
Két lövéssel meggyilkolta, majd egy étterem konyhájában felszeletelte és vajban kisütötte feleségét egy indiai expolitikus. A féltékenység motiválta bűncselekmény ügyében nyolc év múltán hoz csütörtökön ítéletet az indiai bíróság.
A Kongresszus Párt ifjúsági szervezetének egykori elnöke féltékenységből követte el tettét: Sarma azt gyanította, hogy feleségét, Naina Szahnit érzékeny szálak fűzik egyik volt - s szintén párttag - iskolatársához. A bűnösnek talált férfire akár halálbüntetés is várhat.
1995. július 2-án a házastársak veszekedése során Sarma azzal vádolta meg nejét, hogy telefonon hívogatja szeretőjét, majd revolverével dühében kétszer rálőtt a nőre. A holttestet ezt követően elvitte egy étterembe, ahol felszeletelés után a vajjal meglocsolt darabokat grillsütőn elégette, hogy bűntette minden nyomát eltüntesse.
Könnyebb a szexről, mint a bagóról...?
Az európai dohányosok többsége könnyebbnek tartja megtartóztatni magát a szextől, mint nem rágyújtani, sokan pedig inkább vállalkoznának egy ejtőernyős ugrásra, semmint a dohányzásról leszokni.
A SCAPE (Smoking Cessation in Primary carE – a.m. körülbelül: elsősegély a dohányzásról való leszokáshoz ) elnevezésű dohányzásellenes szervezet kétezer dohányost kérdezett meg hat országban az év elején arról, nem kívánja-e megragadni az újévi alkalmat arra, hogy megfogadja, felhagy káros szenvedélyével. A megkérdezettek 62 százaléka elismerte, hogy az Újév kiváló alkalom volna erre, de csak három százalékuk mondta, hogy január 1-jével tett is ilyen fogadalmat.
A brit dohányosok majdnem 80, a hollandok, franciák és németek 70, a spanyolok és a belgák 55 százaléka vallotta azt, hogy inkább mondana le egy hónapon át a szexről, mint a cigarettáról. Abban az esetben, ha a dohányzás ártalmasan befolyásolná a szerelmi életét, a megkérdezettek 60 százaléka volna hajlandó megkísérelni a leszokást. 35 százalékuk még ekkor sem.
A leszokni mégis megpróbálóknál első számú motívum az egészség, a második helyen állnak a családi problémák, a cigaretta ára a családi költségvetésben, ám ezek nem bizonyulnak elég hatékonyaknak az a hatvan százalék, amely nekidurálta magát a leszokásnak, egy hónapon belül visszaesett.
Gyémántot csináltak a nagymamából!
Gyémántként kapta vissza egy 80 éves asszony hamvait egy kanadai család. Első ízben vált valóra, hogy ember földi maradványaiból drágakövet készítsen egy temetkezési vállalat a család kívánságára.
Az Alberta államban élt Edna MacArthur szeretteinek a Fountain Garden Funeral Services nyújtotta át az emléket: egy negyed karátos briliánst, amelyet aranygyűrűben helyeztek el. A különleges "ékszert" Olaszországban gyártották két hét alatt.
A gyári eljárást Németországban dolgozták ki: a hamvakat grafittá alakítják át, a grafitot pedig gyémánttá. Laboratóriumban olyan hőmérséklet és nyomáskörülményeket teremtenek, amilyenek a természetben több millió évet vesznek igénybe. A mesterséges eljárásban ehhez alig néhány hét szükséges.
Siita házasságok határozott időre: 1 órától akár 99 évig is tarthat
Az eredetileg a zarándokok számára bevezetett szigheh azoknak igényeit szolgálta, akik, bár feleségeik odahaza maradtak, útközben sem akartak lemondani a házasélet örömeiről.
A súlyos veszteségekkel járó iráni-iraki háború után bevezetett előre megszabott időtartamú házasságban, amely köthető egy órától akár 99 évig tartó időre is, sokan megoldást látnak a tiltott, de leküzdhetetlennek tűnő prostitúcióra.
A megszabott időre kötött házasság - az úgynevezett - az iszlám jog újító szándékú siita értelmezésének eredménye, olyan gyakorlat, amelytől a legtöbb szunnitának borsódzik a háta. Az eredetileg a zarándokok számára bevezetett szigheh azoknak igényeit szolgálta, akik, bár feleségeik odahaza maradtak, útközben sem akartak lemondani a házasélet örömeiről - ám időközben a fiatal irániak körében igen népszerű lett. A megszabott időre kötött házasság gyakorlatát csak elősegítette az, hogy felesleg mutatkozik magányos nőkben, sok a háborús özvegy.
Autótolvaj- és rabló iskola
A jó tolvaj holtig tanul, a jó autótolvaj pedig iskolában. Már ha olyan szerencséje van, hogy Mexikóba születik, melynek fővárosában végre szervezett és rendezett keretek között, bűnözőképző iskolán tanulhatja a szakszerű autólopást.
A tanfolyamok részvevőit "mestertolvajok" oktatják arra, hogyan lehet egy percnél rövidebb idő alatt feltörni egy kocsit - számolt be a tanintézetről az El Universal című mexikói lap.
Az oktatás nem ingyenes, sőt, meglehetősen drága: heti 20 eurónak megfelelő összeg a tandíj. Az oktatók megérik a pénzüket, pontosabban a diákok pénzét, mert univerzális tolvajokként bocsátják szárnyukra nebulóikat. Az öreg Volkswagen bogaraktól kezdve egészen a legfejlettebb biztonsági berendezésekkel ellátott vadonatúj Mercedesekig, minden autótípus biztonságos ellopását elsajátítják a tanulók.
Az iskola persze nem hagyatkozik csupán az elméleti képzésre, nagy súlyt helyez a gyakorlati ismeretekre is. Autókon - természetesen lopottakon - tökéletesíthetik technikai tudásukat a jövő nagy autótolvajai. Az órákat videóra veszik, majd pedig levetítik, hogy rámutathassanak a tanulók által elkövetett szakmai hibákra.
Illatosított tehénlepényt vegyenek!
Beindult az illatosított tehénlepények világkereskedelme. Van kis és nagy adag, negyed- és fél kilós kiszerelésű. A portéka származási helye India, a trágya esztétikus csomagolásban, műanyag dobozokban kerül ki az országból.
A marhaürülékre nem a trágyában szegény gazdáknak fáj a foguk. Az áru vevői hinduk, akik kultikus célokra használják templomaikban és otthonaikban egyaránt, ám idegenbe szakadva, csak nehezen juthatnak tehéntrágyához.
A tehén szent állat Indában. Nem küldhető vágóhídra, vizeletének és ürülékének pedig tisztító hatást tulajdonítanak a hinduk. Falun a házak vakolatába keverik, rituális célokra használják, de pusztán erős füstje miatt is sokan szeretik a tehéntrágyát.
A ritkábban borotválkozók korábban halnak
Azok a férfiak, akik nem borotválkoznak napi rendszerességgel, ritkábban élnek nemi életet és 70 százalékkal jobban fenyegeti őket agyvérzés vagy szívinfarktus.
A Bristoli Egyetem kutatócsoportja a borotválkozás, valamint a szívkoszorúér-megbetegedések és az agyvérzés közötti összefüggést húsz éven keresztül 2438 középkorú walesi férfin vizsgálta. A nem minden nap borotválkozó férfiak közül 14 százalékkal többen haltak meg ez idő alatt, mint a napi rendszerességgel borotválkozók közül. A különbség okai között persze nem maga a borotválkozás maga a lényeges, hanem az életvitel. A nem minden nap borotválkozók, a "lomposabbak" körében több a dohányzó és a szegényesebb körülmények között élő. A felmérésből kiviláglott, hogy a rendszertelenül borotválkozók között kevesebb a nős férfi, több a fizikai munkás, alacsonyabbak és kevesebb az orgazmusuk.
A kutatók szerint azonban ez mindnem elegendő ok a halálozások számának ily mértékű eltéréséhez. Shah Ebrahim professzor szerint a dohányzáson és a szociális eltéréseken kívül hormonális okok is vannak a háttérben, ugyanis a nemi hormonok és az arcszőrzet növekedése között bizonyított az összefüggés.
Holló a birkának "farkasa"
Éhes hollók 19 birkát csíptek halálra egy dél-németországi nyájból Lörrach közelében, az Alfred Hitchcock Madarak című klasszikus thrillerének képsorait idézve fel a tehetetlen juhászban.
Jürgen Fritz birkatenyésztő a madarak támadásait azzal magyarázta, hogy a hollók a vastag hó miatt nem jutnak hozzá megfelelő élelemhez, megjegyezve: immár nem csak látta, hanem a valóságban át is élte az 1963-as Hitchcock-filmet, amely egy amerikai falu elleni madárterrorról szól. A madáragresszió nyomán a juhok tulajdonosa más legelőkre vonult megmaradt nyájával.
Asszonytartás-bajnokság
Asszonytartó bajnokságot rendeztek Thaiföldön: a győztes csaknem 11 órán át tartotta karjaiban asszonyát, a "tartásdíj" 2300 amerikai dollárnak - több mint fél millió magyar forintnak - megfelelő összeg volt.
A viadalon nyolc házaspár vett részt - egyéniben nem lehetett indulni. A versenyzők nem kaptak vécészünetet, viszont óránként két perce leülhettek, ám azalatt is a feleségeknek férjük ölében kellett maradniuk. Az asszonyok hűtőfeladatot is elláttak: buzgón legyezgették uruk homlokát és törölgették róla a patakzó verejtéket.
Végül győzött a papírforma, ugyanis a győztes duó a legsúlyosabb férfiból és a legkönnyebb nőből állt: Amnat Puttigo csaknem 80 kilós, míg neje még 35 kilogrammot sem nyom. Puttigo összesen 10 órán 49 percen és 15 másodpercen át tartotta karjában - sokszor szemlátomást unatkozó - feleségét. Mindketten 24 évesek.
Tessék mondani, Ön jobb- vagy balcsókos?
Csók szor csók – de merről? Hiszen egy német kutató szerint nem mindegy: jobbról avagy balról kezdünk hozzá a puszihoz.
Onur Güntürkün, a németországi Bochum egyetemének pszichológiai karának munkatársa 124 csókról készített tanulmányt, mégpedig különböző helyzetekben: repülőtéri és pályaudvari üdvözlések illetve búcsúzások alkalmával, strandolók és parkoló autókban meghittséget keresők között. A megfigyelteket természetesen nem avatták be abba, hogy ők most vizsgálat tárgyai.
Az eredmény: a megfigyeltek 64,5 százaléka jobbra fordította a fejét, 35,5 százaléka balra - ez gyakorlatilag kétharmad - egyharmad. Szakértők szerint a viselkedésnek ez az aszimmetriája a csecsemőkorban gyökerezik: korábbi megfigyelések szerint az élet első hat hónapjában a babák sokkal gyakrabban fordítják a fejüket jobbra, mint balra.
Magas homlok bérelhető!
Jön a homlokreklám - mármint nem a homlokok reklámozása, hanem a homlokokon történő reklámozás.
A brit Cunning Stunts ügynökség egyetemi hallgatók homlokát árusítja reklámhordozó felületként.
A diákok nagyjából 1500 magyar forintnak megfelelő összegű órabért kapnak, ha használják a fejüket, illetve homlokukat, és általában háromórás műszakokat kell teljesíteniük. A reklámszövegek és képek tetoválás-matricákkal kerülnek fel a "homlokzatra".
Koldusvadászat Vietnamban
Különös módszerrel próbálja a vietnami hatóság megtisztítani a kedvelt tengerpartot a koldusoktól: 200 ezer dongot fizetnek minden egyes kéregető "beszolgáltatásáért."
A rendelkezés egyelőre csak a turisták által nagy kedvvel látogatott danangi tengerpartra vonatkozik, ahol most minden koldus szinte "aranyat ér." A 13 dollárnak - 3 ezer magyar forintnak - megfelelő koldusdíj igencsak csábító összeg a helyiek körében, ugyanis Vietnamban a fejenkénti éves átlagjövedelem mintegy 400 dollár. Rövid számolás után tehát nyilvánvaló, hogy harminc egész és háromnegyed koldus beszolgáltatásával megkereshető az egész éves jövedelem, így nem kizárt, hogy hamarosan egyfajta "koldusvadászat" veszi kezdetét.
Az átadott koldusokat a hatóság vagy hazaküldi, vagy szakmát tanulni. Arról viszont nem szól a fáma, hogy ha egy koldus saját magát adja fel, hány dong üti a markát...
Ráncosít a ránctalanító
Ráncosít a ránctalanító Botox injekció: a kezelés helyén eltünteti ugyan a ráncokat, de mellékhatásként annak közvetlen közelében újabbakat hoz létre.
David Becker amerikai bőrgyógyász szerint az új ráncok kialakulásának azért alakulnak ki, mert a megbénított területen lévő izmok szerepét a különböző arckifejezések megformálásakor a közelben lévők veszik át, amelyek azután új ráncokat képeznek. Az új gyűrődések akkor a legveszélyesebbek, ha a páciens a két szemöldöke közé kapja a bénító toxint. Ebben az esetben ugyanis a szemöldökök helyett az orr felső részében és a szemhéjakban húzódó izmok ráncolódnak össze, ha a kezelt beteg haragosan néz valakire.
Az új ráncok általában nem lesznek olyan hangsúlyosak, mint azok, amelyektől a beteg meg kívánt szabadulni, de megjelennek, és a páciensnek döntenie kell: felhagy a kúrával, vagy tovább folytatja, és arcának további izmait is kezelteti.
A szex nátha ellen is jó?
Minél aktívabbak a férfiak az ágyban, annál jobb lesz egészségi állapotuk, még nátha ellen is remek szer a szex. Heti három-négyszeri szeretkezés jelentősen csökkenti az agyvérzés kockázatát.
Erről a Men's Health című brit férfimagazin írt, idézve a bristoli egyetem kutatói által készített felmérés eredményét.
Eszerint a szexnek az egészségre gyakorolt kedvező hatása megmutatkozik a meghűléstől a szívinfarktuson át egészen a rákos megbetegedések megelőzéséig. A tesztoszteron hormon termelődésének fokozódása javítja az általános teljesítményt és a szellemi képességet, fiatalít és karcsúsít.
A nemi aktus közben felszabaduló vegyületek fájdalomcsillapító hatásúak is, mivel ópiumhoz hasonlóak. (Ez alapján akár derék- vagy fejfájásra is jó a szex.) Ráadásul oldja a feszültséget, az aktus eredményeként képződő dopamin például megszünteti a stresszérzetet, a kiválasztódó hormonok pedig erősítik az immunrendszert.
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















