalhat. Ettől függetlenül gondot okoz a huzamosabb ideje állástalan emberek elhelyezése megfelelő munkahelyen – jelentette ki a tárca vezetője.
HÉT NAP
Nem tagadja a szerb jegybankelnök, hogy a magyarországi tőke nehezen kap teret országában. Radovan Jelašić a szabadkai HÉT NAP újságírójának nyilatkozva kijelentette: a magyar tőkének kicsit agresszívabban kellene képviselnie érdekeit Szerbiában. Ezenkívül – tette hozzá a jegybankelnök – a budapesti kormánynak is nagyobb mértékben kellene segítenie saját befektetőit.
GLAS JAVNOSTI
A balkáni országok közül Horvátországnak van a legtöbb szimpatizánsa az uniós polgárok között - szögezi le a GLAS JANOSTI. Az Európai Unió tagállamaiban huszonötezer résztvevővel megrendezett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Horvátország felvételét 52 százalék támogatná, míg Albániáét csak 36 százalék. Bosznia-Hercegovina 41, Macedónia 42 százalékot kapott, míg Szerbia-Montenegró csatlakozása mellett mindössze 40 százalék voksolt. A két tagjelölt balkáni állam, Bulgária és Románia felvételét 50, illetve 45 százalék tartja elfogadhatónak.
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.















