A teremtésvédelem közösségi ügy
Fülöp Attila a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) "Ültessünk, hogy élhessünk!" nevű országos faültetési programsorozatának első állomásán kiemelte: aki fát ültet, az mindig a hosszútávú célokban hisz.
2024. március 19. 08:27

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára (k) és Ruzsa Roland szegedi KDNP-s önkormányzati képviselő (b) a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Ültessünk, hogy élhessünk! nevű országos faültetési programsorozatának első állomásán Szeged Kiskundorozsma városrészén a Hősök Ligetében 2024. március 18-án. MTI/Lehoczky Péter

A teremtett világ védelme és fenntarthatósága közösségi ügy, amelyért a jövőben helyi és országos szinten egyaránt tenni kell - hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Szegeden.

Fülöp Attila a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) "Ültessünk, hogy élhessünk!" nevű országos faültetési programsorozatának első állomásán kiemelte: aki fát ültet, az mindig a hosszútávú célokban hisz.
   
A kereszténydemokrata politikus elmondta, a kezdeményezésnek három fontos célja van: a teremtett világ védelméért való tenni akarás, az aktív cselekvésre való felhívás, valamint a figyelemfelkeltés. A programsorozat közvetlen célja pedig a közösségépítés - fűzte hozzá.
   
Fülöp Attila úgy fogalmazott, a teremtésnek az ember ugyanúgy részese, mint a természet, és az embernek nemcsak a szabadság adatott meg, hanem a felelősség is, amellyel tennie kell a természetért. Leszögezte: "a teremtésvédelem nem egy harcos ideológia, hanem egy természetes, felelős viselkedése az embernek."
   
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt korábban is elindított hasonló programsorozatokat, amelyekkel a "nem élő környezet megújítására és karbantartására" hívta fel a figyelmet. Példaként megemlítette a "Fogadj örökbe egy keresztet!" és az "Állíts egy keresztet a békéért!" nevű kezdeményezéseket.
   
Ruzsa Roland szegedi KDNP-s önkormányzati képviselő elmondta: bízik abban, hogy a jövőben még több település csatlakozik a programhoz.
   
A faültetési akció első állomásán tizenkét gyümölcsfát ültettek el Szeged Kiskundorozsma városrészén található Hősök ligetében.

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Kína és Magyarország mindig barátok voltak
    A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.
  • Molnár Pál kapta az Innovációs Szövetség Média Díját
    Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – olvasható a laudációban.
  • A kínai államfő házastársa a Budavári Palotában
    A kínai és a magyar államfők házastársainak Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója mutatta be a Herendi Porcelán történetét és két kihelyezett műtárgyat, majd Tartó László porcelánfestő művész porcelánfestési technikákból tartott bemutatót.
MTI Hírfelhasználó