Hagyományos energiaforrásaink kimerülésének lehetősége, az egyre növekvő energiaigény, a fokozódó környezetszennyezés arra ösztönzi az emberiséget, hogy nagyobb teret adjon a megújuló energiaforrások felhasználásának, mint korábban. A hazai energiastratégiában is helyet kapnak e környezet és egészségkímélő, folyton újratermelődő energiaforrások. A környezetvédelmi tárca tervei szerint az elkövetkezendő nyolc évben legalább 500 milliárd forintot kell költeni megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházások támogatására. Az uniós elvárások is arra sarkallnak, hogy a jelenlegi 3,6 százalékos részarányt növeljük. A megújuló energiaforrások közül a szél erejének kiaknázására Magyarországon az utóbbi időben megvalósult néhány követendő beruházás. Ezek főként nagyteljesítményű szélgépek telepítését jelentették. Persze a néhányszor tízkilowattos berendezések üzembe helyezése sem elhanyagolható, annál is inkább, mert hazánkban a szakemberek szerint elsősorban a kis teljesítményű szélgépek használatának van főként létjogosultsága.
Bár ma még csak tervek, de a közeljövőben követendő példát jelenthetnek azon kezdeményezések, melyek kisközösségek energiaellátását oldják meg önellátó módon, a nagy, központi ellátórendszerektől részben vagy teljesen függetlenné téve használóikat. Ilyen beruházás lesz a Tiszavasváriban felállítandó, két, egyenként 150-200 kW-os szélgép, mely a helyi cigányság szociális helyzetének javítására irányul.
Az ötlet Polyák Istvántól, a nyíregyházi Kelet Szélenergia-hasznosító és Szélerőgép-építő Közhasznú Társaság ügyvezetőjétől származik. A szélenergia hasznosításával foglalkozó szakember már évekkel ezelőtt tervezett egy szélgépet, melynek megépítésére eddig pénz híján nem került sor. Mostani ötlete azonban már túlmutat a tervek elkészítési fázisán, úgy tűnik a tiszavasvári önkormányzat képviselői között is elfogadásra talált.
Mint Rézműves Szilviától, a helyi cigány önkormányzat korábbi elnökétől, a Pakiv nemzetközi romaprogram résztvevőjétől megtudtuk, szélenergia hasznosítási terveiket két lépcsőben fogják megoldani. A két program azért választható el egymástól, mert az alföldi településen kétféle roma népcsoport él: a romongrók, azaz a magyar cigányok és az oláhok, akik nem beszélik a magyar nyelvet. A két népesség egymástól távol, a falu két szélén lévő telepen él. Mindkét területre szeretnének egy-egy szélgépet telepíteni, a magyar cigányok lakta telepre és az oláhok által birtokolt vidékre. Utóbbin található egy közösségi ház, mely programok hiányában kihasználatlanul áll.
- Jelenleg az épületben 3-3 férfi és női zuhanyzó van, ahol a nyári hőségben több, mint hatvan felnőtt fürdött naponta. Ezt a telepet látjuk el fűtéssel, melegvízzel. Létesülhet itt egy közösségi mosoda is, mely a helybeli asszonyok számára bérmosási lehetőséget biztosíthat. Az energiát egy, a célnak megfelelő szélgép fogja szolgáltatni - állítja Polyák István. A szélgép tervezője szerint a beruházás legfőbb előnye, hogy a háznak nem lesz rezsije, egyszeri beruházással több évtizedig, előreláthatólag harminc évig működhet. E programot a helyi önkormányzat megvalósításra alkalmasnak találta. Közüzemi díjakat azoknak a másik telepen élő magyar cigányoknak sem kell fizetniük, akik az önkormányzat kezelésében lévő, szociálpolitikai támogatásból épített házakban nyernek majd elhelyezést. - Ezekben a komfort nélküli építményekben az alapkomfortért: a melegvízért és a villanyfűtésért (max: 20 C°) nem kell fizetniük a leendő lakóknak - magyarázza Rézműves Szilvia.
Elmondta, hogy hosszú távú terveik között szerepel egy ökolakópark kialakítása: A házakat kertek veszik majd körül, ahol a lakók megtermelhetik maguknak a szükséges élelmiszereket és állatokat is tarthatnak. A szennyvíztisztítást az autonóm települések részeként ismert nádgyökérzónás módszerrel oldják meg. A távlati elképzeléseket azonban csak akkor tudják megvalósítani, ha az ötletek finanszírozóra találnak.
Alapkomfort hasonló módon más rászoruló rétegek számára is biztosítható. Polyák István városokban is elképzelhetőnek tart hasonló megoldásokat. A feltaláló elképzelései szerint elsősorban katasztrófahelyzet esetén tehet jó szolgálatot egy szélgéppel működtetett ökotelep, amely ha nincsen kényszerhelyzet, nyáron táborozásra használható, télen pedig a hajléktalanok számára lehet ideális melegedő.
Bonyász Kata
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















