Karel Gott: Benes nem tartozik a cseh nemzet nagyjai közé
Karel Gott, a cseh könnyűzene nemzetközi hírű, legendás személyisége úgy véli, hogy Edvard Benes volt csehszlovák államfő nem tartozik a cseh nemzet nagyjai közé, mert tevékenységével többet ártott a cseheknek, mint segített.
2005. június 3. 15:47
- Azzal, hogy szobrot állítottak neki Prágában, mintha megszavazták volna: "Ne nyúljatok hozzá". De ha a mérleg serpenyőjében elhelyeznénk tetteit, megtudnánk, hogy a nemzetre olyan történelmi időszakokat hozott, amelyek nem éppen tiszteletreméltóak - mondta a népszerű prágai "aranycsalogány" a Magazín Dnesben, a Mladá Fronta Dnes című lap legújabb hétvégi mellékletében megjelent terjedelmes interjújában.

Gott leszögezte: Edvard Benes, amikor 1943-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a csehszlovákiai helyzetet a II. világháború után leginkább a Szovjetunió fogja a jövőben befolyásolni, Sztálin kegyeibe férkőzött, s "még azt is felajánlotta neki, amit az nem is kért" - mondta az énekes a szudétanémetek kitelepítésére célozva.

- A kitelepítés rendezetlen szakaszára gondolok, amikor szinte terrorizálták a civileket. Nem ismerem el a kollektív bűnösség elvét, az emberek elűzetését, akik családjai évszázadokon keresztül velünk éltek együtt, függetlenül attól, hogyan viselkedtek a náci megszállás alatt. Ezek olyan dolgok, amelyek Benesnél kezdődtek. Amikor Sztálinnal együtt ültek a moszkvai Nagy Színházban, hogy a kegyeibe férkőzzön, maga ajánlotta fel, hogy elűzi a németeket - fejtegette Gott a Magazín Dnesben.

A népszerű énekes azt mondta, hogy ezekről a kérdésekről sokat lehetne még beszélni, de a történészek dolga, hogy tisztázzák a múltat.

Edvard Benes, Csehszlovákia második elnöke volt, s nevéhez fűződik a csehszlovákiai szudétanémetek és a magyarok II. világháború utáni meghurcoltatása. A cseh történészek által is vitatott személyiségnek minősített Benes nemrégiben civil kezdeményezésre szobrot kapott Prágában, szülővárosában, a dél-csehországi Sezimovo Ustíban pedig egykori villájában emlékmúzeumot nyitottak.
A prágai Benes-szobor felavatása bírálatokat váltott ki a német és a magyar politikusok részéről, amelyeket Prága elutasított.

MTI nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó