Markó György: Mécs két nevet hallgatott el
Mécs Imrének tökéletesen igaza van abban, hogy köztisztviselő normális esetben nem bírálhatja a parlamenti bizottságot, de ügynök-ügyben jelenleg más a helyzet - vélekedett Markó György, a Történeti Hivatal elnöke Mécs Imre SZDSZ-es országgyűlési képviselőnek, az állambiztonsági múltat vizsgáló parlamenti bizottság elnökének hozzá eljuttatott leveléről.
2002. szeptember 24. 19:36
Mécs Imre szakértőkre, többek között rám hivatkozva alakította ki végleges listáját, ám én ehhez nem kívánom a nevemet adni, más véleményen vagyok, és nem is kívánom takargatni a képviselő úr baklövéseit - jegyezte meg a hivatal vezetője.

Markó György elmondta: a hivatal 16 nevet adott át a parlamenti bizottságnak. Ebből 4 célszemély volt, illetve 5 olyan, akit megpróbáltak beszervezni, de nem sikerült. Ez a 9 név - az elnök szerint nagyon helyesen - lemaradt a listáról.

A fennmaradó 7 személyből hárman jelentést is írtak, tehát a listán a helyük, a másik négy közül viszont kettőt nem láttunk viszont a listán. Ezek közül egyébként az egyik Szalay Gábor szabad demokrata államtitkár volt - mondta Markó György.

Mécs Imre, az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság elnöke augusztus 30-án hozta nyilvánosságra 10 névből álló listáját. A testület vizsgálataihoz a Történeti Hivatalon kívül a Belügyminisztériumtól, továbbá a polgári és katonai titkosszolgálatoktól kért adatokat.

(MTI nyomán)

Címkék:
megmondó
A Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
  • Demokratikus fordulat jelei Európában
    Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...
  • Ottlik, százas
    Az Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
  • Nem csak az eper
    A cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
  • Iszlamofóbia?!
    Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó