A régi-régi időkben egy szép őszi napon találkozott egymással a teknősbéka és a nyúl.

A nyúl így szólt a teknősbékához:
- Hova, hova, teknősbéka?
- Gyönyörű az idő, sétálni indultam, de ha már ilyen szerencsésen összetalálkoztunk, emlékezetessé tehetnénk egy kis lakomával ezt a szép őszi napot.

Fogták hát a mozsarat, hogy rizslepényt készítsenek. A nyúl azonban közben azon törte a fejét, hogyan szedhetné rá a teknősbékát, mert az egész lepényt egyedül akarta felfalni. Ezért aztán így szólt a teknőshöz:
- Gyere csak, teknősbéka, gurítsuk itt le a hegyről a mozsarat, és szaladjunk utána. Amelyikünk előbb utoléri, legyen azé az egész lepény.

A teknős először semmiképpen sem akart beleegyezni a dologba, mert tudta, hogy a gyors lábú nyúl mindenképpen legyőzi őt a futásban, de mivel a nyúl hallani sem akart semmiféle kifogásról, végül is beleegyezett. Annál inkább, mert remek csel ötlött az eszébe. Amikor a nyúl nem nézett oda, hirtelen vizet öntött a mozsárba, hogy a lepény ne ragadjon hozzá a falához.

A nyúl aztán felvitte a mozsarat a hegyre, legurította, maga pedig szélsebesen rohant a nyomában. Olyan eszeveszetten vágtázott, hogy nem vette észre, amikor a lepénytészta kiesett útközben a mozsárból, és egy fatuskóra ragadt.

A teknősbéka lassacskán mászott a hegyről lefelé, elérte a fatuskót, és eszegetni kezdte a lepényt.

Amikor aztán a nyúl utolérte a mozsarat, bosszankodva látta, hogy üres. Gyorsan visszarohant, félúton megpillantotta a teknősbékát a fatuskónál, amint jóízűen falatozik.

A nyúl tudta, abban állapodtak meg, azé legyen az egész lepény, aki előbb éri utol, így hát nem volt mit tennie. Inkább könyörgőre fogta a dolgot, és így szólt:
- Drága teknőském, edd csak meg te a felső részét, de az alsót, kérlek, hagyd meg nekem...

A teknősbéka azonban közbevágott:
- Felső része, alsó része... Az egész lepény nagyon ízlik nekem!

Ezzel-aztán fel is falta az egész lepényt, és torkig jóllakott vele. Aztán így szólt:
- Kedves nyúl uram! Ez igazán pompás kis lakoma volt, nagyon köszönöm a szíves vendéglátást. Jövőre is megismételhetjük.

Ezzel aztán haza is tért a barlangjába. A nyúl meg közben csak a nyálát nyelte, s mivel nagyon éhes volt, megrágta a fatuskót, amelyen a tészta fennakadt volt, mert látta, hogy van még rajta egy kevés ráragadt lepénymaradék.

Azóta rágják meg a nyulak a fák kérgét, ha nagyon éhesek.