Rácz Ernő, a Hunguest Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója - nem igen tehetett mást - 2001. március 8-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy elfogadja az ÁSZ-jelentés (második!) megállapításait.

Egyébként nem sokat tévedtek a számvevők: a Hunguest Rt. vezetői éveken keresztül tényleg tobzódtak a jóban. Közben pedig a vagyon java elillant. Az egykori szakszervezeti vagyon nem azonban csak Leisztinger Tamás érdekeltségi körében található vállalatokat boldogította. Jutott belőle a Hunguest Rt. „egyszerű” dolgozóinak is. A menedzsment jótékony döntésének jóvoltából például olyan, négyszintes, mesepalotát építettek, amelyben minden munkatársra 31 négyzetméternyi munkaterület jut, elegánsan suhanó panorámás lift emeli fel a köz szolgálatában megfáradt munkatársakat az egyedi tervezésű íróasztalaikhoz, a dísznövényekkel díszített dísz-kivilágítású bejárati-kertben pedig még a cipők talpa alá tervezett út is alulról fűthető. Ez utóbbit természetesen már a cég szociális üdültetési szolgáltatásait igénybe vevő betérő rászorultak biztonsága kedvéért, - télidőben.

A luxus irodaház legfelső emelete pedig maga az anyagba öntött álom. Nem véletlenül, hiszen egyedül az elnök-vezérigazgató és a titkársága kényelmes elhelyezését szolgálja.

A reklám és a marketing-kiadásokkal sem spóroltak: több százmilliót fordítottak arra, hogy idehaza és külföldön egyaránt népszerűsítsék a Hunguest Rt-t. Egyedül 1996-ban 7,5 millió forintot fizettek ki a Mozart Motorsport SE-nek, 3 milliót a Magyar RSG Szövetségnek, 33,7 milliót a Hunguest SE-nek, 6 milliót a Magyar Olimpiai Bizottságnak, 6 milliót az Operabál szervezőinek, 20 milliót a Família Kft. nevével fémjelzett televíziós sorozatnak.

Kovács Imre, az ÁSZ által olyan élesen bírált (első)időszakban a Hunguest Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója volt. Székébe a részvénytársaság megalakulásakor az egészségügyi szakszervezetből igazolt át. Ízig-vérig sportszerető ember hírében állt. A Kápé című gazdasági újságnak így vallott ez irányú érzelmeiről (1996. május 15.):

„Sokáig nem is ismerték a céget, ezért volt fontos, hogy főleg a sportban vállaljunk szponzori szerepet. Támogattunk már több sportolót, a teniszválogatottat, és több olimpiai sportág válogatottja táborozott már a szállodáinkban. Amúgy pedig hivatalos támogatója vagyunk a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Társasági eseményeket nem támogatunk, viszont magam is gyakran elmegyek, néha még bálba is, mert a kapcsolatépítést nem lehet elhanyagolni”.

A Demokrata azonban minderről, már az ÁSZ-jelentés fényében, így ír (2002. március 14.):

„Balatoni luxusvitorlásokat adtak-vettek, áfákat igényeltek. Megrendezték a Hunguest Rally-t, ahol sok neves közéleti személyiség indította a csapatát. Szűcs Gábor, a Kurír főszerkesztője, Havas Henrik, a Heti Hetes frontembere és sokan mások, a ’baloldali egykori jó barátok’ együtt virítanak a korabeli újságlapokon a díjátadás utáni fogadáson. Ami persze nem bűn, csak hát közben Kovács vezetésével a részvénytársaság 1,1 milliárd forinttal többet költött saját működésére, mint amennyi a bevétele volt. Miközben az Rt. elnök-vezérigazgatója arról nyilatkozott, hogy néhány éven belül, de legkésőbb 2000-ig több mint egymillió dolgozó kedvezményes üdültetését oldják meg. Ez valahogyan nem jött össze, mert a balatoni vagy hévízi szállodákba ma már be sem merné tenni a lábát a két-, három gyermekes magyar család”.

A Demokrata csak utal rá, a szállodák vendégkönyvei viszont tanúskodnak róla: a legelegánsabb szállodák legelegánsabb szobáit, kitüntetett gyémánt, arany és egyéb más VIP-címekkel felruházva, befolyásos emberek, hivatalnokok, politikusok, pártkorifeusok egész serege népesítette be újra és újra „szociálisan kedvezményezetten”.

A szállodavagyon eredeti tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriuma a Hunguest Rt. felügyelő bizottságát a saját tagjai közül nevezte ki.

Elvileg ez egy kiváló döntés is lehetett volna, hiszen ezzel a részvénytársaság ellenőrzése továbbra is az alapítvány kezében maradt. Csakhogy a felügyelő bizottság tagjai leginkább vakok, némák, és süketek voltak. Olyanok, mint az a bizonyos három majom: se nem látnak, se nem hallanak, és – legfőképpen – se nem beszélnek. A gerontológusok szerint ez a hosszú élet egyik titka.

A felügyelő-bizottság tagjai egyszer azért mégis megvilágosodtak. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint ez Úr 1997. évének február 17-i ülésen történt. A felügyelő-bizottság tagjai e szent napon nem csak a Hunguest Rt. tevékenységének magasztos voltát vonták kétségbe, hanem a kuratórium irányító tevékenységét is merészen bírálták. A kuratórium viszont maradt, mi volt: 1997/1-es számú határozatukban csöndben leszögezték: a felügyelő-bizottság téved, „nem történt törvénysértés!”

A mutyizás a Horn-kormány hivatali ideje alatt végig folytatódott.

Az Orbán-kormány rendet akart tenni. A Bonitas Őry Csaba államtitkár „közbenjárására” készítette el 1999-ben a volt szakszervezeti vagyon sorsát átvilágító jelentését.

Mint lenni szokott: a jelentés kiszivárgott. A Hunguest-vezérek élénken tiltakoztak, mondván: a Bonitás törvénysértést követett el, nem volt joga a cég és az alapítvány irataiba betekinteni, törvénysértést követettek el, és koncepciós összesküvést, szándékos ellehetetlenítést, fideszes bosszút emlegettek.

A kormány nem vitatkozott: hivatalosan is felkérte az erre leginkább jogosult, közvetlenül az Országgyűlés hatáskörébe tartozó Állami Számvevőszéket: vizsgálják meg az egykori szakszervezeti üdülővagyon sorsának alakulását.

A készülő ÁSZ-jelentés első változatának ismeretében a mindig és mindenben oly magabiztos Hunguest-vezérek meginogtak.

Az agytröszt Leiszteinger Tamás meditált: eddig minden jótékony konszenzust kereső kezdeményezésük visszapattant a Fidesz-elitről, mint falról a bogár, az MDF-es barátok gyengék, mint a lehelet, a kisgazdák pedig csak esznek, isznak, dumálnak, befolyásuk annyit ér, mint a légy szellentése. Valamit azonban tenni kell, mert ha az előrejelzések beigazolódnak, és a Fidesz győz a választásokon, akkor a jaj meg a baj következik.

Leisztinger, a vérbeli üzletember prognosztizált: ezek képesek büntetőeljárást kezdeményezni, és nem csak az összegyűjtött vagyon veszhet el, hanem még hűvösre is kerülhetnek.

Leisztinger mérlegelt: a kevés is több, mint a semmi, arról nem is szólva, hogy itt még a kevés is sok, jobb elkerülni a háborút és kompromisszummal lezárni az ügyet.

Leiszteinger kalkulált: ha egyoldalúan módosítják az MNÜ számára minden tekintetben hátrányos szerződést, és a vagyon egy részét önként visszaadják a kormány is jól jár.

Leisztinger döntött: nagy érvágás, de fiúk legalább békén hagyják.

És lőn: 2001 őszén az Arago szerződésmódosítást javasolt a Hunguest Vagyonkezelő Rt.-nek, amelyet a kuratórium hosszas tárgyalássorozat után elfogadhatónak minősített. Egyes hírek szerint az eredetileg felajánlott, kétmilliárdos átadandó vagyonérték a megbeszélések végén már 9,5 milliárdra duzzadt fel. Eszerint a szállodatársaság részvényeinek 25 százalékát, vagyis 2,5 milliárd forint értékű ingatlanvagyont, 4,5 milliárd forint készpénzt és 2,5 milliárd forint értékű részvényt adott volna vissza a többségi tulajdonos.

A kuratórium tagjai úgy vélték, vélhették: ezért az előnyös megállapodásért csak dicsőség jár, tisztségükben maradhatnak, ráadásul, ha a Hunguest Hotels Rt. részvényeit bevezetik a tőzsdére, akkor a visszakapott vagyonrész jó áron újra eladhatóvá válik.

Leisztinger és a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriuma megállapodását - az ÁSZ jóvoltából - a kormány közbelépése meghiúsította.

Az ÁSZ, körültekintő, majd’ másfél esztendős hosszas vizsgálat után, 2002 februárjában véglegesítette a hivatalos (második) jelentését, ’melyet a kormány ülésén megvitattak. A kabinet tagjai arra a következtetésre jutottak, hogy a vagyonvesztést nagy valószínűséggel „jogsértő lépések okozhatták”.

A döntésről a közvéleményt Harrach Péter szociális és családügyi miniszter tájékoztatta. Kijelentette:

„A kabinet határozott kívánsága, hogy amíg nem derül ki egyértelműen, történt-e valamilyen jogsértés, addig a paktumot nem szabad megkötni. A kormány ezt kéri az általa delegált kuratóriumi tagoktól is, hiszen az aláírás a korábbi jogsértések szentesítése lenne. Nem lehet eltekinteni a korábbi vagyon visszaperlésétől sem, hiszen az üdülővagyon ma már a Hunguest Rt. tulajdonában van, amelynek a többségi tulajdonosa egy magáncég, az Arago Rt., míg a kisebbségi tulajdonosa a MNÜA-t képviselő Hunguest Vagyonkezelő Rt.”

A kormány-verdiktnek megfelelően a rendőrség és az ügyészség megkezdte a nyomozást.

A sajtó – mint ahogyan az már ilyenkor lenni szokott - természetesen most is tobzódott. Csupán néhány cím, - ízelítőül - a megjelent tucatnyi írás közül: „Őrizetbe vett Hunguest-vezetők” (Magyar Nemzet), „Letartóztatták a Hunguest volt vezetőit”<í/> (Napi Gazdaság). A Népszabadság „Hunguest-ügyben három volt vezetőt gyanúsít az ORFK” - című írásában például ezt közölte:

„Az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) szervezett bűnözés elleni igazgatósága őrizetbe vette, majd különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúsítottjaként hallgatta ki Kovács Imrét, Képes Csabát, a Hunguest Vagyonkezelő Rt. volt vezérigazgatóit és Jávor Miklós volt gazdasági igazgatót. A rendőrség szerint a három volt Hunguest-vezetőt büntetőjogi felelősség terheli a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány milliárdos vagyonvesztése ügyében. Értesülésünk szerint a rendőrség kezdeményezi a három gyanúsított előzetes letartóztatását. (…) A rendőrség a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány felügyelő bizottságának feljelentése nyomán tavaly ősszel kezdett nyomozást, tisztázandó, terhel-e bárkit is büntetőjogi felelősség azért, hogy az alapítvány néhány év alatt elvesztette közvetlen ellenőrzési jogát a kezelésére bízott, milliárdos értékű egykori szakszervezeti vagyon felett. (…) A rendőrség a nyomozás kezdeti szakaszában szaktanácsadókat bízott meg a feljelentéshez mellékelt cégiratok értékelésével. A szaktanácsadók megállapításaira alapozva a rendőrség most azt állítja, alapos a gyanú, hogy a Hunguest Vagyonkezelő Rt. egyes vezetőinek hűtlen kezelése is közrejátszott abban, hogy az alapítvány ingatlanvagyona néhány év alatt átláthatatlan pénzügyi műveleteken keresztül vitatható értékű értékpapírokká alakult”.

A rendőrség zároltatta a három grácia magánvagyonát, a Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig villámgyorsan szabadlábra helyezte őket. Ugyanis nem tartotta megalapozottnak az ügyészségnek azt az érvelését, hogy a büntetésként kiszabható, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés miatt tartani lehet a gyanúsítottak szökésétől.

A vádlottakat védő sztárügyvéd Bánáti János természetesen alaposan kihasználta a médiaérdeklődést és boldogan nyilatkozott fűnek-fának. A Népszabadságnak például kifejtette (2002. február 22.):

„A rendőrségi gyanúsítás elnagyolt és elhamarkodott volt. A rendőrség egy rendkívül összetett gazdasági folyamat néhány elemét önálló ügyletként kezelte, és emiatt tévesen értékelte a vitatott gazdasági eseményeket.”

A rendőrség a gyanúsítottak kihallgatása előtt szaktanácsadókkal, szakértőkkel konzultált, és tőlük jelentéseket, állásfoglalásokat kért. A szakvéleményeket a védelem nem ismerte, feltételezte azonban, hogy az adott ügyben más szakértők, másféle következtetésekre jutnak.

A védő szavaiból kitűnt:

„ A nyomozó hatóság és a védelem álláspontja már abban is eltér egymástól, hogy történt-e egyáltalán a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítványnál és vagyonkezelő szervezeténél, a Hunguest Vagyonkezelő Rt.-nél büntetőeljárásra okot adó vagyonvesztés”.

Harrach Péter, az Orbán-kormány szociális és családügyi minisztere ekkor előhúzta a „pikk-ászt” a zsebéből és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye régebbi rendőr főkapitányát, Hajzer Lászlót delegálta a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriumának élére, azzal a feladattal, hogy tegyen végre már rendet.

Az egykori főzsaru nagy lendülettel látott munkához. Megbízott egy szakértői bizottságot az alapítvány gazdasági helyzetének felmérésére, majd jelentést kért a csapattól arról, hogy milyen következményekkel járna, ha a kuratórium a még több, mint tíz évig érvényben lévő vagyonkezelő szerződéseinek felmondására utasítaná a Hunguest Vagyonkezelő Rt.-t.

Hajzer az alapítvány kuratóriuma elé tárta a szakértők által összeállított, a „Jövőbeni gazdálkodás lehetőségeiről” címet viselő javaslatot. Ebben több lehetőséget is felvázoltak a szakértők. Az egyik szerint a MNÜA értékesíti a Hunguest Vagyonkezelő Rt.-t, és onnantól kezdve már csak a készpénzvagyont kezeli. Alternatívaként javasolták: az alapítvány azonnal mondja fel a Hunguest Hotels Rt.-vel kötött, 2013. december 30-ig tartó vagyonkezelési szerződését. Így ugyanis elkerülhető lenne, hogy a szerződés lejárta után az ingatlanvagyon helyett már csak különböző, kétes értékű üzletrészeket, részvényeket kapjon vissza a vagyonkezelőtől. Harmadik lehetőségként pedig azt vetették papírra, hogy a Nemzeti Üdültetési Szolgálat összes Kft.-jét vonják össze a Vagyonkezelő Rt.-vel, így nem nem csak a párhuzamos munkavégzés, hanem a dolgozói létszám, ezáltal pedig a költségek is csökkenthetők lennének.

Egyes hírek szerint Hajzer László 2002. március 22-én este titokban találkozott Hülvely Istvánnal, a Hunguest Hotels Rt. vezérigazgatójával. A közel három órás megbeszélést azonban alaposan beárnyékolta a rendőrségi nyomozás ténye. Állítólag Hajzer László ezen a titkos megbeszélésen még azt is felvetette, hogy az alapítvány a későbbiekben önállóan, külső befektetők nélkül működtesse tovább a még megmaradt vagyonát.

Értesüléseink szerint a Hunguest agytrösztje, a vérbeli üzletember Leisztinger Tamás ezekben a napokban vette kalapját és Ausztriába költözött. Telefonon irányította honi cégeit. Úgy tudjuk: a szocialisták sikerét hozó választások eredményének kihirdetéséig nem lépte át a határt, tartva attól, hogy már Hegyeshalomnál letartóztatják.