Kedves Jubiláns Barátom! Életed eddigi fő színterei: Patak, Debrecen és Budapest. Mindenhol áldás tudtál lenni. Ma már a filozófiában egyre fontosabb a hitelességet, hitelességet erősítő személyesség. Ezért elöljáróban arról is szólok, mi minden köt hozzád és szeretteidhez.

Sárospatak településrésze Hídvégardó, ahol asszonykám született. Csilla nővéreddel együtt tanítottam a mai Eszterházy Károly Katolikus Egyetem elődjének, az egri – 8 névváltoztatáson átesett, akkor éppen Ho Si Minről („Hó Simonról/Hosi Misiről”) elnevezett – Tanárképző Főiskolán. Csilla volt a fiam első angoltanára már kisiskolás korától – szeretetből, barátságból. Ez az ajándék a fiam egész életére, villamosmérnöki, informatikusi és pilóta hivatására kihatott. Csilla és férje, Donald Morse az angol nyelv és irdalom egyetemi szintű kutatásán és tanításán kívül a magyar literatúra, különösen pedig az erdélyi magyar irodalom angol nyelvű népszerűsítéséért is sokat tett. Ennek bizonyíték Bertha Csilla – Morse Donald könyve: Silenced Voices – Hungarian Plays from Transylvania. (Carisfort Kiadó, 2008.)

Patrióta vallomásod Patakról szívből az értelemig ér: „a pataki szellem egyik döntő összetevője: együtt a plebejus forradalmiság, a demokratikus nemzeti elkötelezettség, az európai műveltségeszmény humanitásának legnemesebb értékdimenzióival. Erre nevelnek Patakon (a »Bodrog-parti Athénban«, a »szabadság oroszlánjainak« városában) a kövek és a falak is (...) átörökített tanítások: a Rákócziakhoz kapcsoló intelmek, hogy Istennel a hazáért és a szabadságért! Cum Deo pro Patria et Libertate! Hittel és tudással, bátorsággal és erkölcsi tántoríthatatlansággal.”
Vas István megrendítően vall Patakról a Cambridge-i elégiában: „Az íves boltozat alatt, (…) Eszembe jutott Sárospatak, (…) „Ahol a faragott rózsa alatt Négy tehetetlen magyar nagyúr (…) Egymással sub rosa beszélt, Hogy mi lenne, ha... mi lenne...” A gondviselés kegyelme, hogy „Él magyar, áll Buda még... (…) Csodának ez is épp elég. Mert elmúltak a nagyurak, De megmaradt Sárospatak” Zrínyi Péter, a horvát bán és kivégzett társai sorsát Patakon „ma is hirdeti Császárhűséggel a fekete tinta: »Decapitato in Vienna.«”

Patakon egyszer Németh László emlékezetét fürkészetem. Németh ebben az időben egy Jézus-regényről álmodott és egy magyar és román megbékélés vegyes házasságban megvalósuló, regénybe szőtt álmát dédelgette. (Kezdeményező kutatásomat remek, összegező tanulmányban folytattad.) Dr. Újszászy Kálmán bácsi fogadott. Úgy tudta, személyemben Jónás Imre lánytestvére lányának a férje érkezett hozzá. (Jónás Imre a feleségem nagybátyja volt, pataki diák, kokadi református lelkész, a népi írói mozgalom pataki híve volt.) Kiderült katolikus voltom. Mire ő: „Ecsémbarátom! Nem gondoltam, hogy ekkora a fogyatékosságod!” Aztán a könyvek mögül elővett egy flaskát, és tokaji borral koccintottunk a felajánlott tegeződésre.

Pataki szép házatokban szüleid vendége lehettem. Édesanyád, Erzsébet asszony személyében a családjáért, értetek élő édesanyát ismerhettem meg. Édesapád, dr. Bertha Zoltán pataki teológus diák volt a harmincas években, majd évtizedekig lelkész-, tudós- és festőművész-tanár a pataki ősi református kollégiumban, illetve Rákóczi Gimnáziumban, ahova Te is jártál. Festőként is maradandót alkotott, amint írod: „Több képét, köztük a pataki várat megörökítőt is, híven őrzi a Rákóczi Múzeum. De a pataki gimnáziumban megtalálható a Mányoki Ádám híres festménye nyomán készült Rákóczi-portréja, illetve olyan műve is, amely a XVII. század elején a pataki iskola számára törvényt alkotó Lorántffy Zsuzsannát és I. Rákóczi Györgyöt (a legfőbb patrónusokat) ábrázolja.”
Nálad olvastam: „egy másik, ikonikus festményén a szabadságharcra kész Rákóczit köszönti kitörő lelkesedéssel a nép, másikon pedig már mint egy (Ady keserű látomását is idéző) »Magyar Messiás« feszül szimbolikusan a keresztre. Számodra „mindezek az összeforradó személyes és történelmi élmények, emlékek, érzületek jelentik az örök Patak legmélyebben gyökerező csodáit.” (Az Életfa című, Bertha Zoltán festői világa alcímű könyvet Dobrik István és Turi Gábor szerkesztette, Pap Gábor írt hozzá ajánlást. (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1998)

Patak után Debrecen lett életed legfőbb színtere. A Kollégium félévezredes, megszakítás nélkül oktató kis „magyar Oxford”: „Egész Magyarországnak és Erdélységnek... világosító lámpása.” Gulyás Pál ódát zeng Debrecenről: „Körülötte népek viharja, nézett át bérces Biharba, nem védte falait bástya, torony, csak a hit, / Áros jármai játszva görögtek egész le Bizáncba, / hajcsárnépe Budán túljuta Bécs kapuján. / Hajtottak lovat, ökröt, mégis az égi körök közt / Méliusz lelke alél, ujjain egy falavél.” A „cívis’ város művelődéstörténeti szerepe: „Debrecen, ó-kikötő, tájakat összekötő!”

A debreceni egyetem Alma Matered, kibocsátó intézményed. Magyar és angol szakon végeztél. Foglalkozásod szerint irodalomtörténész, kritikus, könyvtáros, szerkesztő, közben még országgyűlési képviselő is voltál. Megtapasztaltad Arany Epilógusának igazát: „S több a hír-név, mint az érdem: Nagyravágyva, Bételt volna keblem vágya.”. A keserű konklúzió: „…légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem. Nem mindig ember, aki sorsot intéz; Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb…” (Arany János Magányban 1861.)

Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen tanítottál, tanszékvezetői és más tisztségekben is helytálltál. Fő kutatási területed mindmáig a határon túli magyar irodalmak, modern magyar irodalom, különösen Bálint Tibor, Tamási Áron életműve... „Kollégák” is voltunk, amikor Hegedűs Lóránt püspök úr felkérésére Németh László stúdiumok tartottam a Károli Egyetemen.) Jáki Teodóz Atyával együtt meghívtál közös előadásra, hogy tanítványaid a leghitelesebb ismereteket, tapasztalatokat, élményeket, igaz tudósításokat halhassanak a csángómagyarok bencés vándorapostolától...

Villonnal szólva: „De hol van már a tavalyi hó?” – „Mais où’ sont les neiges d’antan! Az idővel kapcsolatos metaforikus kifejezések tanulságosak. Köszöntésképpen egy kis idézetcsokor az időről, Berzsenyi jegyében:. „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl, S minden míve tünő szárnya körül lebeg!” A Prédikátorok Könyve az időt az események ritmusaként, az élet rendjébe illesztve írja le: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van minden dolognak az ég alatt.” A Tiburi szibilla poétikus szentenciája: „Az évek hónapokká rövidülnek..., és az órák mint percek telnek el.”

A cicerói szállóige szerint „a múltból merítünk, hogy a jövőnket építhessük”. A jelen a próbaköve a múlt minden tanulságának és a jövő minden reménységének. Thalész dialógusa a Delphoii jósda egyik felirata: „Emlékezz meg barátaidról! – Kapitány: Emlékezz meg barátaidról, míg élnek! Professzor: Emlékezz meg barátaidról, míg élsz! Doktor: Addig élnek barátaid, amíg megemlékezel róluk. Mester: Addig élsz, amíg megemlékezel barátaidról.”

Barátságról szóló, kedves gondolatokat is fűzök jubileumi koszorúdba. Cicero szerint: „A barátság többeknek közös jóakarattal és szeretettel párosult megegyezése minden isteni és emberi dologban.” A szeretettel és jóakarattal párosult tökéletes egyetértésben nincs különbség a szeretet és a barátság között.

A lelki barátságban a szeretet és a barátság lényegileg azonos tartalmú. A barátság latinul amicitia, az amorból származik. Az amicus, a barát egyben amoris custos, vagyis a szeretet őre, aki egyben animi custos, a lelkemnek is őre. Jó barátom őrzi irántam a szeretetet, őrködik a lelkemen is. Őrködik, hogy semmi ne szennyezhesse az örökérvényű kincset: a barátságot.

Hiszel a szóban, szereted az egyenes beszédet. Megkutattad irodalmunk, különösen az erdélyi magyar irodalmi lét értelmet adó igéit, „szóvigyázó” metaforáit. Számtalanszor megtapasztaltad a művek örömolvasásának, jegyzetelésének fázisörömeit. Tiszteled a sokszor megbontott, egymás ellen kijátszott író – olvasó és értelmező módszer szerves egységét. Fontosnak tartod a szerző – mű – befogadó, a hermeneutikai megértés –értelmezés – alkalmazás hármas egységét.

Lelkiismeretedből fakad az etikai, sőt a szakrális szemléletű olvasat és interpretáció jogosultsága. Az értékfeltáró folyamatban megértett felismeréseket a jelen szituációjára alkalmazod.

Benned a sárospataki és debreceni, a református apai és anyai szellem, lelki és művészeti hagyaték valóban élő örökséggé vált. Lelkész fiad egyenes ágon

Tőled is tanulhatta: nemcsak az igehirdetésnek kell többnek lennie, mint egy „motivációs beszéd”. Nemcsak az igehirdetés célja, az irodalomé is: a lelki érettség, a lelki fejlődés, a lelki erő gazdagítása. Sütő András szerint: nem az a kérdés, hogy egy mű „vidám-e vagy szomorúságos” – „Igaz legyen” (…) nem vigasztalónak, hanem tanúságképpen.”

A számodra is kedves ars sacra, literatura sacra, lyrica sacra legfőbb forrása a Szentírás. Az Ó- és Újszövetség is telve van csodálatos zsoltáros-himnuszos, poétikus szépségű szakrális textussal. Fontos motivációd, hogy írásaiddal, jó szolgálataiddal erősíted a Németh László-i eklézsia szellemében a Jó Ügyeket.

Szeretsz barátaidnak, a fiatalabbaknak is, de még a Tőled szemléletben különbözőknek is, lélekvidámító jó szavak mondani és írni: örömöt szerezni, lelki erőt ajándékozni. Személyes kötelességednek érzed, hogy másoknak is örömük legyen abban, amit értük végzel. Ezzel az örömmel ajándékozó szeretettel erősíted barátaid alkotói önérzetét.

Méltán MMA akadémikusi magasságig emelkedett, kreatív egyéniség vagy. Eszembe jutnak szavaid. Vallomásodat így őrzi emlékezetem: „Én csak azt írtam, amit a régi meg mai igaz és hűséges, tiszta szívű magyaroktól hallottam, tanultam, azt próbálom ismételni, összefoglalni, abban a reményben, ha mennél többen mondjuk ugyanazt az igazságot, akkor többen meghallják és elfogadják, akkor talán van reményünk a megmaradásra.” Isten kegyelmében és a Jó Ügyekért végzett munkánkban bízhatunk, amelyeknek önmagukban van a jutalmuk: „külömben midennek vége, / Megállni: sorsom tisztessége.” (Ady Endre: Ugrani már soha)

Megérdemelt sikered titka talán ez: ha nem is tudod megváltoztatni a világot, de hiszed: egy kicsivel jobbá és szebbé teheted. A sok önzetlenül, barátságból vállalt feladatod, benne az Agria folyóirat hathatós támogatását, az aktivitásra serkentő célkitűzéseket barátaid, munkatársaid is a te példád nyomán vállalják.

Olyan baráti közösséget tudhatsz magadénak, amely képes lelkesedni és másokat is lelkesíteni. A tehetség kegyelmével képes vagy magas fokú megértésre, kvalitásos értékítéletre. A legfontosabb bizonyosságod mély hitből fakad: „Si Deus pro nobis, quis contra nos?” – ’Ha Isten velünk, ki ellenünk?’ (A Rákóczi-család jelmondata. Pál levele a rómaiakhoz, 8. 31.)
Illyés Gyula intelme lelkiismereti parancs: „Az öngyilkosságot halasszuk ma is el. / Fojtsuk vissza a tébolyunk. / Mi akik mindent tudhatunk. / Ajándékozzuk meg magunkat mi magunk / az élet szépségeivel. / Magunk vagyunk (...) – / Ajándékozzuk meg magunkat mi magunk / a hősök erényeivel, / mindazzal, ami kell / kitartanunk / még egy napon és évezreden át. (...) Kapitány! Vezényszót! Merre ezután? / A legnagyobb bátorság a remény.” Erre rímelő igehely: „Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában” (Zsid,10.23)

Kedves Jubiláns Barátom! In Spiritu összetartozunk. Babitscsal vallom: a Lélek tegyen bennünket emberré és magyarrá! Tamási szerint: „Hiába hívnak magyarnak, aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” A magyar kultúra a legteljesebb alkotmányunk! Ebben az ateistenülő világban összetartozunk hitünk, kultúránk, nyelvünk, irodalmunk szeretetében az „Egy az Isten” („Unus est Deus.”) jegyében.

70. születésnapod alkalmából – Arany után szabadon, hogy ne fogjál szavamon –, aranyos parafrázissal kívánom: ’Hatvan év Jó, ha ép. Hetven év az már szép. Nyolcvan év Ritka szép; Százegy esztendő Se legyen Néked Untig elegendő’. Tanú és tanúságtevő Barátom! Isten éltessen! Ad multos annos! – Számos éven át!

Cs. Varga István