Az ökörszem egyszer vitába keveredett a többi madárral. Nem tudtak megegyezni abban, hol lehet megpillantani legelőször a fölkelő napot.

Az ökörszem az Ászószán tűzhányó kráterének nyugati peremére mutatott; és így szólt:
- Ott lehet megpillantani legelőször!

A többi madár így kiáltott:
- A nap keleten kel föl, ezért legelőször a kráter keleti peremén látható! Hiába vitatkoztak, megegyezni nem tudtak.

Hogy eldönthessék, kinek van igaza, elhatározták, hogy megvárják együtt a napkeltét.

- Az ökörszem úgy helyezkedett el, hogy nyugat felé lásson, a többi madár mind a keleti égboltra szegezte tekintetét.

Elérkezett a napfölkelte pillanata.

A kráter keleti pereme még elfedte a nap fénylő korongjának kikandikáló darabkáját, de az első elszabadult sugarak már ott fénylettek, táncoltak a kráter nyugati peremének csúcsain.

Alighogy a nyugati oldal csúcsain derengeni kezdett a hajnali pír, így kiáltott az ökörszem:
- Íme, a fölkelő nap itt látható!

Erre a madarak mind arra fordultak, és megpillantották a hajnal rózsaszínű fátylát a tűzhányó kráterének nyugati peremén.

Közben a nap a kráter keleti pereme fölé emelkedett, az ökörszem most már kelet felé tekintett, ott megpillantotta a fölkelő nap korongját.

Diadalittasan kiáltotta:
Most már ezen az oldalon látható!

Erre a madarak ismét kelet felé fordultak, és rádöbbentek, hogy valóban az ökörszem látta elsőnek a fölkelő napot.

Csak ő tudta, mert ő a legokosabb madár, hogy hajnalonként, mielőtt a nap keleten a láthatár fölé emelkedik, sugarai már megvilágítják az Ászószán kráterének nyugati peremét.

Így hát az ökörszem győzött a madarak vitájában.

Úgy bizony! De aki még mindig nem eszi meg gyorsan a rizsgombócot, az másodszor nem kaphat! Hát egyetek jó étvággyal.

Aztán aludjatok jól. Jó éjszakát!