Budapest Parádé - avagy egy erotika-parádé képekben
Szűk, átlátszó toppokkal, vagy csak testfestéssel felszerelkezett táncosok kapták el lelkesen a ritmust a kamionok tetején, miközben félmillió fiatal tombolt körülöttük az Andrássy úton. A gondola mozgáskultúra-szakértője közelebbről is megnézte a járgányokat, hátha talál egy-két érdekes egyedet. Nem csalódott…
2004. augusztus 30. 00:00
Majd két órával a kezdés előtt egy félrészeg tinédzser hevert a Hősök terén, miközben telefonált: - Döme, gyertek már értem, alig élek! Hogy hol vagyok? Valami villamos megállójában! Siessetek!
Hogy Döme mikorra lelte meg az elveszett bárányt nincs információm, azonban tudni kell: a srác fekhelyétől legalább két kilométerre egy darab villamos sem jár… Kezdetnek nem rossz –konstatáltam, és az Erzsébet tér felé vettem az irányt. A tűző napsütés ellenére már több ezren várakoztak a dübörgő kamionokra, hangoltak ezerrel a nyár utolsó bulijára. Sípokat fújtak és láthatólag a fodrászukat is a hétvégére időzítették. Rikító színek mindenfelé: piros, narancssárga, türkizkék, és a jobbak mindezeket egyszerre hordták a fejükön.

Az Operánál kisebb meglepetés ért. A TV2 ismét megszállta az épületet, sőt idén már fel is állványozta. A balkonról vízesés zúgott alá, és a nagyrészt félmeztelenre vetkőztetett lánykák vízipuskából erősítették a hatást.

De nincs megállás, irány a kamionok népes hada – szám szerint félszáz -, ott várt csak rám az igazi csoda. Az egyikben juhok legelésztek, míg pásztoruk felakasztott nyugágyban pihent, közvetlenül mögöttük pedig a Merlin Színház pantomimesei mozogtak. Az ember már-már azt hiszi, eltévedt. Sehol egy klasszikus kamion? Szerencsére akadt. Például a Hypnose & Tutti Frutti Party-é, ami tájékoztatójában szolid erotikát ígért. Kinek, mi az - mondhatják, azonban a "szopnék" feliratú pólóban feszengő leányra igazán nehéz lenne rásütni a szolid jelzőt. Az őszinte gondolatokat sugárzó fehérnép egyébként erősen a nagykorúság határán egyensúlyozott, és mikor megkérdeztem, azért viseli-e a pólót, mert valóban ezzel foglalkozik, csak ennyit felelt: Á, dehogy! Csak véletlenül keveredtem ide és rám adták…

A következő mozgó színpadon a Való Világ magasan kvalifikált sztárjai integettek közénk, közülük is kirítt Sziszi, aki egy SEX feliratú nyakláncban mosolygott szélesen. Frenki aláírásokat osztogatott, Katka pedig fogyott egy keveset. Ennyi elég is belőlük. Tovább!

Az E-klub sem hiányozhatott a felvonulásról. Kamionjukat százak vették körbe, és sikongatva kérték azokat az ajándékokat, melyeknek az előző évekhez hasonlóan semmi értékük nincsen. Szórólapok, régebbi újságok, egy-egy gumijáték, ám mégis nagy az őrület. Egymás taposták halálra, hogy megszerezzenek valamit. Kimenekültem, és egy másik csődület felé vettem az irányt.

A mozgószínpad körül tucatjával villogtak a vakuk, mindenki nyújtogatta a nyakát. A kamion egyik szervezőjétől megtudtam, csak az egyik lánynál szakadt el valami. A tizenhat körüli barátnői párost a közönség közül hívták fel a színpadra mozogni, ám a nyugodt kislányokból percek alatt kitört az állat, vagy mi. Először csak simogatták egymást, majd vad csókolózásba kezdtek, végül az egyikük előbb szoknyát, később tangát levetve pózolt a kamerák előtt.

„Jenőkém, ezek állatok!” – vihogta elégedetten mellettem valaki, én pedig új élmények felé vettem az irányt. Azaz csak vettem volna, azonban a tömeg már akkora, hogy előrejutni szinte képtelenség. A Hősök, és a Felvonulási teret színültig megtöltötte a nép. Eközben lassan esteledni is kezdett, közeledett a nyolc óra. Azért kell megemlíteni ezt az időpontot, mert az @RC Társulat egy néma mozgó-színpadot indított, céljuk, hogy a Parádé alatt egy percig elnémuljon mindenki, ezzel emlékezve az AIDS vírussal fertőzöttekre. Természetesen a kezdeményezés hamvában holt, ugyanis a környezetemben legalább két kamionról dübörgött maximális hangerőn a zene a ”szent percben”. Nem sokkal később egy kis tűzijáték színesítette még az estét, majd tíz órakor a törvények értelmében beszűntették a Parádét, ami afterpartik keretében a város több pontján tovább pörgött hajnalig…

Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó