Élt egy faluban egy derék, szép szál legény, Árva Jankó. Igaz, kicsit ügyefogyott volt az istenadta, de jó szándékú, becsületes. Jankó nagyon szerette volna feleségül venni Mariskát, a szomszéd falubeli módos gazda lányát, de szegény volt, mint a templom egere, és erősen félt, hogy kosarat kap. Azért csak nekidurálta magát, s egy szép napon ünneplőbe öltözve elment leánykérőbe. A gazda nem szólt se bút, se bát, csak derékon kapta, és kipenderítette a házból. Jankó nagy búsan ballagott hazafelé, s mind csak azon törte a fejét, hogyan kerüljön a falubeliek szeme elé, hisz mindenki kineveti, ha megtudják, hogy kitessékelték a lányos házból. Úgy elfacsarodott a szíve bújában, hogy hangos sírásra fakadt; rítt, mint egy anyátlan kisborjú. Kikukkantott a juhász a kunyhójából a jajveszékelésre, látja ám, hogy Árva Jankó tart arrafelé, hullik a könnye, mint a záporeső.

- Beléd meg mi ütött? - kérdezte Jankót - Tán kiadták az utadat?

Jankó kipanaszkodta magát a juhásznak, az meg adott neki egy dobozka piros port, s megmondta, mit tegyen vele, aztán visszaküldte Mariskáékhoz. A lány éppen a konyhában ült. Jankó egyetlen szót se szólt, csak odament a tűzhelyhez, pipára gyújtott, s közben egy marék piros port szórt a tűzre, aztán, mint aki dolgát jól végezte, elment. A tűz azon nyomban kihunyt. Mariska elkezdte fújni, hogy felszítsa, de ahogy fújta, olyan éktelen vihogás vett erőt rajta, hogy alig tudta kinyögni az anyjának, mi történt. Az anyja szaladt a tűzhöz, ő is belefújt, s aztán ő is elkezdett vihogni vég nélkül. Jött a gazda, szítaná fel a tüzet, aztán csak vihog, mint akit csiklandoznak. No, most már alig tudtak szót érteni egymással. Így járt a vajákos asszony is, akit hamarjában elhívtak, még a varázsigéket sem tudta kinyögni, úgy vihogott.

- Hihihi, ez a gonosz műve! - nyögte az öregasszony, aztán már futott is haza, hogy lehajtson egy jó pohár almabort, mert azt hitte, attól elmúlik a vihogása. Útközben találkozott a juhásszal, és amikor az megkérdezte, mitől van olyan jókedve, elvihorászta neki is, hogy mi történt a gazdáéknál.

- Tudnék orvosságot a bajotokra - mondta a juhász -; de annak ára van, mégpedig az, hogy Mariskát adják feleségül Árva Jankóhoz. Ha ezt kimódolod, egyszeriben megszűnik mindőtök vihogása.

Elküldtek Jankóért, és most már hárman mentek vissza a gazdáékhoz. A vajákos asszony elvihogja a gazdának, hogy mit kér a juhász a gyógyításért.

A gazda vihogva a fejét vakargatja, de a gazdáné meg Mariska is unszolják, hogy egyezzen bele. A paraszt végül is nagy vihogás-nyögés közepette fölcsapott. Akkor a juhász odalépett a tűzhöz, és teli tüdőből ráfújt egyet, ráfújt kettőt, mire a parázs nagy lánggal égni kezdett, s abban a minutumban elállt mindegyikük vihogása.

Csaptak is hét országra szóló lakodalmat; talán még ma is ropják a táncot.