Szükség lenne Medgyessy újbóli meghallgatására
Hosszas napirendi vitával kezdte meg mandátuma szerinti utolsó ülésnapját csütörtökön a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság. Balogh László (MDF), a testület elnöke elmondta: az ülésre meghívta Medgyessy Pétert is, ám levelet kapott, hogy a miniszterelnök nem jelenik meg. Medgyessy Pétert augusztus 1-jén meghallgatta ugyan a bizottság, ám szükség lenne a miniszterelnök újabb meghallgatására. Demeter Ervin, az Orbán-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő minisztere "szóbeszéd útján" már tavaly hallott Medgyessy Péter múltjáról.
2002. augusztus 15. 18:17
Balogh László elmondta, a miniszterelnök újbóli meghallgatására azért lenne szükség, mert augusztus 1-jén a néhány óra után távozó miniszterelnök mintegy 80 kérdésre nem adott választ. "Azóta számtalan újabb információ került elő, és ellentétek feszülnek a dokumentumok, valamint az akkor kapott válaszok között" –hangsúlyozta Balogh Lászl, aki az Országgyűlés plenáris ülésén az azonnali kérdések és válaszok óráját fogja felhasználni arra, hogy – ha kell, négy éven át – feltegye ezeket a kérdéseket Medgyessy Péternek, mert ezek olyan kérdések, amelyek személyes választ igényelnek, nem lehet "levelező tagozaton" megválaszolni azokat. A bizottság hosszan vitázott arról, hogy csütörtökön délután "a jelentés tervezetéről és elfogadásáról" folytasson vitát, vagy "készítse el jelentését". Körömi Attila (Fidesz) javaslatát elfogadva végül úgy döntött a bizottság, hogy Demeter Ervin, az Orbán-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere meghallgatását követően egyeztetnek a dokumentum szövegéről. A vizsgálóbizottság zárt ülésen hallgatja meg utolsó meghívottját, Demeter Ervint.

Demeter Ervin, az Orbán-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő minisztere a Magyar Nemzet című napilapból értesült "hitelt érdemlően" Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjáról, de szóbeszéd útján már tudott a dologról. Az ellenzéki politikus ezt csütörtökön mondta újságírók előtt, miután zárt ülésen válaszolt a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság kérdéseire. Közölte: már tavaly tájékoztatást kapott a Nemzetbiztonsági Hivataltól azzal kapcsolatban, hogy ilyen szóbeszéd él, s van egy személy, aki Medgyessy Péter tartótisztje volt, és ma is a hivatalban dolgozik. "Érdemi tájékoztatást akkor azért nem adhattam erről a parlamentben, mert az Alkotmánybíróság döntése értelmében személyes adat csak az érintett hozzájárulásával hozható nyilvánosságra" – fűzte hozzá Demeter Ervin.

Eközben megérkezett a Legfőbb Ügyészségre a Medgyessy-bizottság elnökének feljelentése – közölte Kollár Zsuzsa, az ügyészség sajtótitkára. Balogh László (MDF) szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a legfőbb ügyészhez fordul államtitoksértés miatt, mivel az általa vezetett testület két szakértőjének nemzetbiztonsági átvilágításával összefüggő információkat "folyamatosan kiszivárogtatták".

(MTI nyomán)

Címkék:
megmondó
A Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
  • Demokratikus fordulat jelei Európában
    Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...
  • Ottlik, százas
    Az Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
  • Nem csak az eper
    A cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
  • Iszlamofóbia?!
    Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó