Le kell számolni azzal a mítosszal, hogy Romániában a falvak egészséges, turistacsalogató környezettel rendelkeznek, írja a Romániai Magyar Szó. A vidéki településeken úgy a levegő, mint az ivóvíz szennyezett a csatornahálózatok hiánya miatt - közölte Korodi Attila környezetvédelmi államtitkár a tusnádfürdői diákszeminárium tegnapi ülésén. Románia 2018-ig kell dolgozzon, s mintegy 30 millió eurót költsön ahhoz, hogy a 2005-re megkívánt környezetvédelmi szintig eljusson.
Krónika
Romániában közel negyedmillió tanár nem vesz részt a szeptemberi tanévnyitó ünnepségen, így tüntetve a közintézményi alkalmazottak bérének befagyasztása ellen, írja a Krónika. Két közoktatási szakszervezet is azzal indokolta álláspontját, hogy miközben ők nem kapják meg az októberi bérkiigazítást, a szolgáltatások ára egyre nő. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek és a Spiru Haret Szakszervezet közösen döntött 250 ezer tanár nevében.
Szabadság
Veszélybe került a kolozsvári Hója-erdő falumúzeuma, mivel a mellette épülő ipari park, illetve az esőzések miatt földcsuszamlás történt, tudósít a Szabadság. Vasile Mitrea, a műemlékvédő bizottság elnöke hanyagsággal vádolta az építőt és az ipari parkot működtető céget, valamint a terv elindítóját, a Kolozs Megyei Tanácsot. Mitrea felháborodásának adott hangot, hogy Románia első szabadtéri múzeuma, melyet 1929-ben alapították "a pusztulás sorsára van ítélve".
GLAS JAVNOSTI
Amerika is felelős azért, hogy Radovan Karadzic még mindig nem került a háborús bűnökkel foglalkozó hágai Nemzetközi Bíróság elé, állítja a GLAS JAVNOSTI. Richard Holbrooke amerikai elnöki megbízott ugyanis 1996-ban alkut kötött a boszniai szerbek vezetőjével, hogy örökre eltűnik a politikai és közéletből, viszonzásul Amerika nem fogja követelni hágai felelősségre vonását. Ezt maga Holbrooke is megerősítette két évvel ezelőtt, korábban pedig Radovan Karadzic is úgy nyilatkozott, hogy ilyen egyezségre jutottak
POLITIKA
Az exportra termelők követelése ellenére sem fogják leértékelni a dinárt, mert ezzel gerjesztenék az inflációt, idézi a POLITIKA a szerb kormány alelnökének szavait. Miroljub Labus gazdasági vállalkozókkal folytatott megbeszélése során hangsúlyozta: a devalváció senkit sem tenne boldoggá, hiszen azonnal felszöknének a hazai árak, újabb lendületet kapna az infláció, és a exportőrök néhány hónap múlva ugyanolyan helyzetben lennének, mint most. Azért a hitelfeltételek javításával próbálnak javítani a kivitelre termelők körülményein.
Kárpáti Igaz Szó
Ukrajna hamarosan vízummentessé teszi a beutazást a japán és a kanadai állampolgárok számára, tudósít a Kárpáti Igaz Szó. A hírt Viktor Juscsenko jelentette be sajtótájékoztatóján. Az elnök emlékeztetett rá, hogy Ukrajna az Európai Unió, Svájc és az Egyesült Államok polgárai számára már vízummentessé tette a beutazást. Juscsenko szerint országa a nyitottságra törekszik. Az intézkedések révén az EU-hoz való közeledési szándékát is demonstrálja az ország vezetése.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















