Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország számára Szlovákia a második legfontosabb kereskedelmi partner. A két ország közti kereskedelmi forgalom a tavalyi évben elérte a 17 milliárd eurót, ami rekordösszegnek számít – mutatott rá. Én a praktikus külpolitikában hiszek – jelentette ki, majd úgy folytatta: fontosak az ideológiák és a „tudományoskodás”, de „a végén mindig az emberek érdeke van, abból kell kiindulni”.
„Ez nem rakétatudomány” – állapította meg. A miniszter a szlovák–magyar együttműködéseket sorolva felidézte, hogy a szlovákok segítettek megvédeni Magyarország déli határát, a két ország közösen állt ki a kötelező letelepítési kvótával szemben, összekötötték a villamosvezeték-hálózatokat és van gázvezeték-összeköttetésük is. Emellett a Mol szlovák leánycége az egyik legnagyobb vállalat Szlovákiában. Szijjártó Péter szerint ezek olyan sikertörténetek, amelyek „képesek megteremteni a kölcsönös bizalmi alapot” a nehezebb kérdések megvitatásához.
A közelgő szlovákiai parlamenti választások kapcsán Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormány szurkol, hogy a szlovákiai magyar párt jó eredményt érjen el, és a felvidéki magyaroknak erős képviseletük legyen Pozsonyban. Szerinte ezt „senki nem tekintheti a belpolitikába történő beavatkozásnak”.
Az előzetes várakozások kapcsán megjegyezte: a közvélemény-kutatásokat érdemes fenntartásokkal kezelni, hisz korábban senki nem gondolta volna azt sem, hogy egy „karakteresen jobboldali magyar kormány egy karakteresen baloldali szlovák kormánnyal” jobb együttműködést tud folytatni, mint két baloldali kormány. Emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon kormányzása alatt a két ország vezetése nem is volt beszélő viszonyban egymással. Ehhez képest mostanra minden idők legjobb szlovák–magyar kapcsolatrendszere jött létre – húzta alá.
A miniszter kijelentette: szurkolnak, hogy olyan kormánya legyen Szlovákiának, amely fontos kérdésnek fogja tartani a magyar–szlovák együttműködést, és amely a magyar–szlovák együttműködésben inkább lehetőséget lát, mint problémát. „Mi ennyit tudunk tenni, és teljesen elfogadjuk a szlovák választók döntését, mert Szlovákia ügyeiben ki hozhatna legitimebb döntést, ha nem a szlovákiai emberek” – fűzte hozzá Szijjártó Péter.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
EURÓPA BÉKÉS JÖVŐJÉÉRT címmel tömör programot tett közzé a Kereszténydemokrata Néppárt. A kormánypárt rámutat a nagy kockázatra: A szélsőbaloldali erők egyre nagyobb teret hódítanak a nemzetállami szabadsággal szemben.
-
A mi dolgunk az az, hogy az erőszak mennyiségét a mindennapi életben és a háborús kockázatot a politikai életben korlátozni próbáljuk - jelentette ki a kormányfő.
-
A zarándokok szombaton részt vesznek a búcsúi misén a Mária-kegyhelyen. A szerelvények vasárnap továbbindulnak a történelmi Magyarország ezeréves határára, Gyimesbükkre, ahol a vonatos és helybeli zarándokok misén és egész napos ünnepségen vesznek részt, majd átadják a székely, csángó, erdélyi magyar gyermekek javára a vonaton gyűjtött adományokat.