„Az ember, ha trabantos, úgy van a Trabanttal, mint a rendszerrel”
(Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia)

Kétségünk ne legyen afelől, hogy Leisztinger Tamás igencsak eszes ember. Fölöttébb szereti a téliszalámit.
Állítólag, 1999 egyik verőfényes napján, egy budapesti hentesboltban állt sorban, hogy „akcióban” vegyen magának a szalámik császárából, midőn elunván a várakozást kifakadt:
- Elegem van a háziasszonyok izzadtságszagú társaságából, megszerzem a gyárat!
Közel sem biztos, hogy pontosan így történt, az viszont tény: akkurátus pontossággal hozzálátott a téliszalámit gyártó Pick Szeged Rt. részvényeinek felvásárlásához.
A Magyar Távirati Iroda 2001. április 26-án hozta nyilvánosságra:
„A Pick Szeged Rt. igazgatóságának elnökévé választották Leisztinger Tamást, az Arago Rt. vezérigazgatóját”.

Gyönyörű örökség

A szegedi szalámigyárat Pick Márk mezőgazdasági termékkereskedő alapította, 1869-ben. Szalámijának a titka az a különleges gyártási eljárás, amelyre alapozva a derék hentes mester 1880-ban megkezdte a kereskedelmi mennyiségű gyártást. Leghíresebb terméke, a téli szalámi, onnan kapta a nevét, hogy egészen 1920-ig, - amikor is üzembe helyeztek egy nagy teljesítményű hűtőberendezést – csak a téli hidegben gyártották.

A Pick-et 1948-ban aztán éppen úgy, mint a többi céget, államosították. Egészen 1987-ig a 21 legnagyobb magyar húsüzemet összefogó Állatforgalmi és Húsipari Tröszt része volt.

A Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt. 2,27 milliárd forintos alaptőkével 1992. június 30-án alakult meg, miután az előző évet 10,5 milliárd forintos árbevétellel és 685 millió forintos adózatlan nyereséggel zárta a vállalat.

A cég részvényei a budapesti tőzsdén 1992 októberében jelentek meg. A rendszerváltás hajnalán a magyar húsipari vállalatok közül egy sem tudott ilyen imponáló pénzügyi eredményt felmutatni. A részvénytársasággá válást amúgy két éves belső, szervezeti átalakulás előzte meg. A gyárcsoportokból termékcsoportonként négy kft-t és hét üzletágat hoztak létre. Ebbe a folyamatba azért nem vontak be egyetlen szakmai befektetőt sem, mert tartósan magyar tulajdonban akarták tartani a Pick márkanevet. Ezért aztán az a döntés született, hogy a részvénytársasággá alakuláskor az Állami Vagyonügynökség megtartja a cég részvényeinek öt százalékát, valamint a különleges jogokat biztosító, úgynevezett aranyrészvényt. Döntöttek továbbá arról is, hogy az önkormányzatokhoz 4,1 százaléknyi részvény kerül, húsz százaléknyit kárpótlási jegyért árulnak, tíz százalékot pedig a vállalat mintegy kétezer dolgozójának kínálnak eladásra. Ez utóbbi lényegében a vállalati vagyonjegy átváltását jelentette.

A tőzsdei bevezetés jól sikerült: már az első kereskedelmi napon tizenhétezer részvény kelt el. A piacra dobott Pick-papírok mintegy 30-40 százalékát külföldön forgalmazták. Ez utóbbi akciót az Állami Vagyonügynökségen elnyert sikeres pályázat alapján a brit James Capel brókerház bonyolította le, amelynek a kelet-európai igazgatója abban az időben Járai Zsigmond volt. A Népszabadságnak adott interjújában (1993. november 29.) kifejtette:

„A James Capel elfogadta, hogy az ÁVÜ a Pick-et - ahogy angolul mondják - family silver-ként, azaz a családi ezüst részeként kezeli, s nem akarja, hogy bárki külföldinek döntő befolyása legyen rá, ezért öt százaléknál több részvény nem kerülhet egy kézbe”.

Átcsoportosított milliárdok

Szárnyalt a Pick, mint vérbeli fehér sólyom. Az ország egyik legsikeresebb vállalataként, 1993-at például 1,1 milliárd forintos, a következő esztendőt, pedig már 1,4 milliárd forintos nyereséggel zárta. És később is tőkeerős, prosperáló vállalat maradt, amely sorra „nyelte le” a nála kisebb, de neves húsipari cégeket: a Herz Szalámigyárat, vagy a Ringát. Mindemellett országos bolthálózatot hozott létre.

Bihari Vilmos, akkori vezérigazgató nagyra törő álmokat dédelgetett: fejébe vette, hogy az Európai Uniós csatlakozás idejére a kelet-közép-európai régió legjelentősebb húsipari cégévé felfejleszti a Picket. Tisztában volt vele: ez a cél reálisnak, elérhetőnek tűnik, „benne van a Pickben.” Ám ezt a titkot mások is tudták…

A vállalat tehát valóban, Leisztinger Tamáshoz illő, zsíros falatnak tűnt, aki a szokásaihoz hűen, ebben az esetben is csöndben, lopakodva, és hosszú ideig tartó türelemmel közelített felé.

Néhány elemző szerint az alapos környezettanulmány után, 1999 őszén kezdett bele a részvények felvásárlásba, és az öt százalékos szavazati korlát eltörlése is már a befektetési társaság kezdeményezésére történt.

A piac azonban nem fogadta jó szemmel az Arago Holdingot. Amikor 2000 július közepén ismertté vált, hogy az agresszív felvásárlási taktikája révén a társaságnak mutyiban már közel húsz százalékos (19,16 százalékos) részvénycsomagját birtokolja – ami a szétszórt tulajdonosi körnek köszönhetően szinte a többségi részesedést is jelentheti - a Pick részvények árfolyama 9920 forintról egyből 9110 forintra zuhant.

Sokat aztán sem erősödött a papír, hogy az új tulajdonos a Reuters-en keresztül tudatta: azt szeretné, hogy a Pick tovább növekedjen, a cég akvizícióit pedig széles körű tapasztalataival segíti. Nem kívánja leváltani sem a részvényesek körében megbecsült menedzsment, sem az igazgatóság tagjait. Csakhogy: korábban ugyanezt ígérte az Eravis és a Zalakerámia esetében is, aztán valahogy mégsem tartotta be maradéktalanul.

Felkai András, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint:

„Az eddigi tapasztalatokból kiindulva nem meglepő a befektetők bizalmatlansága, bár az is tény, hogy a Pick megszerzésére sok pénzt fordított az Arago - becslések szerint, a szállodacégből átcsoportosított többmilliárd forintot – ,ami némi biztosítékot jelenthet arra, hogy a befolyását valóban a cég értékének növelésére használja fel. Persze kérdés, mit kezd az új többségi tulajdonos a Pickben lévő hétmilliárd forint körüli készpénzzel, ami egy pénzügyi befektető számára is vonzó célponttá teszi a szalámigyárat.” (Népszabadság 2000. július 13.)

Másnapra aztán kiderült: az Arago titokban még tovább növelte a részesedését, amely közel 33 százalékra (32,98 százalék) kúszott fel. A kisrészvényesek félelme erre a hírre csak fokozódott. Attól tartottak, hogy kiszorulnak a cég jövőjét érintő döntésekből. Nem tévedtek...

Lehull a lepel

A sajtó persze felfigyelt az ügyre, és szinte mindegyik lap bőven foglalkozott vele. A Világgazdaság már azt is tudni vélte:

„Nem lehet kizárni, hogy az Arago vagy az érdekeltségi körébe tartozó cégek a felvásárlási szabályok megsértése nélkül növeljék a részesedésüket. A pénteki Pick-közgyűlés egyik napirendi pontja ugyanis az igazgatóság felhatalmazását indítványozza az alaptőke egyszeri felemelésére. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint erre az alaptőke 25 százalékáig van lehetőség. Egy ilyen tőkeemelés esetén viszont nem részvényvásárlással, hanem jegyzéssel, azaz eredeti jogcímen szerez tulajdont a befektető, így a felvásárlási szabályok nem vonatkoznak rá”.

Ezzel a felhatalmazással a Pick Rt. igazgatósága 2001. január 16-i ülésén élt is, és egyhangú döntéssel határozott arról, hogy 440 ezer új részvényt bocsát ki. A papírokat az Arago már csak 6900 forintos árfolyamon jegyezte le, a Picken belüli részesedése pedig 32 százalékosból mindjárt 41 százalékra emelkedett.

A szakértők aggodalmasan összesúgtak: most már elég dagadt a Pick bukszája ahhoz, hogy annak egy részét az Arago a saját céghalmazához csoportosítsa át. „Végül is az dönt, hogy mit mutatnak a következő gyorsjelentés tényszámai” – vágták rá mások. Aztán felröppent a pletyka, hogy a húsipari vállalat belföldön már csak két irányba fejlődhet tovább: vagy a baromfifeldolgozást, vagy a takarmányágazatot választhatja. A lehetséges célpontok között pedig a vájtfülűek az MSZP-közeli cégként is emlegetett Wallis-csoport érdekkörébe tartozó magyar baromfiipari óriást, a tízmilliárd forintos banki hitelállományt maga előtt görgető Hajdú-Bét Rt.-t említették.

Február közepén aztán végképp lehullt a lepel, amikor nyilvánosságra került: lelassult a Pick addigi megszokott, évi 10-20 százalékos növekedési üteme. A cég nettó nyeresége ugyan 3,75 milliárd forint, ez azonban az előző évinél már csak öt százalékkal magasabb.

Abban az időben bróker-körökben az a mondás járta, hogy ha a liften valaki lefelé akar menni, akkor Pick részvényt vegyen. Tény, ami tény: a papír valamivel több, mint egy év alatt hatvan százalékot esett. Februárra már csak egy hajszálnyival tartózkodott az ötezer forint feletti zónában, pedig volt olyan időszak is, hogy tizenkétezer forint körül tanyázott.

Lisztéria-hisztéria

És ekkor jött az újabb árfolyamgyilkos bomba: az amerikai mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint a Liberty Richter nevű, New Jersey állambeli élelmiszercikk-importáló vállalat lisztériafertőzés gyanúja miatt több mint másfél tonna szalámit akar visszavonni a forgalomból. A baktérium magas lázzal, erős fejfájással, nyaki merevséggel és hányingerrel járó megbetegedést okozhat. Kismamáknál pedig még ennél is súlyosabb gondokat generálhat a lisztériafertőzés.

A szalámiszállítmány visszavonásáról szóló hírről a Népszabadság 2001. március 2-án számolt be. A budapesti tőzsde minderre azonnal reagált: a kialakult lisztéria-hisztéria nyomán a Pick részvények árfolyama újabb mélypontra süllyedt.

Aznap a Pick hatvanezer saját részvényt vásárolt ötezer forint árfolyamon, ami jelentheti azt is, hogy a cég a saját papírjának értékét kívánta stabilizálni a tőzsdén. De felvetődhet az is, hogy vajon nem az Arago kíván-e úgy szabadulni lejegyzett papírjai egy részétől, hogy a Pick-kel vásároltatja fel? Ez esetben ugyanis a részvények nem szavazó részvényekké alakulnak át, vagyis az Arago tulajdonosi pozícióját nem veszélyeztetik.

De nem csak a Népszabadság által „tálalt” lisztériaügy hatott a Pick árfolyamának alakulására. A papír korábban szűkebb sávban mozgott, csak viszonylag jelentős időeltéréssel követte a BUX-index mozgását. Amióta azonban az Arago meghatározó tulajdonrészt szerzett a társaságnál, a Pick-részvény csatlakozott a hektikusan mozgó papírok csoportjához.

Leisztinger Tamás, az Arago Rt. vezérigazgatója határozottan cáfolta és visszautasította a Magyar Nemzethez befutott hírt, miszerint „a lisztériaügy nyilvánosságra kerülésében szerepe volna az Aragonak, vagy hogy az árfolyam esése számukra kedvező lenne”.

Hiába cáfolt Leisztinger, sokan nem hitték el neki, hogy semmi köze sincs a lisztéria-hisztéria kirobbantásához. A szkeptikusok arra hivatkoztak: nem lehet véletlen, hogy a botrány kirobbanásának pillanatában minden addiginál olcsóbban tudott nagyobb mennyiségű Pick-papírt vásárolni, és ezzel még tovább növelte a tulajdonosi befolyását.

Aztán amilyen gyorsan jött, éppen olyan gyorsan távozott a vihar: a Pick reklámkampányt indított az USA-ban, ahol napirendre tértek az ügy felett, a téliszalámi „presztizse” tehát a külpiacon nem szenvedett csorbát. Idehaza azonban elemző cikkek születtek arról, hogy a húsipari cég első negyedéves eredménye jóval alatta marad a tervezettnek.

Már nem a lisztéria volt a téma. Április 13-án a Napi Gazdaság bejelentette: „2000 első negyedében 728 millió konszolidált adózott nyereséget ért el. A társaságot érzékenyen érintette, hogy idén januárban és februárban a húságazat nem kapott állami támogatást, emellett drasztikusan emelkedtek a sertésfelvásárlási árak. Tovább súlyosbította a helyzetet a BSE-kór és a száj és körömfájás miatti fogyasztáscsökkenés. Bár a magyar állatállomány mentes mind a két betegségtől, a húsfogyasztás visszaesése alacsonyabb exportlehetőséget vetít előre.

Az első negyedévet terhelte a Pick pénzügyi igazgatójának és a Ringa vezérigazgatójának a végkielégítése is. A Pick részvények árfolyama tegnap 4000 forint alá esett a tőzsdén, amire az 1996-os hossz kezdeti szakasza óta nem volt példa”.

Minél olcsóbb, annál zsírosabb

Az Arago egy váratlan húzással 2001. április 25-én körülbástyázta magát a Pickben, és ezzel szinte példátlan módon, még a Budapesti Értéktőzsde szabályaival is nyíltan szembe fordult. A főrészvényes ugyanis a részvénytársaság közgyűlésén olyan alapszabály-módosítást erőltetett keresztül, amelynek köszönhetően „a 33 százalékos tulajdoni hányadot átlépő részvényes már nem köteles a 90 napos átlagár 130 százalékán vételi ajánlatot tenni”, valamint a közgyűlésen „csak az a tulajdonos szavazhat, akit a tanácskozás előtt már legalább 60 nappal bejegyeztek a részvénykönyvbe”.

Csupán összehasonlításként: a BÉT Bevezetési és Forgalombantartási Szabályzata ezt a határt 5-10 napban jelölte meg. Az Arago ezzel a húzásával gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a cég tulajdonosi körében rajta kívül bármelyik más részvényes álláspontja is érvényesüljön.

Az alapszabály-módosítás ellen a közgyűlésen Szendrei Csaba, a BÉT kibocsátási főosztályvezetője természetesen élesen tiltakozott – minden eredmény nélkül. Az már csak ráadás volt, hogy a közgyűlésen a részvényesek Leisztinger Tamást elnökké választották, a korábban lemondott igazgatósági tagok helyébe pedig négy Arago-jelöltet ültettek. Ezt követően még azon az estén újra módosították az alapszabályt, amely onnantól kezdve kimondja: az igazgatóság tagjainak visszahívásához ezentúl háromnegyedes többség kell. Végezetül a részvényesek felhatalmazták az igazgatóságot az alaptőke tíz százalékának megfelelő saját részvény vásárlására.

Leisztinger Tamás este otthon kényelmesen hanyatt dőlt a kedvenc foteljében, a puha papucsba bújtatott lábát felrakta a dohányzó asztal tetejére, és csak ennyit mondott: megvan! A Picknél élet és halál ura lett. Már az sem zavarta, hogy a BÉT a tőzsdei szabályok említett, súlyos megsértése miatt eljárást indított.

A BÉT szabályait megsértő cég egymillió forintos pénzbírsággal, vagy a részvényeinek az értékpapírlistáról történő törlésével is szankcionálható. A Pick az előbbi büntetést kapta, Leisztinger pedig belenyúlt a mellényzsebébe, és fizetett, mint egy békebeli katonatiszt.

Ennek fényében aztán különösen is elgondolkoztató a Figyelő írása, amely szerint:

„A részvények árfolyamának folyamatos esése elemzők szerint csak részben indokolható a rendkívül gyenge idei első háromhavi teljesítménnyel. A tavaly nyár óta tartó folyamatos lemorzsolódást sokan a tulajdonosi átrendeződéssel hozzák összefüggésbe. Az Arago megjelenése óta ugyanis a külföldi befektetők jó része elfordult a Picktől”. (2001. május 31-június 6.)

A Pick részvények mélypontja: 2001. szeptember. Ekkor 2750 forinton állt a papír árfolyama, pedig a szakértők még mindig állítják: a „szalámirészvény a reális értéke alapján 9 ezer forint körül lenne. Az Arago árfolyamnyeresége tehát annál zsírosabb, minél olcsóbban tudja megvenni a részvényeket”.

Bekebeleztek mindent

És a pi(c)káns történet csattanója: az Arago egy hónappal a New York-i World Trade Center dupla tornyának leomlása után, gáláns vételi ajánlatot tett, hogy 3770 forinton újabb Pick-részvényeket vesz. A húsipari vállalat igazgatósága természetesen egyből tollat és tiszta, fehér papírt ragadott és öntudattól duzzadó közleményben tudatta országgal-világgal, hogy „elfogadásra javasolja az Arago Rt. által a társaság részére tett nyilvános vételi ajánlatot”. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a kisbefektetők érdekeire hivatkozva kukacoskodott ugyan, hogy mindez nem más, mint az árfolyam tisztességtelen befolyásolása, de hát hogy jönnek ők egy Leisztingerhez?

A PSZÁF mindenesetre csak kétszeri felfüggesztés után, és 4270 forintra felemelt ajánlati árral hagyta jóvá a tranzakciót. Leisztinger Tamás 2002. január 9-én fülig érő mosollyal bejelentette: 84,15 százalékra növelte a befolyását a Pickben. Ezzel gyakorlatilag az egész cég az övé lett. Egyes hírek szerint összességében húsz milliárd forintot is meghaladó összeget, vagyis a Pick saját tőkeértékének mintegy kétharmadát (33,7 milliárd forint) költötte arra, hogy az életben soha többé ne legyen gondja a téliszalámira.

2002 tavaszán rekordosztalékot fizetett a Pick, amelynek a tőzsdén maradt maroknyi részvénye ismét szárnyalni kezdett. Az Arago pénztárcája egyedül ezen a napon több, mint hárommilliárd forinttal lett gazdagabb. Az MSZP pedig megnyerte a választásokat...

(gondola – jakysz)

Címkék:

• Hunguest-dosszié