Tisztelt Elnök Úr!
Mint a Független Kisgazdapárt Országos Elnökség egykori tagjai megkülönböztetett figyelemmel kísérjük az Ön által vezetett bizottság munkáját. A bizottság létrejöttének körülményeiről és működéséről természetesen van véleményünk, megkeresésünk oka mégsem ennek kifejezése, hanem egy előttünk megválaszolatlan kérdés belső kényszerből táplálkozó, tisztázása.
Bizonyára Ön előtt is ismert a kilencvenes évek elejének egyik, akkor nagy vihart kavart eseménye, a kisgazda vezetők átvilágítása. Mivel erről a "kísérletről" sok ellentmondó és valótlan nyilatkozat hangzott el szükségesnek tartjuk kijelenteni: egyfelől az átvilágításunkat nem kívülről jövő kezdeményezésre, legkevésbé a volt miniszterelnök közreműködésével kértük. Ezt a leghatározottabban szeretnénk leszögezni, és visszautasítunk minden, így az Ön részéről elhangzott megjegyzést is, ami ennek ellenkezőjét sugallja. Másrészt valamennyien, akik jelen voltunk átvettük az átvilágításunkat tartalmazó iratot és az előzetes megegyezés szerint egymás előtt ismertettük az abban foglaltakat. A személyes kezdeményezés egyébként néhai Oláh Sándor főtitkártól származik, aki elkötelezett híve volt a tiszta közéletnek. Szándékunk szerint egy közösen vállalt erkölcsi és közélet minimumot kívántunk személyes példamutatásunkkal felkínálni a politikai élet akkori szereplőinek, és elősegíteni ennek későbbi meghonosítását. Mi nem akartuk összekeverni a jót a rosszal és utána rábízni a választást azokra a honfitársainkra, akiket oly könnyen meg lehet téveszteni. Ezért érintettség (nem a mai értelemben) esetén önként vállaltuk távozásunkat a párt vezetéséből. Hogy ez nem sikerült az a mostaniakhoz nagyon hasonló körülményeknek is köszönhető. A kérdésben szerzett ismereteink és tényszerű információink miatt szükségét érezzük, de kötelességünknek is tartjuk szóvá tenni észrevételeinket a bizottság felé.
Szeretnénk, ha megértené, megszólalásunk nem az általunk felhozott konkrét ügyre és személyre vonatkozik, hanem abból kiindulva, azon túlmutató elvi kérdésekre irányul.
Az úgynevezett "borítékosztáson" személyesen meggyőződtünk arról, hogy dr. Torgyán József a nyilvánosság előtt is ismert fedőnévvel szerepel a BM III/III nyilvántartásában, amit ő maga is elismert. Aminek ezen túl még fültanúi voltunk arról nem kívánunk itt nyilatkozni.
Dr. Torgyán Józsefet 1997 júliusában az átvilágító bírák a vonatkozó törvény szerint nem találták érintettnek. A többoldalas indoklás (van akié egyoldalas), a vizsgálat elhúzódása, valamint az átvilágításunkkor tőle hallott információk alapján tehát léteznek iratok. Mint valamikori minisztert őt is kellett, hogy vizsgálja a Mécs-bizottság, és mint ismert, nem találta "érintettnek".
Nem dr. Torgyánt hiányoljuk a nyilvánosságra került "érintettek" köréből, éppen ellenkezőleg, arra keressük a választ, hogy a többiek esetében hozzá képest mi az a többlet, amitől "érintetté" váltak. Mert az Ön és a nyilvánosság előtt megnevezett "érintettek" nyilatkozataiból ez nem derül ki. Összevetve ezeket az általunk dr. Torgyánra vonatkozóan ismertekkel, felmerül bennünk a kérdés, mitől több a kevesebb és mitől kevesebb a több? Rendelkezik-e a bizottság a valóságos helyzet kétséget kizáró megállapításának tényszerű bizonyítékaival ahhoz, hogy különbséget tudjon tenni "érintett" és "érintett" között? Gyanítjuk, hogy nem rendelkezik, vagy ha mégis, akkor igen nagy baj van, az ehhez szükséges képességekkel ugyanis az igazságszolgáltatás került kizárólagos felruházásra.
Érdeklődéssel várjuk tehát mi az amiről a nyilvánosság nem tudhat a megnevezett "érintettekre" vonatkozóan és mi az ami az Ön látókörén kívül maradt dr. Torgyán és vélhetően mások esetében. Azt ugyanis nem bátorkodunk feltételezni, hogy egy ilyen fajsúlyos kérdésben ne lenne közös mérce, azt azonban igen, hogy nem rendelkezik a bizottság valamennyi dokumentummal. Szeretnénk hinni, hogy ez utóbbiról van szó.
Amennyiben akár a mi átvilágításunk óta eltűntek iratok úgy, mint a közélet iránt érdeklődő állampolgároknak az a meggyőződésünk, hogy az Ön által vezetett bizottság tevékenysége többet árt, mint használ, és ugyanoda vezet, mint a mi egykori kezdeményezésünk.
Ha Ön felméri a vállalt feladat történelmi súlyát, akkor előbb megteremti a törvényi és személyi feltételeit annak, hogy az "érintettség" ne lehessen az igaz és a hamis közös nevezője. Az Ön által vezetett bizottság nem a múlt egy kis szeletének megismerésén, hanem akarva, akaratlanul a múlt és jelen határainak összemosásán munkálkodik. A történelmi felelősségvállalást a "na és" színvonalára züllesztő Kádár-korszak típustermékeit, a szegénységet évtizedekre megelőlegező hatalom mára "szegénységpártivá" lett, egykori kiszolgálóit hitelesíti.
Alulírottak megbízásából köszönti Bélafi Antal
Alulírottak jelen aláírásunkkal kifejezzük egyetértésünket a fenti tartalommal Nagy Ferenc József, Cseh Sándor, dr. Dragon Pál, Kocsenda Antal,
(OS)
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















