A négy kormánypárti és négy ellenzéki képviselővel dolgozó vizsgálóbizottságnak - amelynek mandátuma éjfélkor jár le - a parlamenti határozat felhatalmazása alapján többségi döntést kell hoznia a jelentésről.
A késő délutáni vita során a bizottság csak korábban kitűzött feladatainak meghatározásában, valamint az eljárási módra és a vizsgálati módszerre vonatkozó szövegrészben egyezett meg. Az országgyűlési határozatban szereplő kilenc kérdés közül már az elsőre - léteznek-e a napvilágra került dokumentumok mellett továbbiak, amelyek a miniszterelnök titkosszolgálati múltjára és tevékenységére vonatkoznak - adandó bizottsági válasz szövegéről hosszas vita bontakozott ki.
Simicskó István (Fidesz) hangsúlyozta: nem tudni, hogy vannak-e ilyen iratok, és ez kockázati tényező. Utalt arra, hogy a Medgyessy Péter múltjával foglalkozó, a sajtóban megjelent dokumentumok az MSZP-től kerülhettek ki.
Wiener György (MSZP) ezt visszautasította, mondván: a valóságból és nem a fikciókból kell kiindulni. Elmondta: 1989-90-ben Medgyessy Péter egyetlen politikai erő érdeklődésének sem állt a középpontjában, 1990 májusa és 2002 májusa között pedig az MSZP sem miniszteri, sem politikai államtitkári posztot nem töltött be a Belügyminisztériumban, emellett indokuk sem volt, hogy ilyen dokumentumot nyilvánosságra hozzanak.
(MTI nyomán)
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















