Mécs Imre (SZDSZ), a bizottság elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: egyértelműen kiderült, hogy az 1990-es rendszerváltást követő valamennyi kormányban voltak személyek, akik együttműködése vélelmezhető a korábbi diktatórikus rendszer állambiztonsági szerveivel.
A Szili Katalinnak megküldött összegzésben szerepel: tíz személy esetében tűnt úgy, hogy az együttműködés bizonyítása lehetséges. Mécs Imre, valamint a szintén jelen lévő Tóth Károly és Dávid Gyula (MSZP) többszöri újságírói érdeklődésre sem volt hajlandó egyértelmű választ adni arra, vajon a tíz személy azonos-e a Mécs Imre által augusztus 30-án nyilvánosságra hozott tíz névvel.
A politikus, augusztus 30-iki sajtótájékoztatóján az érintett kormánytagok közé sorolta Boros Imrét, az Orbán-kormány PHARE-miniszterét, Fazakas Szabolcsot, a Horn-kormány ipari miniszterét, Kádár Bélát, az Antall-kormány külgazdasági miniszterét, Martonyi Jánost, az Orbán-kormány külügyminiszterét, Medgyessy Péter miniszterelnököt, az azóta elhunyt Rabár Ferencet, az Antall-kormány pénzügyminiszterét, Raffay Ernőt és Sárossy Lászlót, akik államtitkárok voltak az Antall-kormányban, valamint Nógrádi Lászlót, az Orbán-kormány közlekedési miniszterét és Bogár Lászlót, az Antall- és az Orbán-kormány államtitkárát.
Néhány nappal később, szeptember elején Mécs Imre jelezte: Nógrádi Lászlóról és Kádár Béláról kiderült, hogy nem működött együtt a szolgálatokkal. - A bizottság soha nem mondta senkiről, hogy együttműködött volna az állambiztonsági szervekkel. Érintettek vannak, akikről anonimizált anyag létezik - közölte.
A házelnöknek küldött levél nem tartalmaz neveket, szerepel viszont benne, hogy az Antall-, a Boross-, a Horn-, az Orbán- és a Medgyessy-kormány tagjai közül összesen 24 személyre érkezett be dokumentum. Közülük 8 személyt kivontak a vizsgálat köréből, mivel vagy őket figyelték meg vagy be akarták szervezni őket, illetve megtagadták az együttműködést vagy csupán információt kértek róluk.
A fennmaradó 16 személyből, a titkosszolgálati véleményeket meghallgatva - mint a levélben szerepel - 6 személy esetében vagy nem volt bizonyítható a rendelkezésre álló adatok szerint az együttműködés vagy tévedésről, sikertelen beszervezési kísérletről, avagy nem a bizottság hatáskörébe tartozó jelenségről volt szó. Ketten a bizottságtól függetlenül tájékoztatták a közvéleményt kapcsolatuk jellegéről.
- Vizsgálódásaink során megállapítottuk, hogy az iratanyag sokszor hiányos, illetve nehezen fellelhető. Például a hálózati személyek nyilvántartó könyveiből egyes lapokat kitéptek, amelyeken 4-4 név adatai szerepeltek, így 1962-ből és 1975-ből - tartalmazza a levél.
Mécs Imre elmondta, az egyes érintett személyekre vonatkozó anonimizált másolatokat az illetők számára átadják, és ők dönthetnek majd ezek nyilvánosságra hozataláról. A bizottságnak megküldött valamennyi minősített iratot visszajuttatják a titokgazdákhoz, a nem titkos dokumentumokat pedig az Országgyűlés irattárába helyezik.
Utalt Mécs Imre az adatvédelmi biztos megállapítására is, amely szerint a személyes adatok felett az érintettek rendelkeznek, azok beleegyezése nélkül nyilvánosságra nem hozhatóak.
- Munkánknak mégis volt értelme: feltártuk a nehézségeket, és a tapasztalatokat a most az Országgyűlés asztalán lévő, az iratok egyesítéséről és az átvilágításról szóló két törvényjavaslat kimunkálásában hasznosították - jelezte a politikus. Hozzáfűzte: a munka során történelmi szempontból is fontos jelenségre mutattak rá, és nagy valószínűséggel további érintettek nevei is felbukkanhatnak.
A Szili Katalinnak írt levélben a bizottság kormánypárti tagjai - Mécs Imre, Tóth Károly és Dávid Gyula mellett Simon Gábor (MSZP) - szükségesnek látják a vizsgálóbizottságok statútumának törvényi és házszabályi rendezését, hogy ne lehessen paritásos bizottságok működését egyoldalúan megakadályozni. A képviselők felhívták a házelnök figyelmét az adatvédelmi törvény revíziójának szükségességére is, hogy - mint Tóth Károly fogalmazott - az ilyen típusú adatok közérdekűek legyenek.
- Minden jó érzésű ember örülhet annak, hogy befejezte ámokfutását az a néhány képviselő, aki a bűnöst az áldozattal igyekezett összekeverni - mondta Demeter Ervin (Fidesz), a rendszerváltást követően kormányzati szerepet vállaló politikusok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság alelnöke újságíróknak nyilatkozva.
A nyolctagú, paritásos vizsgálóbizottság ellenzéki tagjai augusztus eleje óta felfüggesztették tagságukat, mivel törvénysértőnek tartották annak munkáját. Demeter Ervin szerint a bizottság kormánypárti tagjai törvénytelen módon megrágalmaztak embereket és politikai módszerekkel manipulálták az adatokat.
- Talán lehetőség és remény nyílik arra, hogy ezek a vizsgálatok törvényes keretek közé kerüljenek, ami egy Országgyűléshez méltó - fogalmazott Demeter Ervin.
(MTI nyomán)
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















