- Nem sikerült az annyira óhajtott kormányválságot előidézni - tette hozzá, megjegyezve, hogy a Fidesznek nem sikerült önmagát "az erkölcs és igazság bajnokaként megjelenítve politikai ellenfelét pellengérre állítani".
A képviselő szerint ebben a kérdésben igaztalanok a fekete-fehér, igen-nem alapú megközelítések és nem szolgálják a törvényhozás által kitűzött célokat, csak kárt okoznak a mai nemzetbiztonsági szolgálatok működésének. Az MSZP meggyőződése szerint - alkotmányossági és racionális megfontolások alapján - szűkíteni kell az átvilágítandók körét.
Kékkői Zoltán (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy neki mint az elmúlt rendszerben 14 éves kora óta megfigyelt és megbélyegzett személynek erkölcsi joga van a múlt feltárásának és lezárásának kérdéséhez hozzászólni. A képviselő szerint csak az áldozatok jogaiból lehet levezetni a rendszerváltó folyamatot. Szavai szerint a rendszerváltást minősíti, hogy a diktatúrát titkosrendőrként kiszolgáló tisztek az ország leggazdagabb embereivé és a legfőbb címek bitorlóivá avanzsáltak.
A közéletet a volt titkos állományú tisztektől meg kell szabadítani, és mindenki számára elérhetővé kell tenni a titkos pártállami aktákat. Ugyancsak követelte, hogy a megfigyeltek kártérítést kapjanak; szerinte ezt nem a költségvetésből kell biztosítani, hanem a diktatúra szolgálatáért kapott "júdásvagyont" kell az áldozatokhoz eljuttatni.
Tóth Károly (MSZP) alaptételként könyvelte el, hogy amikor a jobboldal válságban van, mindig előkerül az ügynöktörvény kérdése. Úgy vélekedett: nem véletlen, hogy 1998 és 2002 között nem került sor ennek a kérdésnek a rendezésére. Szerinte azért, mert ha a vizsgálatokat végig lefolytatták volna, akkor keserű tapasztattal gazdagodtak volna kormánypártok. A képviselő alapvető kérdésként vetette fel, hogy szabad-e politikai érdekek mentén veszélyeztetni az ország nemzetbiztonságát.
Herényi Károly (MDF) álláspontja alapján a beterjesztett javaslatok egyáltalán nem szolgálják a probléma megoldását, inkább a válságot súlyosbítják tovább. Különbséget kell tenni megfigyelt és megfigyelő személyek között. Hiányolta, hogy a törvényjavaslatokból kimarad az a politikai döntéshozó kör, amely az elmúlt rendszerben a politikai piramis csúcsán állt.
Kifogásolta, hogy az előterjesztések a felelősségi köröket összemossák. Az MDF nevében azt tanácsolta, hogy a javaslatokat vonják vissza és négypárti konszenzus kialakításával terjesszenek be újat.
Mécs Imre (SZDSZ) felszólalásában a múlt hiteles feltárásának, az iratok kutathatóságának fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, ma már nem a személyek érdekesek, hanem az, ahogyan az állambiztonsági szervek működtek. Meg kell találnia a kormányoldalnak és az ellenzéknek az együttműködés lehetőségét ezen törvényjavaslatok elfogadása és a múlt felhasználható értékeinek feltárása érdekében.
A képviselő arra kérte az Országgyűlést, hogy ne zárja le, hanem napolja el a vitát, mert pártja módosító indítványokkal szeretne javítani az előterjesztéseken. Az elnöklő Wekler Ferenc felhívta a képviselő figyelmét arra, hogy a napirend elfogadása után már nincs lehetőség a vita elnapolására.
Tóth András (MSZP) elmondta, hogy a kormánypártok módosító indítványaikat az általános vita végéig benyújtják. Kétperces hozzászólásokban vita bontakozott ki a képviselők között arról, létezik-e ma Magyarországon olyan politikai elit, amely nem kötődik a múlt rendszerhez, nem kerülhetett kapcsolatba a régi titkosszolgálatokkal.
Demeter Ervin (Fidesz) úgy vélte, hogy igenis létezik ilyen, míg Gulyás László (MSZP) arról beszélt, hogy a parlament mostani képviselőinek túlnyomó többsége még a múlt rendszerben szerezte meg a diplomáját.
Nyitray András (Fidesz) arra kérte az előterjesztőt, hogy vonja vissza a javaslatokat, amelyek szerinte nem kínálnak jobb megoldást a probléma megoldására, mint a most hatályban lévő átvilágítási törvény. Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról szóló javaslat súlyosan veszélyezteti a jelenlegi nemzetbiztonsági szolgálatok működését.
Semmiféle információhoz való jognak vagy a múlt feltárására irányuló igénynek nem szabad veszélyeztetnie a nemzet biztonságát. A képviselő ostobaságnak nevezte azt, hogy a korábbi titkosszolgálatok iratai nem tekinthetők államtitoknak. Hangsúlyozta, hogy ma is érvényes és fontos államtitkok lehetnek ezekben az iratokban.
Nyitray András kifogásolta, a javaslatok nem számolnak azzal, hogy a fellelhető iratok hiányosak. Rámutatott: a jogszabályok nem nyújtanak semmiféle garanciát arra, hogy a jövőben innen-onnan ne kerüljenek elő titkosszolgálati iratok, amelyekkel nyomást lehet gyakorolni a közélet szereplőire. Az előterjesztő nem számolt azzal sem, hogy a szolgálatok átalakulásakor később gyártott, hamis iratok is bekerülhettek az adattárakba.
A képviselő úgy vélte, hogy az új levéltár létrehozása csupán azt a célt szolgálja, hogy a kormányerők saját megbízható embereiket nevezzék ki oda, különböző posztokra. Kifogásolta azt is, hogy a közszereplők esetleges érintettsége nem von maga után semmilyen jogi következményt.
Wiener György (MSZP) hangsúlyozta: a beterjesztett javaslatok elsődleges célja annak megakadályozása, hogy a közélet szereplőire nyomást lehessen gyakorolni. Nem célja viszont a javaslatoknak a büntetés, ezért nincs jogi következménye az érintettségnek. Elegendő az, hogy a közvélemény értékítéletet mond a politikusokról a választásokkor. Ezért szerinte azok, akik jogi szankciókat követelnek, a választók értékítéletét szeretnék kiiktatni.
Azzal kapcsolatban, hogy az 1957-es karhatalmisták miért nincsenek benne a javaslatban, megjegyezte, hogy ők koruknál fogva már csak elvétve tölthetnek be közéleti szerepet. A képviselő elismerte, a javaslatoknak vannak hiányosságai. Jelezte, hogy frakciója módosító indítványokat fog benyújtani. Fontosnak nevezte, hogy a törvény hatálya alá tartozó személyek felsorolásában legyenek egységes ismérvek. Egzakt fogalmak használatával kiküszöbölhető, hogy államtitkokat fölöslegesen hozzanak nyilvánosságra.
Egyetértett azzal, hogy nem szabad összemosni a megismerhetőség és a kutathatóság kategóriáját. Hangsúlyozta, hogy közszereplők esetében szükséges az érintettség nyilvánosságra hozatala, míg másoknál nem.
Karsai Péter (MDF) szerint az előterjesztések olyan mérvű hibáktól hemzsegnek, hogy azokat csak visszavonni érdemes.
- A Történelmi Hivatal felszámolásával nem építenek, hanem rombolnak, mindenféle indok nélkül, és a következmények beláthatatlanok - fogalmazott. Elfogadhatatlannak nevezte a képviselő, hogy ami az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény alapján államtitok, azt a mostani előterjesztés nem tekinti annak. Aggályait fejezte ki Karsai Péter annak kapcsán is, hogy az iratokat bárki megismerheti majd, akár külföldiek, külföldi titkosszolgálatok is. Az ellenzéki képviselő szerint semmi szükség valamennyi állami köztestület elnökét, elnökhelyettesét, főtitkárát átvilágítani. Utalt arra, ma sem tisztázott, hogy az iratok hány százaléka vészelte át a megsemmisítést. A szintén MDF-es Lezsák Sándor azt fejtegette, hogy nem világos a törvényjavaslatok alapvető célja.
- A múltfeltárás ezen módja a politikai banditizmus számára végzett fejvadász munka - mondta Lezsák Sándor. Szerinte most annak teremtik meg a feltételeit, hogy többségi politikai döntésekkel megfigyelteket, áldozatokat minősítsenek ügynöknek, míg egykori ügynököket felmentsenek. Kiemelte, hogy a Rákosi- és a Kádár-rendszer titkosszolgálati feladatait pártállami döntéshozók határozták meg, ám őket az előterjesztés kihagyja az átvilágítandók köréből. Szükségesnek nevezte ugyanakkor, hogy a Magyar Posta, a MÁV és a Paksi Atomerőmű vezetőire szintén kiterjedjen az átvilágítás.
- A törvényjavaslat tovább rombolja az ország amúgy is megviselt idegrendszerét - fogalmazott Lezsák Sándor.
Demeter Ervin (Fidesz) szerint az állami és szolgálati titokról szóló törvény megfelelően szabályozza a két kérdéskört, ezért érthetetlennek, indokolatlannak, értelmetlennek találta az előterjesztéseket.
- Azért kell új levéltárat létrehozni, mert Medgyessy Péter a politikai rendőrség tagja volt? - tette fel a kérdést. A Fidesz módosító javaslatai alapján a jelenleg fontos közbizalmi tevékenységet folytatókra is kiterjedne a törvény hatálya, felelősségük arányában.
Tóth András (MSZP) felhívta Demeter Ervin figyelmét: egyetlen olyan szakmai forrás sincs, amelyik a kémelhárítást azonosítaná a politikai rendőrséggel. Szavai szerint Demeter Ervin kijelentésével utólag is bizonyította alkalmatlanságát a miniszteri posztra. Kosztolányi Dénes (Fidesz) az ügyvédi kamarák vezetőit, helyettes vezetőit, tisztségviselőit, valamint az ügyvédi munkaközösségek vezetőit is átvilágításra javasolta.
- Fel kell tárni az ügyvédi kamarák Kádár-rendszerben játszott alamuszi és kollaboráns szerepét - mondta a képviselő.
Szavait Hankó Faragó Miklós igazságügyi államtitkár az ügyvédi kar nevében kikérte magának.
Szabó Zoltán (MSZP) ehhez hozzátette: Kosztolányi Dénes szavait nyilván megköszöni majd Torgyán József, Balsai István vagy Horváth Balázs. Továbbá aziránt érdeklődött a fideszes képviselőnél, vajon a kőfaragókat és a balett-táncosokat miért nem akarja átvilágítani.
Kosztolányi Dénes jelezte: például a jelenleg is vezető beosztású ügyvédként dolgozó Horváth Jenőről beszél, aki 1958-ban tagja volt az ügyvédi karnak. Később - újabb kétperces felszólalásában - felmutatott egy átvilágító bírói határozatot, amely szerint Horváth Jenő nem érintett.
Wiener György szerint jogállami keretek között nincs lehetőség a Fidesz azon javaslatának megvalósítására, amely kizárná a közéletből azokaz, akik a rendszerváltozás előtt bizonyos politikai tisztségeket töltöttek be. A képviselő szerint ez sértené a passzív választói jogot is. Óvott attól, hogy a politikai életből személyeket, csoportokat kizárjanak, hasonlóan az 1945 előtti időszakhoz, amikor "divat volt a politikai alapon megállapított összeférhetetlenség".
Wiener György szerint a Fidesz javaslatát az motiválja, hogy az ellenzék képtelen elfogadni: 12 évvel a rendszerváltozás után a magyar baloldal erős és kormányképes. A szocialista politikus szerint a Fidesz javaslata annak a folyamatnak az újabb eleme, amelyben először a töredékszavazatok számításának módját, majd a választások tisztaságát kérdőjelezték meg, később szt-tiszti múltja miatt Medgyessy Péter lemondását követelték.
Az Országgyűlés ezután az általános vitát lezárta.
(MTI nyomán)
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















