
"Napirenden tartjuk ezeket a kérdéseket a parlamenten belül is, és napirenden tartjuk a külügyi bizottságon belül is" - fogalmazott Orbán Viktor.
Mint mondta, Ukrajnában úgy változik a választójogi törvény, hogy szinte lehetetlenné válik az eddigi önálló magyar parlamenti képviselet megmaradása. "Lépéseket kell tennünk, hogyha azt akarjuk, a kárpátaljai magyaroknak az ukrán parlamentben továbbra is legyen hangjuk" - mondta a volt kormányfő.
Ukrajna stratégiai együttműködésre törekszik az Európai Unióval, és elvárható, hogy olyan szabályok szülessenek, amelyek lehetővé teszik, hogy az Ukrajna területén élő kisebbségeknek legyen valamilyen parlamenti képviselete. Ha a korábbi rendszer nem marad fenn, akkor az új rendszert kell olyan elemekkel kiegészíteni, hogy ne vegyen el jogot az ott élő magyaroktól - mondta, tárgyalásokat javasolva a budapesti kormányzat és Ukrajna között e témában.
"Legutóbb, amikor a hivatalban levő magyar miniszterelnökkel találkoztam, azt az ígéretet kaptuk ország-világ előtt, köztük a kárpátaljai magyarok is, hogy a 2003-as évre járó oktatási-nevelési támogatást a magyar kormány folyósítani fogja a határon túli területekre. Ez mind a mai napig nem történt meg" - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: szorgalmazzák, hogy minél hamarabb valósuljon meg az ígéret.
"Néhány hét választ el bennünket az európai uniós csatlakozástól, és lassan egy esztendeje annak, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), amely a kárpát-medencei magyarság közös ügyeinek megvitatására hivatott, nem ült össze, nem foglalkozott azzal a történelmi körülménnyel, hogy május elseje után megváltozik a magyar nemzetrészek közötti kapcsolattartásnak a lehetősége" - jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzátéve: a felek szorgalmazzák, hogy még az ország belépése előtt üljön össze a Máért.
Kovács Miklós a választójogi módosításokkal kapcsolatos magyar fellépés kapcsán közölte: szükségesnek tartják, hogy az anyaország "mutasson kellő érdeklődést és empátiát és tájékozottságot ezekben a kérdésekben", míg a családtámogatásokról úgy nyilatkozott, "ami megmaradt a státusztörvényből, legalább azt próbáljuk meg, próbálják meg betartani".
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















