A helyzet persze ennél bonyolultabb. Vagy inkább egyszerűbb, s erre Medgyessy nyilatkozata alapján lehet rávilágítani. A kormányfő a tv2-nek június 23-án arról beszélt, hogy az elhárításon belül külön kategóriát jelentenek a III/III-as és III/IV-es ügynökök. Nekik ugyanis "jár az, hogy szembesüljenek azzal: rossz ügyet szolgáltak" - mondta a miniszterelnök. Medgyessy vélekedésével ellentétben azonban nehezen vitatható, hogy a besúgók bár más eszközökkel, de ugyanazt az ügyet szolgálták, mint az elhárítás többi munkatársa. Ha pedig ez így van, akkor az erkölcsi felelősség szempontjából keveset számít, hogy valaki írta a jelentéseket, vagy - miként Lamperth Mónika Salgó László védelmében mondta - feldolgozta, rendszerezte és továbbította az iratokat.
A főkapitány maga is elismerte, hogy hírszerzéssel és kémelhárítással foglalkozott. A HVG-nek június 29-én azt mondta: 1983 és 1986 között a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének készített éves jelentéseket, kriminálstatisztikai elemzéseket. A Heti Válasz július 5-én ugyanakkor olyan, 1985-ből származó dokumentumot közölt, melyben az irodalmi élet több képviselőjének megfigyeléséről szóló jelentés alatt Salgó neve szerepel. A főkapitány az Origo-nyilatkozatban kijelentette: értékelőtisztként valóban átmehettek a kezén olyan iratok, amelyeket a III/III-asok szereztek. Hozzátette azonban: nem emlékszik a lapunkban megjelent dokumentumokra, s nem is kíván foglalkozni a témával.
Most újabb, Salgó László nevét tartalmazó jelentések kerültek a Heti Válasz birtokába. Az iratokból kiderül például, hogy Salgóék megfigyelték az egykori Dialógus békecsoport aktivistáit. Az 1982-ben alakult, Budapesten és egy-két vidéki városban tevékenykedő társaság létszáma a beépített emberekkel sem érte el a kétszáz főt. Fő céljuk az volt, hogy a parlament deklarálja Magyarország atomfegyver-mentességét, és megakadályozzák, hogy szovjet SS-20-as rakétákat telepítsenek hazánkba. Bár kifejezett törekvésük nem a rendszer megdöntése volt - a szocialista ihletésű Országos Béketanáccsal is kapcsolatokat próbáltak építeni -, tevékenységük mégsem kerülhette el a pártállam irányítóinak figyelmét.
Salgó László akkor is éberen figyelt, amikor a szervezet az 1983-as pusztavacsi ifjúsági találkozóra készített a békére felhívó röplapokat. Amikor pedig 1985-ben a felvidéki magyarság jogaiért való kiállása miatt Duray Miklóst Pozsonyban bebörtönözték, s tiltakozásul "Szabadságot Duray Miklósnak!" feliratú matricák jelentek meg a szegedi villamosokon és trolikon,
Salgó és csapata újra lecsapott a rendszer ellenségeire. "A felragasztott címkéket begyűjtöttük. Az ügyben foglalkoztatott operatív kapcsolatunk biztonsági helyzetétől függően intézkedünk Gonda tevékenységének megszakítására" - olvasható e dokumentum alján két kulcsmondat. A szöveg egyrészt arról tanúskodik, hogy a jelentés készítői "operatív kapcsolatuk" (vagyis beépített ügynökük) révén tájékozódtak az eseményekről.
Ez a tény Salgó László állítását látszik alátámasztani, hiszen arra utal, hogy - legalábbis ebben a konkrét ügyben - a mai főkapitány valóban nem besúgóként tevékenykedett. A másik következtetés azonban határozottan cáfolja a rendőrtiszt azon állítását, hogy csak összefoglaló jelentéseket készített - az iratokból ugyanis az derül ki, hogy Salgó meghatározott ügyekben konkrét intézkedéseket is hozott.
"Tájékoztatjuk a JATE pártbizottsága titkárát, valamint a BM III/III-4 osztályt" - olvasható egy másik dokumentum alján az intézkedések között. Az tehát minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy Salgó László operatív kapcsolatban állt a III/III-as csoportfőnökséggel.
Azzal a szervezettel, melynek megítélésekor irányadónak kell tekinteni Medgyessy Péter vélekedését. A miniszterelnök a Népszava június 29-i számában így nyilatkozott arról a rendszerről, melynek egyébként maga is döntéshozója volt: "A III/III-asokról volt szó, szerintem jogosan, hiszen ez minden demokratikus társadalomtól idegen szervezet, csak a legdurvább diktatúrákban létezik."
(Sz. Sz. - Heti Válasz nyomán)
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.















