Lezsákról is jelentett Salgó László rendőr százados - gondola információ
Korábbi nyilatkozataival ellentétben Salgó László rendőrfőkapitány szegedi rendőr korában a III/III-as Főcsoportfőnökség számára is dolgozott. A dokumentumok közlését a Heti Válasz kezdte meg legfrissebb számában.
2002. július 4. 17:51
A hetvenes évek második felében a hazai Pol-Pot birodalomban (a Komócsin család Szegedjét nevezték így) élénk irodalmi élet zajlott, és gyakran jártak erdélyi, vajdasági vendégek a szerkesztőségekben, az egyetemen, a kollégiumokban.

A Tiszatáj szerkesztőségére, majd elbocsátott főszerkesztőjére Ilia Mihályra - aki integráló személyiség volt -, szentelt különös figyelmet a korszak belső elhárítása. Figyelték tehát az akkori magyar nyelvű irodalom színe javát, hiszen Ilia Mihály szinte nemzeti intézményként működött. Csoóri Sándoron, Sütő Andráson vagy Nagy Gáspáron kívül olyan, később politikai szerepet is betöltő személyek is felkeltették Salgó százados elvtársék figyelmét, mint Raffay Ernő, vagy Csapody Miklós.

Az elhárítás "küzdelme" bizonyos szempontból eredménytelen volt. A Tiszatáj egymást váltó főszerkesztői - köztük például a szocialista Annus József -, folytatták az Ilia által kijelölt utat.

A korszak zárásaként pedig – bizonyos információk szerint – szakmányban születtek a hamis ügynöki papírok. Azokkal tervezték ugyanis az ismert ellenzéki személyeket lejáratni, hiteltelenné tenni. Az események felgyorsulása, az iratmegsemmisítések leleplezése miatt azonban a tervet nem valósították meg, csupán néhány szerkesztőség „postaládáját” látták el velük. Felbukkanásuk tehát még várható. Miként Salgó úr és társai hajdani munkásságának utólagos napfényre kerülése is.

(gondola)

Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó