Élt a régi időkben egy ember és annak három fia: Táró, Dzsiró és Szaburó.

Maga elé hívatja egyszer csak az apa a három fiút, és így szól hozzájuk:
- Mindhármótoknak adok egy összeget, azzal induljatok neki a világnak szerencsét próbálni. S ezzel át is adott mindegyiknek egy-egy zacskó pénzt, és el is indultak mind a hárman.

Dzsiró és Szaburó szorgalmasan dolgozott, és hamarosan mindkettő annyira megszedte magát, hogy üzletet nyithatott.

Táró elindult fölfelé a magányos és vad hegyekbe. Egyre mélyebben hatolt a hegyi vadonba, míg végül az ősrengeteg közepén elérkezett egy magányos, ősöreg asszony kunyhójához. Csodálatos és mindenképpen figyelemre méltó volt az agg erdőlakó. Amikor Tárót megpillantotta, így szólt hozzá:
- Mi járatban vagy itt, az ember nem járta vadonban? Táró elmondott neki mindent.

Erre így szólt a remeteasszony:
- Akkor semmi és senki nem gátolhat meg abban, hogy három évre szolgálatomba szegődj.

Táró elfogadta az ajánlatot, és három éven át szolgálta. Naponta elment a forráshoz vízért, végzett mindenféle háztartási munkát, úgyhogy végül a ruhája teljesen elvásott, csak rongyfoszlányok lógtak rajta. Amikor letelt a szolgálat, az ősöreg asszony egy kopott, itt-ott kicsorbult tálat adott át Tárónak szolgálata jutalmául, és így szólt:
- Íme, ez a tál a legértékesebb kincs a világon. Jól vigyázz rá! Ha bármit is kívánsz, és hangosan kimondod, miközben a tálat óvatosan megdörzsölöd, a kívánság azon nyomban teljesül.

A három év elteltével Dzsiró és Szaburó, tehetős, köztiszteletnek örvendő kereskedőként tért vissza az apai házba, Táró azonban toprongyos, nincstelen koldusként. Az apa haragosan nézett rá, tudni sem akart róla. Táró azonban így szólt:
- Mivel háromévi távollét után térek vissza őseim hajlékába, nem úgy volna-e illő, apám, hogy meghívjuk a rokonokat, jó barátokat és az egész szomszédságot?

Apja azonban kinevette, és így felelt:
- Mit gondolsz? Ki jönne el erre az ünnepségre? Hiszen toprongyos koldusként érkeztél haza!

Táró azonban kitartott akarata mellett, és azt mondta:
- Hívasd csak meg a vendégeket, a többi az én gondom!

Azzal lopva elővette a tálat, óvatosan megdörzsölte, és így szólt:
- Pénzt, szép ruhát, mindent, ami az ünnepséghez kell!

Hirtelen azt se tudta az apa, hova legyen a csodálkozástól, amikor újra megpillantotta a fiát ünnepi díszben, a gazdag lakoma minden kellékével körülötte. Nagy örömmel és szeretettel üdvözölte, gyorsan elküldött a rokonokhoz, barátokhoz, szomszédokhoz, és ünnepi lakomára hívta őket.

El is jöttek a vendégek, és az örömünnep végeztével gazdagon megjutalmazva térhettek vissza otthonukba. Táró lett az ország leggazdagabb embere; gond nélkül haláláig.