BBC lapszemle
2005. július 15. 11:32
A kontinens vezető újságainak címlapjait több mint egy hét elteltével is a londoni merénylet kihatásai dominálják

A francia Le Monde mélyen átérzi a sokkot, ami a britteket sújtotta, amikor kiderült, hogy a robbantást végrehajtók, -mint a szalagcím is rámutat- "hazai öngyilkos merénylők", akik "minden gyanú felett álló fiatalok voltak, jó szomszédok, Nagy Britannia polgárai". Ugyanezek az emberek, teszi hozzá a Le Monde, "hidegvérrel odahagyták a családjukat... és robbanószerrel megrakott hátizsákkal elmentek, és felrobbantották magukat".

Mint a lap aláhúzza, a rendőrség szempontjából az a tény, hogy a merénylők a Szigetországban születtek, csak sokkal nehezebbé teszi a hasonló támadások elhárítását. "Nagy-Britannia eddig azt hitte, hogy a bevándorlók integrálásának modellje megvédi a szélsőségesektől - az ébredés brutális" - fejezi be okfejtését a Le Monde.

Az orosz Gazeta a francia belügyminiszter, Nicolas Sárközy bejelentésére hívja fel a figyelmet, amelyben állítólag az állt, hogy a francia hatóságok még tavaly figyelmeztették a londoni kollégákat néhány terrorista-gyanús személyre, akik között lehettek a múlt csütörtöki merénylők is. "Az angolok, mint írja az orosz internetes lap, néhányukat letartóztatták, majd futni hagyták, hogy a nyomok alapján felgöngyölítsék az egész szervezetet..Hivatalos források persze aktívan tagadják ezt a verziót". A Gazeta a brit belügyminisztert, Charles Clarke-ot idézi, aki teljesen értetlenül áll francia kollégája nyilatkozata előtt, és ami annak tartalmát illeti, az Clarke szerint "abszolút és teljességel hamis".

A berlini Tageszeitung szerint fény derült arra, hogy a videókamerás megfigyelés nem hatékony módszer a terrorizmussal szemben. "A kamerák csak néztek, de nem akadályozták meg a londoni merényleteket, mert a végrehajtók nem viselkedtek gyanúsan" - véli a liberális német lap, és hozzáteszi, a támadás előtt fél órával a felvételeken mindössze hátizsákos, gondtalan fiatalembereket látni. "Ezek a képek ugyan kielégíthetik a nyilvánosság kiváncsiságát, de nem nő tőle a biztonságérzet" - így a Tageszeitung.

A lap azt is furcsának találja, hogy bár a videokamerás megfigyelés elfogadott dolognak tűnik Nagy-Britanniában, a személyi igazolványok bevezetése komoly ellenállásba ütközik: "Németként az ember ezt nagyon meglepőnek tartja, de valószínűleg az, mit tartunk elfogadottnak és mit nem, kultúra kérdése".

A Scotland Yard-nak egyelőre azonban más, nyitott kérdésre kell válaszolnia, amihez az utazóközönségtől, különösen a 30-as busz felrobbantásának 67 túlélőjétől remél segítséget..... A Times a londoni rendőrkapitány terrorizmus elhárítással foglalkozó helyettesének a publikumhoz intézett kérdéseit közli le Hasib Hussain-ről, akinek hátizsákos fényképét nyilvánosságra hozták: "Látta valaki ezt a férfit a Kings Cross-on? Egyedül volt, vagy másokkal? merre indult az állomásról? Látta valaki, ahogy felszállt a buszra? Ha igen, mikor és hol történt mindez?" Ezzel a rendőrség szeretné összerakni a buszon pokolgépét detonáló Hasib Hussain életének utolsó 81 percét, attól a pillanattól kezdve, amikor viccelődve elvált társaitól a Kings Cross állomáson, egészen a Tavistock téren bekövetkezett robbanásig.

A Times szerint új fordulatot hozott a nyomozásba a negyedik öngyilkos merénylő azonosítása: Lyndsey Germaine, jamaikai születésű fekete férfi, aki áttért az iszlámra. A Times úgy értesült, hogy Germaine Pakisztánban egy iszlám vallási iskolában találkozott bűntársaival. A rendőrség utalásaiból az derül ki, hogy a robbantásokat szervező ötödik tag külföldön lépett kapcsolatba a leendő merénylőkkel - állítja a Times.

A Guardian ezzel szemben úgy tudja, nem bizonyított, hogy a merénylők Pakisztánban jártak volna. Emellett a lap új vonásokkal szolgál a negyedik merénylő portréjához - aki nemrég költözött Észak-Londonba, és a szomszédok elmondása alapján "magára kötött batyuban hordta a gyermekét, úgy rohangált a piros Fiat-jával. Le is hordták néha, mert a házából és az autójából kora hajnalban is arab zene bömbölt".

A Guardian a nyomozás részleteiről is beszámol: A rendőrség eddig több mint 500 ember tanúvallomását hallgatta meg, és 5 ezer videófelvételt vizsgált át. Fegyverszakértők pedig a robbanószer származási helyét illetően úgy vélik, hogy ha a merénylők valamelyest is értettek a dologhoz, az alapanyagokat nyugodtan beszerezhették a brit boltokban.

A Guardian arról is értesült rendőrségi forrásokból, hogy jobboldali szélsőségesek és futballhuligánok úgymond "bosszút" terveznek a muzulmánok ellen. Szervezkedésük közben még a klubok között fennálló haragot és rivalizálást is félretették, hogy "egyesüljenek a muszlimok ellen" - így a Guardian. Szélsőjobboldali politikai csoportok eközben tüntetésekre készülnek. A rendősrég azt ígéri, határozottan letör mindenféle, a közhangulat megosztására irányuló kísérletet.

BBC
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó