A ló, a róka és az oroszlán
2002. augusztus 9. 00:00
Volt egyszer egy ló; hosszú ideig derekasan szolgálta a gazdáját, hanem aztán szép lassan megöregedett, és már nem bírta nagyon a munkát. Akkor a gazda azt mondta neki:
- Kivénhedtél, öreg jószág, semmi hasznodat sem vehetem többé. Mehetsz hát, föl is út; le is út; de ha bebizonyítod, hogy még van erő benned, és ide bírsz hozni egy oroszlánt az udvaromba, szorítok neked egy kis helyet az istállómban. Világgá ment nagy búsan szegény öreg ló; ment egyenest az erdőbe, hogy itt legalább megvédjék a lombok az esőtől; közben azon tűnődött, milyen hálátlan a világ; s milyen kegyetlenül elbántak vele öregségére. Egyszer csak; ahogy ment, mendegélt, valaki megszólította:
- Hát te mit lógatod a fejedet? A róka volt. - Keserves; nagy okom van nekem arra, hogy a fejemet lógassam! - sóhajtotta a ló, és elmondta a rókának, mit mondott a gazda.
- Mi sem könnyebb ennél! - mondta a róka. - Majd én segítek neked; csak ügyelj a szavamra, és fogadd meg a tanácsomat. Egyelőre semmi mást nem kell tenned, mint leheverned itt az ösvény mellett, mintha halott lennél. A ló elnyúlt az ösvény mellett, és holtnak tette magát, a róka meg szaladt az oroszlánhoz, aki ott lakott nem messze egy barlangban. - Egy döglött ló fekszik az ösvény mellett - mondta az oroszlánnak. - Gyere érte, soha nem jutottál még ilyen olcsón ilyen dús lakomához! Az oroszlánnak nem kellett kétszer mondani; ment a rókával, meglátta a lovat, örömében hörrent egyet, és nyomban neki akart esni. - Várj csak! - mondta a róka. - Ha itt elkezdesz lakmározni, még meglát a vadász; és beléd ereszt egy golyót. A barlangodban sokkal nyugodtabban elfogyaszthatnád ezt az ajándék ebédet.
- Az igaz - hagyta helyben az oroszlán -, de hogy vigyem a barlangomba?
- Majd én segítek - mondta a róka. - Hozzád kötöm a lovat; és behúzhatod az odúdba. Csak légy türelemmel, és tégy mindent úgy; ahogy mondom. Azzal a ló farkához kötözte az oroszlán két lábát; majd miután jó erősen megkötötte, úgyhogy az oroszlán mozdulni sem bírt, rászólt a lóra:
- Rajta, szürke, húzzad! A ló fölugrott, kocogni kezdett a gazda háza felé, húzta maga után a farkához kötött oroszlánt. Az oroszlán bömbölt, ahogy a torkán kifért, de szabadulni nem bírt, olyan jól megkötötte a róka. A gazda előjött házából a rettentő üvöltésre; látta, hogy hozza a ló az oroszlánt; elrémült, aztán elszégyellte magát; az oroszlánt keményem gúzsba kötötte, a lovat meg bevezette az istállóba, tiszta szalmát terített alája; s élete fogytáig jóltartotta.

- ajánlatunk
- Cigánygyilkosságok - "K. István nem gyilkos típus"
- Melegen ajánlott a biztos allergiakezelés
- Erkel, Liszt, Mahler belvárosa
- Helyi választási paradoxon
- A mozgás lehet az „örök fiatalság” titka
- Az ég is sírva búcsúztatja a nyarat
- A politikai konstelláció most (3.) – új rezsimek
- Terhesség és visszerek
- A felelős állattartás közügy
- Az HBO tarolt az Emmy-díjon
- Apró praktikák csak hölgyeknek
- Nyolc arany- és négy ezüst a Sárkányhajó Világbajnokságon
- fórum
- Olvastátok? (19.)
- KIRÁLYSÁG
- Önkormányzati választások
- ... most pedig nevessünk egy kicsit 3 ...
- Kurucinfó, neonácik, Gárda, Jobbik, ügynökök, maffia
- FŐPOLGÁRMESTER ÉS POLGÁRMESTER VÁLASZTÁSOK
- Ismét kettős állampolgárság....?
- Láttátok ? ( 5.)
- Jobbik: 855.109
- Az MSZP végnapjai
- Gondola + Adósságóra
- Katalógus
- toplista
- A rák előjelei - ezekre is figyeljen!
- Ezek, öregem, nem normálisak
- Több száz nővel feküdt le a könyv kedvéért
- A Hazugságrém híve fél az alkotmányozástól
- Bolgár szerint a Fidesz bíztatta Gyurcsányékat hitelfelvételekre
- Orbán: Magyarország visszanyerte a hangját
- Katonasors
- Bundabugyit Schmittnek
- Íme a válasz: miért gyengül a forint?!
- Miskolci ultratábor
- Hungarus vagyok-e?
- Debreczeni: A köztársaság intézményei kiüresedett díszletek
napi abszurd
- Az idősek szeretik a fiatalokat lejárató cikkeket
- Túl keskeny hidat építettek
- Debreczeni: A köztársaság intézményei kiüresedett díszletek
- Bolgár szerint a Fidesz bíztatta Gyurcsányékat hitelfelvételekre
- Kádár-rendszer köztársasági elnökkel, alkotmánybírósággal?
- Több száz nővel feküdt le a könyv kedvéért
- Vona nem veszített radikalizmusából csak bele kell tanulnia
- Tóta W megmondja,mennyire gyávák a nyúlszaron mászkáló atkák
- "Orbán forradalma címmel írnak" a FAZ-ban - a Bauer Tamás
megmondó
Korábban csak ritkán beszélt magánéletéről – fogalmaz sejtelmesen a közlemény. Vajon miért? Netán annyira eseménytelen volt ez a magánélet?
- Utasítás - kérés, avagy léggömb az alkotmányosság egénGyurcsány Ferenc utasított. Ha pedig ezt tette, akkor nyilvánvalóan felelős is. Ha pedig felelős, akkor a felelősséget vállalni kell.
- ÖröknyárOtthon lenni egy nyelvben, irodalomban – nevelési kérdés. Akik szeptember 3-tól 5-ig fellátogatnak a Várba, nem érzik magukat idegenül.
- Ezek, öregem, nem normálisakItt van néhány ember, aki kiáll, sajtótájékoztatókat tart, azt nem tudni miről, kiszórnak jól designelt szórólapokat szép kivitelben...
- Miskolci ultratáborAz ultratábornak van létjogosultsága, mert idővel megismerkedhetnének az európai viselkedésformákkal is.
hírfolyam
- 21:45Kétoldalú találkozót tartott a magyar és az osztrák igazságügy-miniszter
- 21:35Magyar Ifjúsági Konferencia Munkácson a hétvégén
- 20:40Kerekesszékes férfit gázolt el a vonat Csorvás térségében
- 20:35Netanjahu és Abbász megállapodott arról, hogy rendszeresen találkozni fognak
- 20:15Civil mozgalom indult rovásírásos helységnévtáblák elhelyezésére
- 19:50Az MSZP úgy hallotta: Hoffmann Rózsa ostoba bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:40Elvi megállapodás az uniós intézmények között a pénzügyi felügyelet ügyében
- 19:25Meghalt egy motoros a 74-es főúton Zalában
- 19:10BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 19:00Hat minisztert készül leváltani posztjáról a román miniszterelnök
- 18:45Kovács László: az önkormányzatok lehetnek "a narancsuralmi rendszer" ellensúlyai
- 18:40Előzetesbe helyezték azt a dunaújvárosi férfit, aki rálőtt a volt barátnőjére
- 18:20Több mint 96 ezer ajánlással nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 18:15A Hamász újabb merényletekkel fenyegetőzik
- 17:45Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben
- 17:35Pető: az Információs Hivatal képes megfelelni a kormányzati feladatoknak
- 17:30Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül Magyarország részvételével
- 17:25Csaknem négymilliárd forintnyi összeget nyert egy játékos a német lottón
- 17:17Áramütés miatt meghalt egy négyéves kislány Zalában
- 17:10A tibeti határon éjszakázik a magyar Himalája-expedíció csapata
- 17:05Sukoró-ügy: előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst a bíróság
- 17:00Az EKB gyorsabb euróövezeti növekedésre számít
- 16:47BUX: -0,66 százalék záráskor
- 16:37Megkezdődtek a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások
- 16:30Növeli az idősek önbizalmát, ha fiatalokat lejárató cikkeket olvasnak
- 16:24Budapestre látogat a szocialista európai parlamenti frakció
- 16:06Lövöldözés Alsóörsön: nem találtak kapcsolatot a rendőr és az elkövető között
- 15:58Felhős idő, 18-22 fok várható pénteken
- 15:02A pápa fogadta az izraeli államfőt
- 15:01Egy izraeli történész szerint Wiesenthal a Moszad ügynöke volt
- 14:44A Franciaországból kiutasított roma családok Rómában bukkantak fel
- 14:39LMP: a problémát és nem a tüneteket kell kezelni
- 14:32Átadták a Magyar Termék Nagydíj elismeréseket
- 14:32Nemzeti gyásznap Szlovákiában a hétfői mészárlás áldozatainak emlékére
- 14:14Az EU nem áldozhatja fel a növekedést az egyensúly kedvéért
- 14:07Az EKB nem változtatott kamatán
- 14:02Egy hónap múlva lesz az önkormányzati választás
- 13:54WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- 13:51Medvegyev azt ígérte, nem lesz élelmiszerhiány
- 13:47Akár sztrájkolni is hajlandó a buszkiszervezés miatt egy BKV-s szakszervezet
- 13:45Brüsszel kételkedik a romákkal szembeni francia fellépés jogszerűségében
- 13:44A K and H akkor nem hárítja át a bankadó terhét, ha az átmeneti
- 13:42Felfüggesztette a Greenpeace a grönlandi olajkút bojkottját
- 13:34Tárgyalás helyett a sajtóban vitázik a két kárpátaljai magyar szervezet
- 13:24Felszámolás vár a BKV nem működő leányvállalataira
- 13:23Új, fogyatékossággal élő magyar tagot választottak az ENSZ egyik bizottságába
- 13:14Gábor Zsazsa halála után konzerváltatja testét
- 13:06Az infláció felett tízszázalékos béremelésre van szükség a pedagógusoknál