Medgyessy ismertté vált titkos iratai
A miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság közzétette azokat a dokumentumokat, amelyek közléséhez a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára hozzájárult. Több lap, on line újság szemlézett belőlük, de az összes, együtt, egyedül a gondolán olvasható.
2002. augusztus 10. 05:06
Első pillantásra nem túl érdekfeszítő olvasmány, de hát ezeket találták meg. Talán nem véletlenül… De nem is nekünk, olvasóknak kell értelmeznünk - mindenesetre néhány ellentmondás felfedezhető. A közzétételük is különös, ez esetben aprólékosan betartva a jogállami előírásokat. Így például ki van satírozva Medgyessy Péter édesanyjának a neve, ami pedig ismert, hiszen több helyen olvasható.

A Magyar Nemzetben közölt dokumentumokat külön fejezetben adjuk közre - köztük azt is, amelyik Medgyessy szerint hamisított, és egyes személyek megfigyelését igazolja. Villányi egykori pénzügyminiszter azonban azt közölte a bizottsági meghallgatáson: a dokumentumban szereplők valós személyek. Korábban a miniszterelnök azt állította, hogy ezen irat közléséért beperelte az újságot, korábban pedig azt, hogy nem is ilyen az aláírása. A feljelentésnek azonban - mind ez ideig - nincs nyoma.

(A dokumentumok rákattintásra válnak olvasható méretűekké.)

(gondola)

Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó